Megtalálták a Millennium Falcon fosszíliáit

2019.08.01. · majom

A Cambroraster falcatus nevű őslényt 2002-ben azonosította egy kanadai paleontológuscsapat, de akkor még csak töredékek kerültek elő belőle a kanadai Sziklás-hegységben található Burgess-pala nevű lelőhelyen, és csak 2018-ban bukkantak rá egy nagyobb csoportnyira. Ezeken már tisztán kivehető is volt, hogy mire hasonlítanak: természetesen a Millennium Falconra, Han Solo űrhajójára a Star Warsból. Az állat nem csupán érdekesen nézett ki, de kambriumi mércével hatalmasnak is számított: a legtöbb előkerült példány nagyjából tenyérnyi volt, de akadt köztük olyan is, amely elérte a harminc centis hosszt is. 

Ezzel nem is teljesítettek rosszul, Joe Moysiuk, a Torontói Egyetem evolúcióbiológusa szerint ugyanis a legtöbb kambriumi élőlény akkora volt, mint az ember kisujja, így a Cambroraster falcatus igazán impozáns látvány lehetett, nem csoda, ha egyből az űrhajó ugrott be róla a kutatóknak. A nevét a Millenium Falcon mellett sajátos testfelépítése is inspirálta: a Cambro a kambriumi korra utal, míg a raster gyökere a latin rastrum, vagyis gereblye, a teste alján elhelyezkedő karomszerűségek miatt. Jean-Baptiste Caron és Moysiuk azt feltételezik, hogy az állatok ezzel turkáltak a tengerfenék iszapjában élelmet keresve, és ezekkel továbbították az élelmet a szájnyílásukhoz. 

Van legénység is

Miután ezek a karmok hosszúak és kecsesek, Jakob Vinther szerint lehet, hogy az állatok nem az iszapban turkáltak velük, hanem a vízben lebegve kapták el velük a zsákmányt. Akárhogyan is, Caron szerint az, hogy egy rétegben több ősmaradványt találtak egymás közvetlen közelében, arra mutat, hogy nem magányos vadászról van szó, hanem Cambroraster falcatus kötelékben repült.

photo_camera A csodás Millennium Falcon Fotó: Royal Ontario Museum

Ha már Millennium Falcon: az állatvilágban már neveztek el bogarat a legendás űrhajó  másodpilótájáról, Csubakkáról is. A Trigonopterus chewbacca nevet egy 2016-ban meghatározott bogár viseli (a wookie népszerű választás, ugyanis egy molylepke is viseli a nevét). Szerencsére nem kell kapitány nélkül maradnia a hajónak: Han Solo nevét egy 470 millió éves trilobita viseli. Ez utóbbi hivatalosan a kínai han népcsoportnak, illetve annak állít emléket, hogy az állat a nemzetség egyetlen képviselője volt (solo). 

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás