Hogyan készíthet fel az iskola a száz évig tartó karrierre?

Az elkövetkező évtizedekben már megszokott lesz, hogy az emberek száz évig élnek, sőt, akár 150 évig is kitolódhat egy-egy ember élettartama – állítja David Sinclair, a Harvard Egyetem öregedéskutató laboratóriumának vezetője. Mindezzel együtt jár, hogy a munkával töltött életkor is kitolódhat a munkavállalók hetvenes, nyolcvanas, akár százas éveiig. Sinclair legalábbis így látja: ahogy az Axiosnak kifejtette, „az emberi életutat újra kell tervezni. A jövő munkahelyei egészséges, energikus 75 fölöttiektől nyüzsögnek majd, talán leginkább a nonprofit területeken, de az is lehet, hogy az idősebbek a családjuk segítésére fordítják majd erejüket. Az új technológiáknak köszönhetően a nők bőven 40 éves kor fölött kezdhetik a családalapítást.”

Miközben az előrelátók már készülnek az automatizálás és a stagnáló fizetések által meghatározott jövőbeli munkaerőpiac kihívásaira, közülük is kevesen számolnak az idős munkavállalók beözönlésére. Ha ez a trend valóban eluralkodik a közeli jövőben, még nehezebb lesz a munkaerőpiacon a vérfrissítés és a tapasztalatok felhalmozása közötti egyensúly megteremtése, nem beszélve arról, hogyan is kellene majd kinéznie annak a közoktatásnak, amely 10-15 év alatt képes a gyerekeket felkészíteni egy akár száz évig is elhúzódó karrier fordulataira.

 A Pearson nevű brit oktatási cég, az innovációban utazó Nesta és az Oxford Martin School szakértői A készségek jövője – foglalkoztatás 2030-ban című tanulmányukban foglalták össze, hogyan működhet a jövő munkaerőpiaca és oktatása, ha nemcsak a sokat emlegetett gépi térhódításra fókuszálunk, hanem egy nagy lépést hátrálva a teljes képet figyelembe vesszük.

Módszertan

A kutatók elsősorban két elméleti kérdésre keresték a választ: milyen foglalkozásokból nő, avagy csökken a kereslet a jövőben, illetve ha egy gyerek ma kezdi el az iskolát, (ideális oktatást feltételezve) milyen készségeket sajátítson el ahhoz, hogy felkészüljön egy esetlegesen egész évszázadot felölelő karrierre? Az időtávlatot 2030-ban határozták meg, mert azok a gyerekek, akik most kezdik meg iskolai életüket, nagyjából ebben az időpontban hozzák majd első karrierdöntéseiket.

A készítők elsőként kiválasztották azokat a „megatrendeket”, amelyek meghatározzák a jövőt: demográfiai változások, politikai bizonytalanság, globalizáció, jövedelmi egyenlőtlenség, környezeti fenntarthatóság, urbanizáció és természetesen a technológiai fejlődés. Majd a választott témákról összegyűjtött adatok mentén jövőbe látó szakértőket kérdeztek ki arról, hogy mi várható. A kapott eredményeket gépi tanulási algoritmus elemezte tovább, aztán az adatokat összevetették az amerikai foglalkozási adatbázis információival (O*NET), illetve annak angliai megfelelőjével. Az így szűkített listát ismét megkonzultálták a szakértőkkel, így jött ki, melyek azok a szakmák, amelyek a jövőben nagy valószínűséggel másféle feladatkörökből állnak majd, mint most, illetve melyek azok a készségek, képességek és tudástartalmak, amelyeket a jelen oktatásának át kellene adnia, hogy a gyerekek elboldoguljanak a jövő munkaerőpiacán. A tanulmányról készítői azt állítják, hogy jelenleg ez a legszéleskörűbb kutatás a témáról.

A kutatás néhány fontos megállapítása:

  • A jövő nem olyan sötét, mint szalagcímek alapján hinnénk: nagyon sok mai munkakörre 2030 után is szükség lesz. Igaz, könnyen lehet, hogy a munkához, amelyet ma végzünk, húsz év múlva másféle tudásra, készségekre lesz szükség.
  • A jövő diákjainak igenis szükségük van a mély tudásra is a megfelelő készségek mellett, ellentétben azzal a közvélekedéssel, hogy ma már elég az is, ha tudjuk, hogyan és hol keressünk rá az interneten a hiányzó információra. „Szükség van a tudásra, hogy arra épülhessen a következő szint” – fogalmaz Amar Kumar, a Pearson elnökhelyettese.
  • A STEM (temészettudományok, technológia, mérnöki tudományok és matematika) témakörökhöz kapcsolódó tudás valóban rendkívüli haszonnal bír majd, de hosszú távon muszáj, hogy olyan emberközpontú szemlélettel párosuljon, ami a pszichológia és az antropológia sajátja. „2018-ban könnyen szerzel munkát, ha jó fejlesztő vagy. De hogy ez 2030-ban is így lehessen, más adottságokra is szükséged lesz.”
  • Akármilyen hosszúra nyújtják a felsőfokú képzést, a lehetetlennel határos, hogy bárki elsajátítsa az összes magasabb rendű készséget, amire majd szüksége lesz a következő 8-10 évtizedben. Ehelyett a munkavállalók periodikusan visszatérnek majd a felsőoktatásba, hogy felfrissítsék tudásukat.

Több kell ide, mint „21. századi készségek”

A minden eddiginél átfogóbbnak mondott számítások alapján csak minden ötödik munkavállaló tevékenykedik olyan munkakörben, amely az automatizáció miatt visszaszorul. Míg más kutatások alapján a mezőgazdaságban, a kereskedelemben és az építőiparban lesz jóval kevesebb emberre szükség, a Pearson-féle számítás szerint heterogénebb a kép, és ezekben az iparágakban is teremhet babér a jövőben az emberi munkaerőnek a megfelelő készségek elsajátításával.

Az előrejelzés szerint minden tizedik munkavállaló olyan területen dolgozik, amely vélhetően növekedés előtt áll: de tartozik az oktatás és az egészségügy, ahol a technológiai haladás nem csökkenti a munkaerő-igényt; az öregedő társadalom és az élethosszig tartó tanulás miatt ebben a két alrendszerben éppen ezzel ellentétes a trend.

Tízből hét munkavállaló olyan munkakörben van, amelynek bizonytalan a jövője. Azonban a későbbiekben felsorolt készségek – amennyiben az oktatásban hangsúlyt kapnak, és a munkáltatók is partnerek ebben – segíthetnek abban, hogy a dolgozók jobban felkészülhessenek az elkövetkező évtizedekre.

Bár elterjedt nézet, hogy „21. századi készségek” kellenek majd a jövő munkaerőpiacán, ez a kutatás cizelláltabb eredményekre jutott. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban eléggé különbözik a jövőbeli munkavállaló hasznos képességeinek rangsora (lásd a cikk végén). Az USA-ban olyan interperszonális képességek válnak még fontosabbá, mint a tanítás, a társadalmi fogékonyság, a szolgálatkészség és a meggyőző erő. Emellett persze olyan kognitív képességek is sokat nyomnak majd a latban, mint a problémamegoldás, az eredeti gondolatokra való képesség, az ötletgazdagság vagy az aktív tanulás. Az Egyesült Királyságban viszont inkább a rendszerközpontú gondolkodással összefüggő készségekre lesz szükség – legalábbis a Pearson-féle előrejelzés szerint –, mint például a helyes döntéshozatalra, a rendszerek elemzésére, értékelésére való képesség.

Ahogy már fentebb röviden kitértünk rá, a kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a tudás igenis fontos a jövő gazdaságának: az Egyesült Államokban nagyjából a készségekkel egyenlő mértékben esik latba, míg az Egyesült Királyságban némileg a készségek felé billen a mérleg.

A foglalkozások és az ahhoz szükséges készségek nincsenek kőbe vésve. Újra lehet gondolni munkaköröket úgy, hogy az emberi képességeket a technológia teremtette produktivitással párba állítva végső soron növekedjen az élőmunkaerő-igény. Tudjuk, hogy a robotok egyszer képesek lesznek hidakat építeni és betegségeket diagnosztizálni, de az emberek megőrzik azt a különleges képességüket, hogy ők képesek hidakat tervezni is, és tudják, hogyan kell gondoskodni egy beteg gyerekről.

Mindezek alapján Angliában az alábbi területeken várható leginkább növekvő igény az emberi munkaerőre:

  1. Kereskedelem és vendéglátás,
  2. tanítás és oktatás,
  3. sport és fitnesz,
  4. természet- és társadalomtudományok,
  5. szabadidő- és vendéglátás-menedzsment,
  6. egészségügyi és szociális ellátással kapcsolatos menedzsment,
  7. művészet, irodalom és média,
  8. közszolgáltatások,
  9. alapvető szolgáltatások,
  10. mentálhigiéné.

Az Egyesült Államokban:

  1. Óvodai, iskolai és gyógypedagógiai nevelés,
  2. állatgondozás,
  3. igazságszolgáltatás,
  4. felsőoktatás és felnőttképzés,
  5. műszaki területek,
  6. fodrászat, kozmetika, manikűr stílustanácsadás stb.,
  7. társadalomtudományok,
  8. tanácsadás, szociális ellátás,
  9. könyvtárak, levéltárak és múzeumok,
  10. szórakoztatóipar, sport.

Mit tanítson az iskola?

Tízes listán szedték össze azt is, melyek a legfontosabb kvalitások, amelyek egy napjainkban született gyereket hozzásegítenek ahhoz, hogy a jövőben megbecsült munkaerő legyen. Itt is külön brit és amerikai lista készült, a két rangor közös eleme, hogy számos tanuláshoz kapcsolódó készség is előbukkan. Íme az amerikai skillrangsor:

  1. Tanulási stratégiák (azaz tanulás vagy tanítás közben a leghatékonyabb módszer kiválasztására való képesség)
  2. pszichológia (az emberi viselkedések, az egyéni eltérések felismerése a munkahelyen),
  3. mások tanítására való képesség,
  4. szociális intelligencia (érteni, mások miért reagálnak úgy, ahogy),
  5. szociológia és antropológia (utóbbinak a soknemzetiségű munkahelyen lehet haszna),
  6. oktatás és továbbképzés,
  7. koordináció (együttműködés)
  8. eredetiség,
  9. ötletgazdagság,
  10. aktív tanulás (azaz az új információk beépítése a jelenlegi és jövőbeli problémamegoldó mechanizmusokba).

Az Egyesült Királyságban így fest a lista:

  1. Helyes ítélet- és döntéshozatal,
  2. ötletgazdagság,
  3. aktív tanulás,
  4. tanulási stratégiák,
  5. eredetiség,
  6. rendszerek áttekintésére való képesség (érteni a rendszert),
  7. deduktív érvelés,
  8. komplex problémamegoldás,
  9. rendszerek értékelése (javítani tudni a rendszeren, ha kell),
  10. mások és önmagunk ellenőrzése, értékelése a jobb eredmények érdekében.

Mindezek fényében a szerzők tesznek néhány javaslatot, hogyan lehetne a fenti szép elvek közül minél többet megvalósítani. 

Az oktatási rendszerek lépjenek tovább a „21. századi készségek” gondolatán, az elnyűtt fogalom helyett tanítás támogatásán, a fent részletezett, finomabb készségek kialakításán kellene dolgozni. Ezen kívül új eszközökkel, új szemlélettel kell felruházni a tanárképzést, az oktatásnak pedig gyorsabban kell alkalmazkodnia a munkaerő-piaci trendekhez. Végül a mostaniaknál rugalmasabb tanulási utakat kellene felajánlani: ahogy a változások egyre gyorsabban bekövetkeznek, úgy az igény is megnő a gyors tudáaszerzésre, átképzésre.

A munkaadók szempontjából fontos, hogy tervezzék újra a munkaköröket úgy, hogy kialakuljon a gépi és a humán erőforrás közötti egyensúly, ezáltal a termelékenységben is elérhetik a maximumot. Ne az egyetemi oklevél legyen az egyetlen fokmérője annak, hogy valaki alkalmazható-e, vagy sem, mivel ma már sokféle úton lehet a tudást megszerezni, a munkaadók pedig koncentráljanak inkább a tehetség felismerésére és gondozására.

És mit tegyünk mi, a humán erőforrás? Fejlesszünk ki olyan egyedülállóan emberi készségeket, mint amiket ebben a tanulmányban listáztak: pl. eredetiség, ötletesség vagy az aktív figyelem képessége és kötelezzük el magunkat az élethosszig tartó tanulás mellett, mert a gazdasági-technológiai fejlődés üteme a legkevésbé sem garantálja, hogy a tinédzser korunkban kiválasztott, a húszas éveinkben elsajátított foglalkozásunk örökké megmarad.