Hány robot jut tízezer gyári munkásra? A Quartz szerint ez lehet a legsokatmondóbb mérőszám, ha azt szeretnénk megvizsgálni, hol tart egy ország az automatizációban. Általánosan elfogadott tétel, hogy ha a robotizáció tetőzni kezd, a gyártósori emberi munkaerőt az elsők között váltják ki a gépek, bár a Világbank szerint túlzottak a robotellenes indulatok, és ott hódít majd leginkább az automatizáció, ahol egyébként sincs elég munkás.

A washingtoni székhelyű Információ, Technológia és Innováció Alapítvány (ITIF) új jelentése másféle módszertannal közelíti meg a robotizációt. Az alapítvány kutatói szerint természetes, hogy a gazdagabb országok gyorsabban veszik át a haladó technológiákat, mint a kisebb gazdaságok, az anyagi helyzet tehát torzíthatja a statisztikákat. Az az ország tűnik tehát progresszív robotkedvelőnek, ahol a gazdasági szereplők megengedhetik maguknak, hogy ilyen berendezéseket vásároljanak, hiszen egy-egy ipari robot 100 ezer dollárnál is jóval többe kerül. Ezért kell számba venni az egyes országok jövedelmét is, amikor meg akarják határozni, melyik mennyire kész átvenni az ipari robottechnológiát és alkalmazkodni hozzá.

Az első táblázatban az országokat az alapján listázták, hogy hány ipari robot volt forgalomban 2017-ben. Ezt a listát olyan erős gazdaságok vezetik, mint Dél-Korea, Németország és az Egyesült Államok. (Magyarországon a Nemzetközi Robotikai Szövetség adatai szerint 2016-ban 57 robot jutott tízezer dolgozóra, az európai átlag akkor 99 volt.)

Az országok bevételeivel kiigazítva azonban már egész más kép rajzolódik ki, ezt mutatja a kettes számú adatsor, ahol az anyagi lehetőségek alapján elvárható robotizációs szintet arányosítják a valós helyzettel.

Ebből már tisztán kibontakozik Ázsia előnye az elkényelmesedett európai és amerikai gazdaságokhoz képest: egyedül Szlovéniának sikerült bekerülnie a Dél-Koreától Japánig húzódó élbolyba.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: