A nacionalizmus nem az ördögtől való
Kelet-Európa meghatározásával már Kelet-Európában is meggyűlik a történészek és politikusok baja: van, aki jobban szereti Magyarországot Kelet-Közép-Európához sorolni; van, aki szerint a kelet az kelet, sőt, van, aki Közép-Kelet-Európát emleget, ami alatt rendszerint a Varsói Szerződés tagországait értették, bár sem a történészek, sem a politológusok nem voltak odáig a fogalom használatáért. Sokkal több variációs lehetőség szerencsére nincsen.
Ezeknek a kérdéseknek a tisztázására, vagy legalább megbeszélésére vállalkozott kedd este Budapesten a kaliforniai Berkeley Egyetem történész professzora, John Connelly, akinek nemrégiben jelent meg monumentális munkája Kelet-Európáról (amelyet az egyszerűség és az amerikai recepció miatt jobb híján így nevez, hiszen ha Közép-Európáról beszélne, nem igazán jönne ki a földrajz). Ebben az esetben persze a földrajz a legkevésbé iránymutató: Kelet-Európa ugyanúgy nem földrajzi fogalom, mint az előbb említett Közép-Kelet-Európa, igaz, erre Connelly külön nem tért ki. A kötet a From Peoples Into Nations: A History of Eastern Europe, vagyis A népekből nemzetek: Kelet-Európa történelme címet viseli.
Már ez a kavarodás is jól mutatja, hogy itt valóban nem az Európán belüli földrajzi helyzetről van szó, sokkal inkább arról, hogy melyik ország mivel szeretne azonosulni: a rendszerváltás után Keletet sokan az oroszokkal azonosították, ez pedig szembemegy egy vélt vagy valós identitással – valami olyasmivel, amit Connelly szerint az érintett országok lakói ugyan ősinek tekintenek, de egyáltalán nem egy több ezer éves identitásról van szó, hanem speciálisan keleti jelenségről, egyfajta protest-identitásról.
A nemzet mulandó
A Michael Ignatieff CEU -rektor által megnyitott eseményen összesen nagyjából százan vehettek részt a Nádor utcában, meglepően sok diplomatával a társaságban – ezzel úgy 80 százalékban telt meg a terem. Connelly alapállítása szerint a kelet-európai nacionalizmus az érintett országokban nagyjából hasonló forgatókönyv alapján jött létre: abból a belátásból született, hogy a nemzetek mulandó dolgok, a külső fenyegetés hatására el is tűnhetnek, és épp ilyen külső fenyegetésnek számított II. József, a kalapos király nyelvrendelete. Ha a birodalom nyelve a német lesz, gondolták a kisebbségek, könnyen lehet, hogy maga a nemzet és a nyelv is eltűnik, ezért aztán nekiálltak ragaszkodni hozzá. A történész szerint itt született meg az a Kelet-Európa, ahol a nemzetek nem a földrajzi helyzetük alapján határozzák meg identitásukat, hanem a közös nyelv és a szokások alapján, egyfajta védekező reakcióként.
Connelly ehhez példát is hozott: lengyelországi tanulmányai során ismerte meg egy történész kollégáját, aki később kiköltözött az USA-ba, ma pedig már amerikainak vallja magát. Connelly azt állítja, hogy ez fordítva nagyjából kizárt lenne: ha ő költözött volna ugyanakkor Lengyelországba, és teljes meggyőződéssel lengyelnek is akarná vallani magát, nem sikerülne, mert a legtöbben valószínűleg nem fogadnák el annak. Az egyik ok a közös nyelv hiánya, hiszen a kelet-európai nyelvek nehezek, de oka a közös kultúra hiánya is: ahol nincsenek beivódva a közös dalok, ahogy mondja, ott sokak szerint valódi közösség és identitás sincs. Olyan lehet ez, mint amikor a faluban még három generáció múltán is gyüttment marad az ember.
A kalapos király tehet mindenről
Connelly szerint az első lökést 1790 hozta: gyakorlatilag ekkor kezdett el formálódni a lengyel, cseh, szlovák, szerb vagy éppen a magyar nacionalizmus. A történész a következő lépésnek az első világháborút tekinti, majd a másodikat, amely után teljesen átértelmeződött a kelet-európaiság (illetve a nem-kelet-európaiság). A professzor előadásában kiemelte azt is, hogy a Vasfüggöny leomlása utáni Kelet- és Nyugat-Németország is mekkora különbségeket mutat: ez is az identitás feloldására adott válaszreakció lehetett.
Mindezzel párhuzamosan felbukkant egy másik érdekes jelenség vagy reakció is: a nacionalizmus megerősödése vagy térnyerése a szocializmus időszakában, a keleti blokkon belüli nemzeti büszkeség intézménye, amely Connelly szerint leginkább Bulgáriában volt tetten érhető, de különböző módokon a legtöbb országban megjelent – Magyarországon éppen a Kádár-kor gulyáskommunizmusában, ahol a vélt vagy valós nemzeti identitásnak megfelelő külön utat lehetett találni. Ezek és az ehhez hasonló korszakok aztán azok, amelyekért visszanyúl a mindenkori populizmus: egy vélt aranykor, amelybe némi erőfeszítéssel akár a nemzet erejét és egykori nagyságát is beleképzelheti az ember, propagandaeszköznek viszont nem utolsó.
Törékeny, de masszív
Az előadás legnagyobb megállapítása az általában stabil alapként emlegetett nemzetfogalom sajátos értelmezése volt: a kelet-európai gondolkodásban kialakult erős nemzeti identitás Connelly szerint nem feltétlenül az erős nemzeti múltban, hanem épp ellenkezőleg, a nemzettudat törékenysége miatt jött létre, és ez is határozza meg a régió politikai életét a mai napig – annak ellenére, hogy közben a második világháború lezárulta és a rendszerváltás között azért eltelt némi idő, sőt, azóta pedig újabb harminc év.
Connelly mindemellett hangsúlyozta azt is, hogy ez a nacionalizmus nem az ördögtől való: a közös szokások és hagyományok valóban összetartó erőnek számítanak, sőt, azoknak a történészeknek, akik valamiféle humbugként kezelik ezt az összetartozást, el kell gondolkozniuk, hiszen ebben a közös identitást vallók hisznek, ezt pedig nem lehet elintézni egy legyintéssel. Az, hogy nem szabad teret engedni a populista szólamoknak, nem azt jelenti, hogy nem is kell foglalkozni azzal a közös identitással, amely leginkább a közös nyelvhez és kultúrához kötődik, nem pedig az országhatárokhoz.