
A dinókkal teli denveri múzeum véletlenül talált újabb dinóleleteket a parkolója alatt
Hőforrásokat kerestek, de a tesztfúrás egészen mást talált mélyen a parkoló alatt.
Hőforrásokat kerestek, de a tesztfúrás egészen mást talált mélyen a parkoló alatt.
Az amerikai kémikusok által azonosított atomi szintű interakció stabilizálja a kollagén fehérje peptidkötéseit, és ezzel megmagyarázza, hogyan maradhattak fenn máig 68-195 millió éves dinoszauruszok makromolekulái.
A sok gyerek álmát valóra váltó 7–10 éves fiúk kalandos történetéről dokumentumfilm is készült, a Jurassic Park paleontológusának narrációjával.
Tavaly nagy vihart kavart egy kutatás, amely szerint a csúcsragadozó intelligenciája főemlősökéhez volt mérhető. Egy friss vizsgálat szerint erről szó nincs, és a legtöbb dinoszaurusz agya a ma élő hüllőkére hasonlíthatott.
Egy friss holland kutatás szerint a Tyrannosaurusok jóval lassabban mozogtak, mint eddig hitték: míg korábban úgy gondolták, hogy az állatok hétköznapi sétatempója a 10 km/órát is elérhette, a dinoszaurusz farkáról készült modell adatai alapján ez csak 5 km/óra körül mozgott.
Az a Jurassic Park óta világos, hogy a nagy Tyrannosaurus nagy, most az is kiderült, hogy mekkora lehetett egy frissen kikelt példány. A paleontológusok egy amerikai és egy kanadai embriómaradványok alapján végül arra jutottak, hogy a kis ártatlanok akkorák lehettek, mint egy közepes termetű kutya.
Körülbelül 2,5 milliárd forintért most a tiéd lehet az a csontkollekció, amit a valaha talált egyik legteljesebb Tyrannosaurus rex-csontvázaként tartanak számon. Nyugalom, október 6-ig van idő gyűjtögetni.
A paleontológusok korábban úgy véltek, hogy a dorsotemporal fenestra nevű anatómiai képletek az állkapocsmozgató izmok tapadási helyei. Aligátorok vezették rá a kutatókat a felfedezésre.
Ebből a kutatásból derült ki az is, hogy tényleg kevés a különbség egy madár és egy óriásdinoszaurusz között.