A XII. kerület gondolt egyet, és az államról leválva saját hatáskörben oktatni kezdte a kerület iskoláiba járó tinédzsereket a tudatosabb internetezésre. Az edukációs program hatásait, valamint az internetezési szokásokat kutatásokkal mérték, és az adatokat összevetették az országos reprezentatív mintán végzett hasonló felmérések eredményeivel. Sok minden kiderült: például hogy az ország leggazdagabb környékén tízből három óvodásnak van már saját mobil eszköze; hogy a kamaszok még mindig a szüleikben bíznak a legjobban, bár erősen jönnek fel a vloggerek; hogy a neten elszenvedett zaklatás, bántalmazás – akárcsak a felkavaró vizuális élmények – sokáig a gyerekekkel maradnak.

Tudjuk, hogy az internethasználat a tinédzserek körében milyen méreteket ölt Magyarországon is, és hogy a folyamatos nethasználat micsoda személyiségformáló erővel hat rájuk, arról Jeane M. Twenge amerikai pszichológus kutatásai óta vannak fogalmaink. Arról is írtunk már, milyen eszközei lehetnek egy szülőnek, ha szeretné biztonságosabb hellyé tenni gyermeke számára az internetet. Hogy miféle kockázatoknak vannak kitéve a virtuális térben létező gyerekek, korábban így összegeztük:

• adathalászat,
  
• cyberbullying,
  
• digitális lábnyom (személyes adatok kockáztatása),
  
• függés,
  
• identitáslopás,
  
• internetes zaklatás,
  
• nem kívánt/felnőtt tartalmak,
  
• malware (kártékony szoftverek),
  
• hoax (online átverések).
  

A XII. kerületben a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat is más-más módszerrel oktatták a net biztonságos használatára. A program bevezetése környékén, 2016-ban, majd a harmadik évben, 2018 júniusában is felmérést végeztek a kerület kilenc iskolájában (ezer 12-18 év közötti diák megkérdezésével), hogy lássák, hogyan változtak az internethasználati szokások, illetve ellenőrizzék, jó úton járnak-e. Erről Pokorni Zoltán, a kerület fideszes polgármestere beszélt kedden az MTA dísztermében, ahol az Internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferenciát rendezték a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében.

A szülők sokkal kevésbé jólértesültek az internettel kapcsolatban, mint gyermekeik: ezt jól mutatja az is, hogy a felmérések szerint a diákok egyre nagyobb hányada gondolja úgy, hogy jobban ismeri az internetet, mint a szülei. Erre utal az a kutatás is, amelyben arra voltak kíváncsiak, a szülők mit gondolnak, gyermekük részt vett-e már különféle kockázatos netes tevékenységekben (pl. bántalmazóként cyberbullyingban, találkozott-e már pornóval, kapott-e már szexuális ajánlatot, írt-e már agresszív kommentet), majd megkérdezték magukat a gyerekeket is, és kiderült, hogy a felsorolt, részben korhatáros cselekedetek valós prevalenciája jóval nagyobb, mint ami a szülők fejében él. A cyberbullyingban való részességet például a szülők kevesebb mint 10 százaléka gondolta gyermekénél esélyesnek, a gyerekeknek azonban 21 százaléka vallotta be, hogy részt vett már ilyesmiben.

A XII. kerületben a szakirodalom és az internetezési szokásokról szóló felmérések áttanulmányozása után úgy döntöttek, hogy komplex programmal, több oldalról növelik a tudatosságot az internetezés veszélynek leginkább kitett, digitális bennszülött korosztályban, illetve a kapcsolódó felnőtt csoportokban. A szülők oktatását előbb a kerület egyik közösségi házában kezdték el, de mivel kevés szülő jött el, egy idő után áthelyezték a képzést abba az iskolába, ahová az érintettek gyerekei jártak, és így már jól működött a dolog, a szülők 100 százaléka igényelné, hogy legyenek még hasonló képzések. Az önként jelentkező pedagógusok egy „mediasmart” tanfolyamot végeztek el: az első években még 20-30 fős csoportokban képezték őket, az utolsó évben azonban beütött a tanárhiány – mint Pokorni megjegyezte –, így nehézzé vált képzett oktatót találni a pedagógusok tanítására.

A gyerekeknél a mentorprogramot találták a legcélravezetőbbnek, mivel a kicsit idősebb kortársak hitelesebben tudnak hozzájuk szólni, mint a felnőttek. Így többlépcsős folyamatban kiválasztott, tanfolyamon kiképzett középiskolásokat küldtek az általános iskolákba, hogy segítsék a kisebbeket a tudatos internetezésben. A nagyobbak ráadásul elszámolhatták a mentorálást iskolai közösségi szolgálatként.

A felmérésekből kiderült, hogy az internetezés egyeduralma a korosztályban 2016-hoz képest is észrevehetően erősödött (például 10 százalékponttal nőtt a naponta legalább 3 órát internetező fiatalok aránya), de az internetedukációs erőfeszítések hatására a gyerekek tudatossága is nagyban nőtt, a segítségkérésre való hajlandóságuk konfliktus esetén például ugyancsak 10 százalékponttal. A program keretében összesen 61 pedagógusban tudatosították, hogy milyen jelekre kell odafigyelniük, 2017-ben 116 kilencedikes és tizedikes diák jelentkezett mentornak, és 40 osztályban összesen 1200 gyereknek tartottak képzést. Mindez összesen 3 és fél millió forintba került évente; Pokorni szerint egy hasonlóan tehetős önkormányzatnak ennyi bele kell, hogy férjen.

„A kampányeszközök ellenére ehhez a dologhoz nem kampányként, hanem kultúraként szeretnénk nyúlni” – mondta Pokorni; azaz úgy akarják kialakítani a tudatosabb internetezés kultúráját, mint a napi fogmosásét.

Tízből három óvodásnak saját mobil eszköze van

Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársa, illetve László Miklós, az ELTE szociológusa végezték el a kutatást a kerületi 7-11. osztályosok körében, és az eredményeket összevetették egy-egy 2009-ben, illetve 2017-ben országos, reprezentatív mintán elvégzett hasonló kutatás eredményeivel. A konferencián vázlatosan bemutatott eredményekből néhány tény és tanulság:

• A XII. kerületi gyerekek valamivel korábban interneteztek először (8,4 évesen), mint az országos felmérés résztvevői (8,9 évesen).
• A hetedikesek jóval korábban kezdték, mint a tizenegyedikesek.
• Tíz óvodásból háromnak saját mobil eszköze van a XII. kerületben. (Néhánynak több is.)
• Az újságolvasás mint szokás, gyakorlatilag megszűnt ebben a generációban.
• 2009-ben még 9 óra 40 percet töltöttek átlagosan valamilyen médiával, jellemző volt közben a párhuzamos tevékenység. 2017-ben már 12 óra 49 perc volt ez az időtartam, és dominált a párhuzamos tevékenység. (Az olvasás mellett nem végezhető párhuzamos tevékenység, ezért az is kiszorulóban van.)
• A legdinamikusabban az online filmnézés terjed az interneten végezhető tevékenységek közül. 2018-ban (a XII. kerületben) a gyerekek 59 százaléka mondta, hogy szinte mindennap néz online filmet.
• A tévézés ideje jelentősen csökkent az országos mintán 2009 óta: háromról másfél órára. Más kérdés, hogy a képernyő bámulása vette át a helyét. Tovább nyílt az olló a felnőttek és gyerekek digitális írástudása között.
• Országosan és Budapesten is nő azoknak az aránya a vizsgált korosztályon belül, akik pornóoldalra, hát, tévednek. Az országos mintában az arányuk 46-ról 55 százalékra nőtt 2009 és 2017 között.

Az biztos, hogy az internet korlátozása nem működik, ma már lehetetlen elzárni a gyerekeket az internettől – mondta Kósa, aki a felmérések eredményeit elemezve azt is megemlítette, hogy a szülők bevonásában nem tudtak jelentős áttörést elérni, azaz az internethasználat elharapózása ellenére a szülők nem váltak aktívabbá a gyerekek netes jelenlétének mentorálásában.

Aggasztó trend, hogy a netezés elharapódzik, de az otthoni használatot kordában tartó családi szabályok egyre kevésbé jellemzőek. A gyerekek szerint a szülők elsősorban abba szólnak bele, hogy mit vásárolhatnak a neten, de hogy milyen oldalakat látogatnak, mivel játszanak, mit töltenek fel magukról, kik az ismerőseik, arra már kevésbé terjed ki a szülői figyelem.

A kerületi felmérések azt mutatták, hogy a tudatos internetezésről szóló képzés hatására nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik kevesebb adatukat adják meg a netes felületeken. Az országos mintához képest a kerületi gyerekek jóval nagyobb arányban válogatták meg, hogy melyik interneten köttetett ismeretségüket kövesse személyes találkozó.

Undorító vagy, halj meg!

A kutatás egyik legérdekesebb része az volt, ahol a fiatalok személyes történetekről is beszámoltak. Kósa szerint a korábbi iskolai zaklatás szinte teljes egészében áthelyeződött a virtuális térbe, és ez több hátránnyal is jár: egyrészt az interneten sokkal hamarabb fajulhatnak el a dolgok, mintha szemtől szemben szidalmaznának valakit: egy előnytelen külsejű kislánynak például azzal kezdett megküzdenie, hogy osztálytársai tömegesen üzenik neki: „undorító vagy, halj meg!”. Másrészt, mint a konferencia más felszólalói is elmondták, a netes zaklatás, a cyberbullying elől nincs hova menekülni: folytatódik éjszaka, hétvégén és a nyári szünetben is.

A gyerekek a felmérés szerint a kortársaiktól legtöbbször ilyen típusú szidalmazást, csúfolódást szenvednek el, de gyakran előfordul az is, hogy meghamisítják a profiljukat. Ismeretlenek zaklatásával is sokan találkoztak már a korosztályból: a leggyakoribb probléma, hogy az illető másnak adja ki magát, perverz ajánlatokat, szexuális utalásokat, ajánlatokat tesz, és intim képet kér, illetve küld.

A válaszok azt mutatják, hogy a zaklatások nyomot hagynak a fejlődő személyiségben: sérül az énkép, az önértékelés. Ahogy az egyik gyermek megfogalmazta: „mindenki megfeledkezett róla, csak én nem”.

De a gyerekek személyes történeteiben megjelent a zavaró tartalmaknak egy olyan kategóriája is, amelyre nem sok figyelem jut a szexualitással kapcsolatos aggályok árnyékában. Időről időre a gyerekek is beleütköznek vizuálisan felkavaró tartalmakba: a felmérésben kifejezetten sokan számoltak be állatkínzós videókról, amelyek nagyon érzékenyen érintették őket. Többen láttak már valódi gyilkosságot, például lefejezős ISIS-videót, amivel kapcsolatban a klinikus pszichológus Kósa felhívta a figyelmet, hogy felkavaró hatása sokszorosa a filmekben látott fiktív erőszakénak. Fokozottan kitettek a kamaszok az öngyilkossággal, önpusztítással összefüggő tartalmaknak: sokan látnak képeket például vagdosott karról, és a válaszadók nagy része hallott már az öngyilkosságra buzdító játékokról is. De nem egy gyerek említette például, hogy látott már halottgyalázást ábrázoló bizarr videót is.

A felmérésben részt vevő gyerekek szóhasználatával ezek a „gyomorforgató”, ijesztő vizuális élmények sokáig megmaradnak, retinába égnek. Ráadásul olyan szörnyűségek létezésére világítanak rá kivédhetetlen egyértelműséggel, amelyekre a gyerekek maguktól nem is gondolnának. Akik ilyen ügyekben segítséget kérnek, leggyakrabban a szülőhöz fordulnak, de sokszor távolítást használnak, például azt mondják, nem velük, hanem egy barátjukkal történt az eset.

Nő az internet veszélyeinek való kitettség, de a tudatosság is a gyerekekben, és mint kiderült, hatékonyan növelhető is – összegezte Kósa a kutatás tanulságait. Annak érdekében, hogy a folyamatos internetezés káros hatásait minimalizáljuk, nem elég a fiatalokat nevelni, az őket körülvevő szociális, szocializációs közegen is javítani kell: a tanárok és a szülők felvilágosítása mellett fontos a média eszközeivel is odahatni, a gyerekek oktatásánál pedig érdemes kiaknázni a kortárshatást. „Ne úgy álljunk tehát hozzá, hogy csak a gyerek hibája, hogy folyton a neten lóg. A szülő és a tanárfejekben is változást kell elérni.”

Kamaszok bizalmi indexe: reklámok > politikusok

Jó hír a szülőknek, hogy a kamaszok hitelességi indexét még mindig ők vezetik. Utánuk következnek a tanárok, majd a Wikipedia és a vloggerek. Utóbbiak valószínűleg dinamikusan jönnek föl: a hírportáloknak például már kevésbé hisznek a kamaszok, mint a kedvenc vloggereiknek. (Alább az UNICEF vloggerekt és egyéb celebeket felvonultató, cyberbullyingről szóló felvilágosító videója, amit ugyancsak prezentáltak a konferencián:)

A kamaszok számára a hírportáloknál is kevésbé hitelesek a reklámok, de még azoknak is inkább hisznek, mint a sor legvégén kullogó politikusoknak.

Korábbi cikkeink a témában: