Erővel veszi el a kormány az MTA kutatóintézeteit
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Hiába a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellenállása, két hónap múlva megtörténik, amitől tartottak a kutatók: a kormány elveszi az akadémiától az intézmény kutatóintézet-hálózatát. Miután hónapok alatt sem sikerült kompromisszumra jutnia az MTA-nak és a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), utóbbi az Index információi szerint most konzultáció nélkül készítette elő a kutatóintézeti rendszer átalakítását.
Az ehhez szükséges törvénymódosítást, amelynek szövege eljutott a laphoz, heteken belül benyújtanák az Országgyűlésnek. A tervezet szerint
- elvennék az MTA összes (15) kutatóintézetét, hogy azokat egy új állami intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) szervezzék ki;
- felállítják a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot (NTT), amelynek Palkovics lesz az elnöke, és az összes tagot ő jelöli majd;
- az MTA-t pedig törvény kötelezné, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyont (a kutatóintézetek épületeit, infrastruktúráját, teljes eszközparkját, tulajdonát) adja át ingyenes használatba, vagyis gyakorlatilag államosítják.
Az ELKH-t a tervezet szerint egy 13 fős testület irányítja majd, amelybe hat tagot a kormány, hatot az MTA jelölhet, elnökét pedig közös javaslat alapján Orbán Viktor nevezi majd ki. „Ez a testület dönt majd a kutatóhelyek átszervezéséről, megszüntetéséről vagy újak csatlakozásáról, valamint a kutatóhelyek vezetőinek személyéről is” – írja az Index.
Már nem is egyeztettek
Miután az MTA rendkívüli közgyűlésen utasította el az intézethálózat kiszervezését, Palkovics egy interjúban jelezte, hogy ha nem tudnak megegyezni az akadémiával, akkor a kormánynak úgy kell megoldania a helyzetet, hogy módosíttatja az akadémiai törvényt – ezzel azért megvárták, hogy lecsengjen az EP-választás.
Az Index információi szerint az elmúlt hetekben már el sem hívták az egyeztetésekre az MTA vezetőit, nem informálták őket a helyzetről, nem válaszoltak a leveleikre, és azokat a nemzetközi kötelezettségvállalásokat sem írta alá az ITM, amelyek bizonyos kutatások folytatásához szükségesek lennének. Palkovics és Orbán Viktor korábban többször elmondta, hogy az államosítás szóba sem jöhet, a tulajdon szent és sérthetetlen – arra most is hivatkozhatnak majd, hogy az MTA-nak csak használatba kell adnia a vagyonát, aminek továbbra is tulajdonosa marad.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az Akadémia ellenáll a kormány akaratának
A Magyar Tudományos Akadémia 191. ma kezdődött közgyűlése nem fogadta el, hogy a kormány kiszervezze alóla a kutatóhálózatát. Az akadémikusok csak abba mentek bele, hogy egy új, egyharmad részben a kormány delegáltjaiból álló testület irányítsa az intézeteket.
A tudomásul vétel nem jelenti azt, hogy az MTA el is fogadja a kormány terveit
Az MTA vezetősége a múlt héten bejelentte: tudomásul veszi az innovációs miniszter ultimátumát. Fábri György tudományfilozófus szerint ez maga után vonhatja, hogy elengedik a bölcsészkutatók kezét. Prószéky Gábor nyelvészprofesszor szerint ugyanakkor a tudomásul vétel nem jelent elfogadást.
Az MTA nemet mondott a magyar kormánynak
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési határozata szerint az akadémiai kutatóhálózat nem pályázik az új tudományfinanszírozási rendszerben, amíg érdemi egyeztetés nem történik az akadémiai intézmények sorsáról. A kutatók fizetése áprilisig elvileg biztosított, a kutatások sorsa bizonytalan.
„Értsék meg a kutatók, hogy ki dirigál!” – az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint ezt üzeni a Palkovics-terv
Az MTA kutatóintézet-hálózatának több, mint fele csatlakozott a pályázatokon alapuló finanszírozást elutasító dolgozói nyilatkozathoz. A február 4-én tartott háttérbeszélgetésen a természet- és társadalomtudósok ellenvéleményt fogalmaztak meg a kormányzati átalakítási intézkedésekkel szemben.