Az Európai Unióban évente keletkező hulladék legfőbb forrása az építőipar: az építésből és bontásból származó hulladék a legfrissebb, 2014-es adatok szerint az összes hulladék 34,7 százalékát teszi ki, bár ez az arány jelentős mértékben változik országonként – Ausztriában 72,1, Magyarországon 20,7, míg Svédországban 5,3 százalék.

Építési és bontási hulladék (ÉBH) alatt olyan anyagokat kell érteni, mint a beton, a tégla, a gipsz, az aszfalt, vagy az építkezéseknél felhasznált fa, üveg, fém és műanyag. Bár ezek nagy része könnyen, olcsón és szinte teljes mértékben újrahasznosítható, gyakran egyenesen a szeméttelepre szállítják, ráadásul a bontási törmelékek esetében a veszélyes hulladék (pl. azbeszt) különválasztása is elmarad, miközben az erre kifejlesztett technológia már elérhető.

Bár „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című 2011-es EU-s dokumentum azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra a nem veszélyes ÉBH 70 százalékát újra kell hasznosítani, egy friss kutatás szerint Nagy-Britanniában az építési hulladékoknak még mindig több mint a fele, vagyis a 2014-es adatok szerint közel 30 millió tonna a hulladéklerakókban végzi.

Mivel a nyersanyagok bányászata a természetes erőforrások kimerítését, az üvegházhatású gázok kibocsátásával pedig a klímaváltozás hatásait is fokozza, a Journal of Cleaner Production nevű folyóiratban megjelent tanulmány a körkörös gazdaság fontosságát hangsúlyozza az építőiparban.

Ott a sok bontott anyag, de vakulásig bányászunk

A londoni Brunel Egyetem kutatói szerint a brit kormány ugyan tisztában van azzal, hogy milyen fenntarthatósági kihívásokkal néz szembe az építőipar, de ezt a törvények egyelőre nem tükrözik. A kutatók által megkérdezett vezető építőipari szereplők szerint két intézkedéssel lehetne leginkább növelni az építkezések körkörösségét: az új beruházások esetében meg kell emelni az újrahasznosított alapanyagok kötelező arányát, valamint technológiai újításokkal (szenzorok, robotok, mesterséges intelligencia) kell segíteni a bontási folyamatok hatékonyságát.

A tanulmány szerint több kutatás is bizonyítja a körkörös gazdaság nyersanyagkímélő és árstabilizáló hatását, de a legnagyobb kihívás az építőipar szereplőinek üzleti szemléletváltásában rejlik.

A nemfémes ásványok (kavics, homok, agyag, mészkő, gipsz) bányászata 2010-ben átlépte a 35 milliárd tonnát, közülük is a kavics (40,8 százalék) és a homok (31,1 százalék) kitermelése terhelte meg leginkább a Föld erőforrásait (a homokkitermelés kihívásairól ebben a cikkben írtunk bővebben). Mivel az építkezési és infrastruktúra-fejlesztési projektek a legnagyobb felhasználói ezeknek az anyagoknak, azokat iparágon belül újra lehetne hasznosítani, de egy 2015-ös kutatás szerint globálisan csak 6 százalékban körkörös ez a szektor.

Ideális esetben, írják a kutatók, az épületeknek egyfajta bankként kellene szolgálniuk, ahol az építési alapanyagok megőrzik az értéküket. Ehhez viszont alapvető piaci átrendeződésnek kell történnie, méghozzá úgy, hogy az anyagok kitermelőinek és gyártóinak súlya csökkenjen, miközben kiépül a bontást követő szelektálás és újrahasznosítás iparága. Gazdasági szempontból a friss alapanyagok megadóztatása vagy az újrahasznosított anyagokra szabott adókedvezmény jelenthet megoldást.

A körkörös sitt

Az ÉBH-t az elmúlt évtizedekben leginkább az utak alapozásánál és a vasúti töltéseknél használták fel, de az utóbbi néhány évben az építkezési betonkeverésnél is egyre többször hasznosítják újra, míg az üveghulladékot és aszfalttörmeléket a cement gyártásánál vetik be egyre gyakrabban.

Persze nem minden ÉBH-t lehet újrahasznosítani, sőt az Európai Unióban törvény tiltja az olyan anyagok építkezésekben való felhasználását, amelyeknél ez nem külön engedélyezett. A törmelék eredetéről általában kevés az elérhető információ, így a minőségét csak külön vizsgálatok útján lehet ellenőrizni, ez pedig megdobja az újrahasznosítás költségét – az ÉBH megfelelő dokumentálása tehát nagyban segítené az újrahasznosítás esélyeit.

Bár léteznek az ÉBH újrahasznosításával foglalkozó vállalatok, a még felhasználható másodlagos alapanyagok kinyerésére létező, külön helyszínen bevetett technológiák magas költsége miatt nem minden esetben éri meg ezzel foglalkozniuk az építőipari cégeknek, ezért a sittet egyből küldik a szeméttelepre. A tanulmány azonban megemlít egy olyan friss találmányt, amelynek elterjedése jelentősen csökkenthetné a procedúra árát, és a szerzők szerint az építkezés helyszínén történő lézeres hulladékelkülönítés és -feldolgozás lehet „a körkörös építőipar egyik alapköve”.

Az intelligens robotkar ide nem elég

Egy spanyol-olasz kutatás nemrég még messzebbre merészkedett előre a jövőben. Az idén szeptemberben bejelentett kísérlet részeként a két ország anyagtudományi szakemberei olyan, teljes mértékben újrahasznosított építőanyagot fejlesztenek, amit később akár legószerű elemek formájában is árulhatnának, így az abból épült házakat bármikor könnyedén el lehetne költöztetni.

A kutatók egy spanyol kísérleti telepen húztak fel két épületet: az egyiket az újrahasznosított anyagból, a másikat hagyományos építőanyagokból. Ezeket négy hónapon keresztül figyelik, elsősorban az energiahatékonyságukra, hőszigetelésükre koncentrálva, de az építkezés és a bontás idő- és munkaigényét is figyelembe veszik.

Az ilyen projektek sikeréhez azonban először az ÉBH szelektálását kell egyszerűbbé és olcsóbbá tenni. Az ömlesztett beton-, acél-, tégla- és aszfalttörmelék hatékony szétválogatására még csak prototípusok léteznek: a STAM nevű olasz műszaki vállalat kutatói például egy multispektrális kamerával felszerelt, mesterséges intelligenciával ellátott robotkarral próbálkoznak, de abban még ők is egyetértenek, hogy ipari körülmények között ez egyelőre drága mulatság lenne.

Hogy jön ide a klíma?

A Guardian idén márciusban húzott egy váratlant, és egy héten át dedikáltan a betonnal, annak esztétikájával, de főleg a környezeti hatásaival foglalkozott. A Guardian Concrete Week cikkei olyan szemléletes példákon keresztül mutatták be a beton szerepét a 21. század társadalmában, mint hogy a víz után ez a második leggyakrabban használt anyag a Földön, vagy hogy ha a cementipar egy ország lenne, az lenne a világ harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója Kína és az Egyesült Államok után.

Évente 2,8 milliárd tonna szén-dioxid kerül a levegőbe a cementgyártás révén, de mivel a beton készítéséhez nem szükséges fosszilis tüzelőanyag, és a műanyaggal ellentétben nem találnak betont a bálnák gyomrában, kisebbnek tűnik a probléma. Előállításának minden fázisát számításba véve a beton mégis a Föld légkörében található szén-dioxid 4–8 százalékáért felel, és az anyagok közül csak a szén, a kőolaj és a földgáz előzi ebben. A városokban hozzájárul a hősziget jelenséghez, elnyeli a kipufogógázt, az építkezéseknél való felhasználásával pedig hozzájárul a szálló por koncentrációjához, így akár légúti megbetegedésekhez is.

„A beton legsúlyosabb, de legkevésbé ismert hatása, hogy úgy pusztítja el a természetes infrastruktúrát, hogy közben nem helyettesíti annak ökológiai funkcióit” – írja a lap, hozzátéve, hogy egyre több kutató szerint a túlzott urbanizáció okozta biodiverzitás-válság legalább annyira fenyegeti a Földet, mint a klímaváltozás.

Az évi 10 milliárd tonna globálisan gyártott beton jelentős része még mindig a hulladéklerakóban vagy illegális szeméttelepeken végzi, és az újrahasznosítás mértéke az egész világon nagyon változó országonként: Japánban 90 százalék fölötti, Kínában 10 százalék körüli, de Brazíliában például 1 százalék alatti az újrahasznosított betontörmelék aránya. „Ha az ÉBH nincs megfelelően begyűjtve, az komoly közegészségügyi problémákat okozhat. Sokakat vittek már kórházba olyan betegségekkel, amiket a kezeletlen, illegálisan lerakott törmelék okozott, például leptoszpirózissal” – mondta a brit lapnak Levi Torres, a brazil építésihulladék-újrahasznosítók szövetségének koordinátora.

A Guardian szerint azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy nagyon változtatni akarna az ipar. „A nyersanyagok gyakorlatilag korlátlanok, és addig lesz kereslet a betonra, amíg építünk utakat, hidakat és bármi mást, aminek alapozásra van szüksége. Szinte minden mércével a betonnak van a legkisebb energiaigénye az összes anyag közül” – mondta a lapnak Phil Purnell, a Leedsi Egyetem anyagtudomány-professzora.

Az EU 70 százalékos újrahasznosítási terve a legutóbbi statisztikák szerint nem valósul meg 2020-ra, főleg ha a másodrangú újrahasznosítási megoldásnak tekintett kátyúzási adalékanyagokat nem számítják be, csak az újabb építkezéseknél felhasznált használt anyagokat. Az újrahasznosítást a remények szerint könnyebbé és olcsóbbá varázsoló, fejlesztés alatt álló törmelékazonosító és -szétválasztó technológiák jó irányba mutatnak, de addig is azon kell dolgozni, hogy a döntéshozók is megértsék: a termékenység jobb talaj, mint a szilárdság.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: