Vírus ellen vodkás kézmosás, UV-fény, fokhagyma: óvakodj a kuruzslóktól!

Európában egyre több koronavírusos esetet regisztrálnak, és miközben úgy tűnik, hogy Kínában már valamivel jobb a helyzet, az élet számos területén pedig változó mértékű pánik tapasztalható: a magyar kórházakban látogatási tilalom lépett életbe, könnyen lehet, hogy a végén egész Észak-Olaszországot lezárják. A kór terjedésével persze egyre többen tudják, mi lehet az ellenszere, és jó pénzért ezt a tudásukat hajlandóak megosztani a nagyközönséggel is. Kár, hogy egyik ilyen praktika sem működik.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO már a járvány kitörése óta próbálja oszlatni a homályt: honlapján részletes, csodálatosan illusztrált homályoszlatás található. Ebből megtudhatjuk, hogy a vírus terjedését nem gátolja meg az alacsony hőmérséklet, nem pusztítja el a forró fürdő, és nem kaphatjuk el az aliexpresses csomagoktól. Az UV-fény és a vodkás kézmosás sem használ, ahogy a népi orvoslás örök slágere, a fokhagyma sem, bár a WHO azért hangsúlyozza, hogy fokhagymát enni egyébiránt egészséges, csak épp a COVID-19 ellen nem véd. A BBC szerint azért a fokhagymával is érdemes óvatosan bánni, egy kínai nő ugyanis kórházba került, miután másfél kiló nyers fokhagymát fogyasztott el preventív célzattal. 

Sajnos a vodka sem véd

A BBC további közveszélyes hülyeségeket is felsorol: Jordan Sather Youtube-influencer például azt állítja, hogy a klórdioxid a koronavírusra is jó, az már csak hab a tortán, hogy rák ellen is véd. A valóság ezzel szemben az, hogy a csodaszer az autizmus, a rák, az AIDS és az influenza ellen sem véd, viszont heves hányást, kiszáradást, alacsony vérnyomást és veseproblémákat okozhat. 

Miután lerabolták a boltok kézfertőtlenítő-készleteit, egyre több házi praktika terjedt el erre is a vodkától a vécépucoló szerekig, ezek viszont általában nem túl hatékonyak, gyakran pedig még veszélyesek is. Az amerikai járványügyi hivatal, a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) szerint felmosáshoz a megszokott szerek is teljesen alkalmasak, kézmosáshoz pedig a legjobb a szappan és a víz. A vodkás kézmosást sem a szakemberek, sem a gyártók nem javasolják, a 40 százalékos alkoholtartalom ugyanis fertőtlenítésre nem elegendő. A Tito's vodkagyártó ezért azt javasolja, hogy a termékeiket a vásárlók inkább belsőleg alkalmazzák – igaz, ez sem jó a koronavírus ellen. 

Még várni kell a vakcinára

További rossz ötletek: a gyakori vízivás ugyan nem tesz nagyon rosszat, hacsak nem viszi valaki tényleg túlzásba, de a fertőzés ellen nem véd – arabul viszont negyedmillió megosztást ért el a virálisan terjedő tipp, aminek semmi értelme sincs. Nem segít az sem, ha kerüljük a jégkrémet – ezt a tippet valaki az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF nevében terjesztette, de a világszervezet közleményben határolódott el az álhírtől. 

Amerikában egy tévés prédikátor, Jim Bakker reklámozott egy 125 dolláros, ezüsttartalmú gyógyszert a koronavírus ellen; őt egyenesen a New York-i főügyész szólította fel arra, hogy ezt sürgősen fejezze be, ellenkező esetben minden, a terméket népszerűsítő bejegyzésért ötezer dolláros bírságra számíthat. Magyarországon is felbukkantak a csodaszerek, a fogyasztóvédelem ezért fokozott ellenőrzést rendelt el, ellenőrzik a fertőtlenítőszerek összetételét és árát. 

A WHO szerint még akár két év is eltelhet egy hatékony vakcina kifejlesztéséig, addig pedig a legjobb, amit a világszervezet javasolni tud, a gyakori kézmosás szappanos vízzel, esetleg a kézfertőtlenítő használata, bár az ajánlások szerint az alapos kézmosás bőven elegendő. 

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!