Európába is behatolt a műhús, szárnyalnak a Beyond Meat részvényei
Tíz százalékos növekedést hozott az egyik amerikai műhúsvállalatnak, a Beyond Meatnek, hogy bejelentette: Hollandiában nyitja meg legújabb műhúsgyárát. A 2009-ben alapított, első csirkementes csirketermékeit 2013, marhahúsmentes hamburgerpogácsáit pedig 2014 óta terítő kaliforniai cég értékét ma ötmilliárd dollárra tartják. A vállalatot alapító, korábban a tejiparban érdekelt vegán ügyvezető igazgató, Ethan Brown szerint az általuk gyártott húspótlék nem mű, hanem egyenesen jobb, mint az eredeti.
Az amerikai tőzsdén május elejétől szereplő Beyond Meat már eddig is várakozáson felül teljesített: első tőzsdei hetén 225 százalékkal nőtt a részvényei ára. A műhúspiacot jelenleg két amerikai cég, a május 2-ától már tőzsdén lévő Beyond Meat Inc. és a tőzsdére menetelt még csak nem is fontolgató Impossible Foods Inc. uralja. Az elemzők szerint a műhúsgyártók a különféle zab- vagy mandulatej-alternatívákat előállító cégekhez hasonló jövő előtt állnak: a jelenleg 270 milliárd dolláros amerikai húspiacon a következő 10 évben a 13 milliárd dolláros részesedésüket 40 milliárd dollár felettire növelhetik.
Bill Gates is nyakig ül a műhúsban
Hogy nem mindennapi vállalkozásról van szó, az abból is nyilvánvaló volt, hogy az alternatív hús gyártásának ötletét befektetőként a Microsoft-alapító Bill Gates, és a kockázati tőkebefektetők között nagyágyúnak számító cég, a Kleiner Perkins is támogatta. A ma 17 ezer élelmiszeráruházat és 12 ezer éttermet kiszolgáló Beyond Meat közelmúltbeli tőzsdei bevezetése társasági esemény volt, mivel a részvényesek között számos A-listás híresség is megtalálható, Leonardi di Caprio mellett például Jessica Chastain, a Ridley Scott-féle 2015-ös Mentőexpedíció (The Martian) sztárja.
A tervek szerint 2020-ban nyitó zandbergeni üzem lesz a Beyond Meat első Amerikán kívüli műhúsgyára. A cégtulajdonosok szerint a helyi termelés nemcsak azért lesz előnyös, mert biztosítja a Beyond Meat termékeinek gyors európai terítését, hanem azért is, mert a szállítás optimalizálásával az önmagát a környezettudatos ipari fejlődés zászlóvivőjeként aposztrofáló cég ökológiai lábnyoma jelentősen csökkenthető. Miközben a Beyond Meat riválisa, az Impossible Foods elsősorban az etikus húsimádókat célozza, Brown cége a veganizmusban hívőkre esküszik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: