Fülhallgatót raktak a beketaminozott aligátorokra, hogy kiderüljön, hogyan hallottak a T. rexek

A gerincesek egy részének, de főleg az éjszakai ragadozók hallásának része az interaurális időkülönbség (ITD) nevű jelenség. Lényege, hogy az állat agya érzékeli azt az apró (néhány mikroszekundumnyi) időbeli eltérést, amíg egy hang eljut az egyik hallószervéből a másikba, és ebből következtet arra, hogy melyik irányból jöhetett a hang.

Ezt vizsgálták most a Marylandi Egyetem zoológusai a louisiana-i Rockefeller Vadállatmenhely 40 mississippi aligátorán: az állatokat először ketaminnal és dexmedetomidinnal, vagyis nyugtatóval és altatóval etették, majd fülhallgatót kaptak, a fejükön elhelyezett elektródák pedig rögzítették az egyes hangokra adott hallóidegi válaszokat – részletezte a Journal of Neuroscience-ben hétfőn megjelent tanulmány.

Egy mississippi aligátor, FloridábanFotó: RHONA WISE/AFP

A két kutató, Catherine Carr és Lutz Kettler több éve tanulmányozza az ITD hatásait a madarak és hüllők hanglokációs képességére. Mivel az aligátorok, a madarak és a dinoszauruszok egyaránt a triász korban fénykorát élő Archosauriák csoportjába tartoznak, a tanulmány a dinoszauruszok hallórendszerének megértéséhez is közelebb visz.

„Olyan hangokat játszottunk le nekik, amelyeket biztosan jól hallanak (kb. 200-tól 2000 Hz-ig), illetve különböző, természetes hatást keltő zajokat” – közölte Carr. A kutatás során kiderült, hogy az aligátorok a madarakhoz hasonló neurális térképezési módszerrel érzékelik a hangforrás irányát, annak ellenére, hogy nagyon különböző a két állat agyi felépítése.

„Az egyik fontos dolog, amit megtanultunk az aligátoroktól, hogy a fejméret nem számít abban, hogy az agyuk hogyan kódolja a hang irányát” – mondta el Kettler a Motherboardnak. Vagyis valószínűleg a Tyrannosaurus Rex méretű óriások is olyan hallási mechanizmusokkal rendelkeztek, mint egy gólyatöcs.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: