Miért Európában alakult ki a kapitalizmus, és nem Kínában?
Mennyiben tekinthető Max Weber nevezetes Kína-tanulmánya, a Konfucianizmus és taoizmus a szerző egyik leghíresebb műve, a Protestáns etika ellenpróbájának, és mennyire helytállók Weber megállapításai a kínai gazdasági fejlődés hiányzó elemeiről? Ezt a két, egymással szorosan összefüggő kérdést vizsgálja Takó Ferenc, az ELTE BTK Japán Tanszékének megbízott előadója Was fehlte’ – Max Weber Kína-tanulmányának helye az életműben és az európai Kína-recepcióban című doktori disszertációjában, amellyel a szerző, akinek témavezetője Erdélyi Ágnes, Max Weber fordítója és az ELTE BTK Filozófia Intézetének professzor emeritája volt, 2018-ban megnyerte a Cogito-díjat. (A díjjal az ELTE BTK Filozófia Intézete, a Magyar Filozófia Társaság, a L’Harmattan Kiadó és a Fontanus Központ Kft. által alkotott zsűri az év legjobb kéziratát jutalmazza.)
Max Weber, a 19-20. század egyik legnagyobb hatású szociológusa a korábbi megközelítésekkel szemben a szigorú módszertani individualizmus talaján álló, úgynevezett “értékmentes szociológia” mellett tört lándzsát. Azt állította, hogy minden társadalmi cselekvést egy vagy több konkrét személy hajt végre – azaz államok, nemzetek, szervezetek “cselekvéséről” csak metaforikus értelemben beszélhetünk –, illetve hogy a szociológia feladata nem a társadalmi formák és változások értékelése, hanem azok megértése.
Weber Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyvének híres tézise ebben a keretben fogalmazódik meg: a szerző szerint a kapitalizmus kialakulását a kálvinista protestantizmus aszketikus etikája tette lehetővé. Azaz Weber azt állította, hogy az a protestáns meggyőződés, miszerint az evilági haszonszerzés – ha a megszerzett vagyont ismét befektetik és nem pedig élvhajhász módon felélik – az isteni kiválasztottság jele, hozzájárult ahhoz, hogy nyugaton olyan speciális tőkefelhalmozó gazdasági forma jöjjön létre, amely azután különböző – áttételes – racionalizációs fázisok révén uralkodóvá vált a Földön. Ennek a tézisnek az adta a roppant jelentőségét, hogy a kapitalizmus kialakulásának marxi értelmezésével szemben – amely a termelőerők termelőeszközöktől való elválasztásának anyagi feltételében látta a döntő mozzanatot – egy, szellemi mozzanatra alapozott értelmezést nyújtott.
Máshol miért nem alakult ki?
Ahhoz azonban, hogy ez a tézis evidens módon belátható legyen, nem elég azt bizonyítani, hogy ott, ahol a kapitalizmus kialakult, jelen volt egy ilyen aszketikus etika: hiszen az lehet csupán állandó együttjárás. Azt is meg kellett mutatnia, hogy máshol – ahol amúgy adottak lettek volna a kapitalizmus kialakulásának feltételei, de mégsem alakult ki a kapitalizmus –, hiányzott ez, vagy egy ilyen etika. Weber értelmezése szerint az egyik ilyen hely éppen Kína volt: azaz Kína példája azt mutatja, hogy a protestáns etika hiánya okozta azt, hogy Kínában nem alakult ki olyan kapitalizmus, mint Angliában vagy Hollandiában.
Takó kiterjedt sinológiai ismereteire támaszkodva bemutatja: Weber annak bizonyításához, hogy az aszketikus etika által hajtott racionalizáció elmaradása volt a döntő oka annak, hogy a kínai konfuciánus kultúrában nem alakult ki a kapitalizmus, kénytelen számos fogalmi leegyszerűsítést végrehajtani, továbbá kénytelen a nyugati kultúrában kialakult fogalmakat olyan módon alkalmazni keleti jelenségekre, amely sinológiai szempontból nemcsak hogy kérdéses, hanem kifejezetten elfogadhatatlan. Takó persze azt is bemutatja, hogy ezeket a fogásokat Weber nem hallgatja el, sőt, kifejezetten reflektál rájuk mint szociológiai módszerének szükségszerű következményére: ahhoz, hogy két társadalmi formát össze tudjunk hasonlítani, kénytelenek vagyunk az összehasonlított objektumok közül az egyiket kiemelni, ennek a szempontjait preferálni, és ez óhatatlanul csak részlegesen lesz alkalmazható az összehasonlítandó jelenségekre.
És ez rögvest felvet egy további kérdést is. Ha ezek az összehasonlítások már eredeti formájukban is leegyszerűsítették – vagy legalábbis az európai fogalmi kerethez idomították – a problémaközeget, érdemes-e a mai, lényegesen megváltozott körülmények között ismét felvetni őket? Takó elegáns érveléssel mutatja be, hogy egy közel száz éve megfogalmazott tézis nem feltétlenül attól aktualitás, hogy a mai napig változatlan formában fogadjuk el, hanem attól, hogy épp az általa elindított tudományos kutatások helyezik érvényen kívül. Azaz Weber számunkra pont ugyanúgy aktuális, mint érvényes volt számára Marx és a német filozófia klasszikusai: mint egy lehetséges válasz, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy képesek legyünk felmérni a kortárs válaszok pontos helyiértékét.
Milyen szerepük van a társadalmi intézményeknek a teljesítményben?
Ebben az értelemben pedig Takó írása mindenképpen hiánypótló és a szélesebb közönség figyelmére is számot tartó munka. Hiszen sok szempontból a kortárs érdeklődés homlokterében áll az a kérdés, hogy mi különbözteti meg a “nyugati” társadalmakat például Kínától, illetve milyen szerepük van egyes társadalmi intézményeknek abban, hogy – bizonyos gazdasági és politikai szempontok felől nézve – egyes társadalmak jobban, míg mások rosszabbul teljesítenek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen intenzív idehaza az érdeklődés a hasonló kérdések iránt, mint Jared Diamond népszerűsítő könyve, az Összeomlás meglepően széles körű hazai recepciója. Azonban ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló elméleteket és kijelentéseket helyiértékén kezeljük, fontos látnunk annak a kutatásnak a történeti dimenzióit is, amelybe ezek illeszkednek, és amelyhez Takó könyve, amely várhatóan 2019-ben jelenik meg, megkerülhetetlen támpontot nyújt majd.
Takó japanológia és filozófiai tanulmányai után párhuzamosan végezte a filozófia és japanológia doktori programokat: filozófiatörténeti, japán és kínai nyelvi ismeretei különösen alkalmassá tették annak a munkának az elvégzésére, amely egyaránt sorolható az összehasonlítófilozófia-tudomány, tudományfilozófia és klasszikus társadalomfilozófia körébe. A munkát megalapozó, a kínai filozófia az európai filozófia XVII-XIX. századi időszakában végbement recepcióját feldolgozó tanulmányai jelentek meg korábban angol és magyar nyelven a Magyar Filozófiai Szemlében, Magyar Szociológia Szemlében, BUKSZ-ban, illetve angol nyelvű szerkesztett kötetekben, amelyek már jelezték a szerző interdiszciplináris megközelítésmódját, amelyeket – az ilyen megközelítésmódok esetén nem magától értetődő módon – mindegyik érintett diszciplína önállóan is teljes értékű hozzájárulásként ismert el.
A cikk szerzője az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Alpen-Adria-Universität Klagenfurt PhD-hallgatója; korábban közös tanulmányt jelentetett meg Takó Ferenccel.
A Filoman filozófusainak további cikkei itt olvashatók.
Kapcsolódó cikk a Qubiten: