A világ legnagyobb tudományos lapja is elbúcsúztatta a magyar kutatási szabadságot
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Miután a magyar nyilvánossággal együtt követte végig a Magyar Tudományos Akadémia harcát a magyar kormánnyal, a Nature hétfőn a folyamat végéről is megemlékezett, ezzel a címmel: „A tiltakozások ellenére a magyar kormány átveszi a kutatóintézetek irányítását”.
A kutatóhálózat átszervezéséről szóló, kétharmados kormánytöbbséggel megszavazott javaslat részleteinek ismertetése mellett a lap beszámolt a június 2-i budapesti tüntetésről, ahol több ezren álltak ki az akadémia mellett, valamint arról, hogy az elmúlt hónapokban milyen nemzetközi szervezetek kérték a magyar kormányt, hogy mondják vissza a Palkovics-tervként is emlegetett átszervezést – többek között az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (ALLEA) vagy a német Max Planck Társaság.
A német kutatói közösség Orbán Viktornak címzett, július elsejei nyílt levelében az átszervezést vezető Palkovics László innovációs miniszter érveire is rácáfolt: míg a politikus szerint az újonnan létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózat épp német mintára épülne, a levél aláírói szerint a magyar modellben „nincsenek a Max Planck vagy a Leibniz Társaságéhoz hasonló rendelkezések a kutatási autonómia biztosítására. Az az állítás, miszerint az új kutatóhálózat a Max Planck Társaság mintájára épülne, tényszerűen hamis.”
Ahogy a Nature is írja, az Országgyűlés által már elfogadott törvényt formálisan még Áder János köztársasági elnöknek is alá kell írnia, hogy az a következő hónaptól életbe léphessen.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
„Bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen és bűn a magyar kultúra ellen”
Hiába küzdött egy éven át a Magyar Tudományos Akadémia, a sorsát nem kerülhette el. Az Országgyűlés kormánypárti többsége kedden megszavazta az akadémiai kutatóhálózat és az akadémiai vagyon térítésmentes rekvirálását. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma délután tiltakozik.
Erővel veszi el a kormány az MTA kutatóintézeteit
Az Index megszerezte a Palkovics-tervet, aminek alapján augusztus 1-től gyakorlatilag államosítják a Magyar Tudományos Akadémiát.
A világ első számú tudományos lapja, a Nature vezércikkben számol be az MTA-botrányról
A CEU-ellenes hadjárattól az MTA költségvetési vitájának legújabb fejezetéig mindenről beszámol kritikus írásában a legrangosabb tudományos folyóirat szerkesztősége.