Kiderült, hogy nem újrahasznosítható a McDonald's környezetbarátként hirdetett papír szívószála
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Míg az Európai Unióban 2021-ig kell a cégeknek valamilyen fenntartható megoldással helyettesíteni a műanyag szívószálakat, a McDonald's a brit és az ír piacon már 2018 ősze óta kísérletezik a helyettesítő termékekkel. Úgy tűnik, kevés sikerrel: a „környezetbarát” címkével ellátott papír szívószálakat nem lehet újrahasznosítani.
A BBC szerint a gyorsétteremlánc csak rontott a helyzeten azzal, hogy megadta magát a zöld mozgalomnak: a műanyag szívószálak – megfelelő szelektálás mellett – újrahasznosíthatók voltak, a papírból készült termékeket viszont csak a háztartási hulladékok közé lehet dobni használat után, mert ugyan az anyaguk alapján újrahasznosíthatók lennének, a vastagságuk miatt nem lehet feldolgozni őket a többi papírhulladékkal együtt.
A walesi Transcend Packaging által gyártott szívószálakat azért kellett megvastagítani, mert több vásárló jelezte, hogy a korábbi papír szívószálak egyszerűen eláztak és szétfoszlottak, mielőtt meg tudták volna inni, amit rendeltek. A cég szerint már dolgoznak a probléma megoldásán, így az ajánlás, miszerint az általános kukába kell dobni a szívószálakat, csak átmeneti jellegű.
A legkiábrándultabb fogyasztók már petíciót is írtak, hogy a lánc hozza vissza a műanyag szívószálakat – ezt a lap szerint már több mint 50 ezren alá is írták. A McDonald's éttermeiben 1,8 millió szívószálat használnak el naponta, így a környezetbarát papírra váltás óriási lépést jelentene az egyszer használatos műanyagok csökkentésére.
Az egyelőre a legtöbb étteremben, kávézóban és más helyeken kapható szívószálak általában polipropilén és polisztirén alapúak, amik újrahasznosítás nélkül több száz év alatt bomlanak csak le. Julian Kirby, a Föld Barátai környezetvédelmi hálózat műanyagügyi kampányfelelőse a BBC-nek azt mondta, „túl hosszú ideje vitázunk arról, hogy miként hasznosítsuk újra a hulladékot. Most már azon kellene gondolkodnunk, hogy hogyan kerüljük el a hulladék termelését. Az ajkaink például több millió éve hulladékmentes alternatívát jelentenek a szívószálakkal szemben.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Viszlát, fülpálcika és szívószál, megszavazták a műanyagtilalmat az EU-ban
Az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg szerdán azt az indítványt, amely 2021-től betiltja az egyszer használatos műanyagból készült tárgyak egy részét. A beterjesztő szerint az intézkedéscsomag a tengeri hulladéktípusok 70 százalékával leszámol.
Amerika hadat üzent a szívószálnak
A városok, államok egymás után tiltják be a műanyag szívószálat, sőt lassan a McDonald's és a Starbucks is megadja magát. Igaz, a bűnösnek kikiáltott, idén 130 éves szívószál a világ műanyaghulladék-termeléséhez viszonylag keveset tesz hozzá, éviszont vannak, akik élni se nagyon tudnak nélküle.
Klímavédelmi össztűz zúdult a McDonald'sra, a KFC-re és a Burger Kingre is
A 6500 milliárd dolláros vagyont kezelő befektetői csoport arra szólította fel a gyorséttermeket, hogy márciusig tervezzék meg és hozzák nyilvánosságra, hogyan tudják fenntarthatóbbá tenni működésüket. A húsról azért nem akarják lenevelni a fogyasztókat.