Egyre többen vagyunk, egyre többet is teszünk, de az emberiség nem jó gazdája a termőföldnek: van, ahol az erózió akár a százszorosa is lehet a talaj megújulási képességeinek, a vizek háromnegyedét kizsákmányoljuk, 1961 óta évente 1 százalékkal növekszik az elsivatagosodott területek kiterjedése, ráadásul a megtermelt élelmiszerek 25-30 százalékát egyszerűen kidobjuk.

Ezekre és ehhez hasonló problémákra hívta fel a figyelmet az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) múlt héten nyilvánosságra hozott különjelentése. Az irdatlan hosszúságú, ezer oldalt is meghaladó dokumentációban a testület a klímacélok betartása mellett is további kihívásokat kihívásokat fogalmaz meg, az élelmiszer-biztonság fenntartása érdekében pedig különböző stratégiákat javasol: többek között a gazdálkodás reformját, az élelmiszer-hulladék csökkentését és a környezettudatos életmód állami propagálását is.

Az ajánlás szerint a környezettudatos embernek sok teljes kiőrlésű gabonát, hüvelyeseket, gyümölcsöt, zöldséget és olajos magvat kellene fogyasztania, minél kevesebb húst, szénhidrátot pedig mértékkel – ettől a megtermelt élelmiszerek ökológiai lábnyomának csökkenését várják.

Morális útmutatás vagy globális útmutatás?

Az egy hete megjelent jelentést többféleképpen is lehet értelmezni: lehet útmutató a kormányok számára, de szólhat az egyénnek is – akár úgy is olvashatja az ember, mint egy morális útmutatót, amely még nem emelkedett törvényszintre, de egyéni döntés alapján betartható lehet.

A gond az, hogy nem mindenki van abban a helyzetben, hogy ilyen egyéni döntéseket hozzon anélkül, hogy ezt a kormányzat ne támogatná valamilyen mértékben.

Az első nyilvánvaló kihívás a fenntartható élelmiszerek hozzáférhetővé tétele. Ezzel kapcsolatban négy pillért szoktak emlegetni: akkor mondhatjuk egy élelmiszerről, hogy fenntartható, ha rendelkezésre áll, hozzáférhető, kellő tápanyagtartalommal bír és a jövőben is lesz belőle.

Az IPCC javaslatai között szerepel például a növényi alapú műhús fogyasztása is: ettől azt várják, hogy megkönnyíti az átállást az iszonyatos mennyiségű metánt kibocsátó szarvasmarháról a fenntarthatóbb táplálkozásra, viszont nem mindenhol számít elérhető alternatívának (a Beyond Meat például Magyarországon sem nevezhető épp olcsónak).

Az átállás műhús nélkül is nagy kihívást jelent: az alacsonyabb jövedelmű közösségek nem tudnak egy az egyben életstílust váltani, az elsődleges cél tehát nem is annyira a fenntarthatóság, hanem a hozzáférhetőség biztosítása.

Ördögi kör

Ennek megfelelően az IPCC a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás rövid távú lépéseként először is a sivatagosodás megállítását és a termőföld megóvását szorgalmazza, az ajánlásoktól pedig azt várják, hogy pozitív környezeti hatásai mellett csökkenti a szegénységet és a továbbiakban is biztosítja a veszélyeztetett területeken élők megélhetését.

A Conversation cikke szerint ehhez elsősorban és első lépésként az egyenlőtlenség felszámolása, vagy legalábbis csökkentése szükséges: ha ezt sikerül globális és lokális szinten is elérni, jóval közelebb kerülünk a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz is. Ám részben épp a klímaváltozás idézi elő ezeket az egyenlőtlenségeket: egy idei tanulmány szerint a gazdasági egyenlőtlenség 25 százalékáért felelős a jelenség – és itt bezárul az ördögi kör.

Vagyis végső soron egyéni szinten mindenki dönthet, ahogy akar, legyen az műhús vagy termények a helyi biopiacról, de a kérdés globális, erre pedig egyszerűen nem lehet lokális választ adni – ezért is szükséges megteremteni azokat a feltételeket, amelyek birtokában a szegényebb országokban is vonzó vállalásnak tűnhet a fenntartható élelmiszer választása, nem pedig öngyilkosságnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: