Megjelent a koronavírus Magyarországon, és a nemzetközi helyzet is fokozódik

2020.03.05. · gazdaság

Megkésve bár, de Magyarországot is elérte a koronavírus. Két Magyarországon tanuló iráni diáknál mutatták ki SARS-CoV-2 névre keresztelt új típusú vírust, őket most a Szent László Kórházban ápolják. A Semmelweis Egyetem közleménye szerint az egyikük egy negyedéves gyógyszerész szakos hallgató, a másik fertőzöttről egyelőre nem tudni, hol tanul.

A hírt rendhagyó módon először Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be egy Facebook-videóban, majd a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs esti sajtótájékoztatóján hangzottak el a részletek. Szerda este még csak annyit lehetett tudni, hogy a két iráni diák nemrég otthon járt, majd az egyikük tünetmentesen jelentkezett szűrésre, míg a másiknak enyhe tünetei voltak. A diákokat szerdán délután izolálták, majd a nap folyamán az egyikük feleségét és a másik barátnőjét is elkülönítették – az ő vizsgálati eredményük várhatóan csütörtökön állhat rendelkezésre.

Frissítés 1.: A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy a második fertőzött a gödöllői Szent István Egyetemen tanul.

Frissítés 2.: Az egyetem késő délutáni közleménye szerint a fertőzéssel érintett hallgató doktori képzésben vesz részt Gödöllőn. A doktorandusz a tanulmányi előmeneteléhez szükséges teheráni konferenciára indult február 20-án, és csak két nappal később derült ki, hogy a koronavírus iráni megjelenése miatt lefújják a február 23-24-re tervezett rendezvényt. Február 28-án érkezett vissza Iránból, és az egyetem által küldött tájékoztatókban foglaltaknak megfelelőn felkereste a Szent László Kórházat, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett. Emellett a témavezetője is jelezte számára, hogy legalább 14 napig ne látogassa az intézményt, távolléte igazolt távollétnek minősül. Így a doktorandusz budapesti albérletében önkéntes karanténba vonult, egyetlen egyetemi kampuszt sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten. A Szent István Egyetem az eddigi intézkedéseit megszigorította, ismételten tájékoztatta a munkatársakat és a hallgatókat a higiénés rendszabályok betartása és betartatása érdekében, és folyamatosan gondoskodik az ehhez szükséges eszközök meglétéről. Megkezdődött az egyetemi rendezvények és a külföldi konferencia részvételek felülvizsgálata is – állt még a közleményben.

Enyhe tünetek, vírusgyilkos fürdő

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtökön a köztévén mondta el, hogy két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást. Kórházba érkezésük után kontaktkutatás kezdődött, vagyis feltérképezték, merre jártak és kivel kerültek kapcsolatba, mióta visszaérkeztek Iránból – az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra. Enyhe tüneteik vannak, lázuk nincs. Szlávik elmondta, gyógyulási idejüket a laborvizsgálatok határozzák meg, egy koronavírusos beteg ugyanis akkor tekinthető gyógyultnak, ha „az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat.”

A kormány után csütörtökön a főváros is összehívta a saját operatív törzsét, ezt Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be. „A vállalataink felkészültek, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. saját operatív törzset működtet. Bár a gyógyvizek elpusztítják a vírust, soron kívüli fertőtlenítés zajlik a Széchenyiben, és a munkatársak is kellő tájékoztatást kapnak. Mindenben a tisztifőorvos iránymutatásai alapján, a kormányzati operatív törzzsel együttműködve járunk el. Tesszük, ami a dolgunk” – írta.

link Forrás

A gyógyfürdő említése azért fontos, mert szerdán az is kiderült, hogy a koronavírussal Prágában diagnosztizált két diáklány Magyarországon is járt, és többek között a Széchenyi fürdőben is megfordult. A diákok egy négyfős társaságban utazgattak Európában, Budapestre busszal érkeztek Bécsből, Airbnb-n keresztül foglaltak szállást két napra, de a hírek szerint a belvárosi lakást megfelelően takarították és fertőtlenítették utána. Mivel nem ismerik Budapestet, nehezen tudták elmondani, pontosan merre jártak, de az biztos, hogy egy romkocsmában, egy palacsintázóban és a fürdőben is huzamosabb időt töltöttek.

Közel a százezer

A kormány szerdán elindította a hivatalos vírusfigyelő oldalát is, amit a koronavirus.gov.hu címen lehet elérni. A térképekkel és információkkal ellátott oldalon található adatok szerint Magyarországon a két fertőzött mellett 21-en vannak karanténban, és 230 embertől vettek már mintát, amit akkreditált laboratóriumban vizsgálnak. Szlávik szerint egy 15 főből (11 diákból, két tanárból és két sofőrből) álló csoport vasárnap elhagyhatja a karantént, míg egy fogorvos és az asszisztense hétfőn távozhat az elkülönítésből – egyikük sem fertőzött, de az utolsó napig vizsgálatokat végeznek rajtuk.

A legfrissebb adatok szerint csütörtök délelőtt 95 748-re nőtt a fertőzöttek száma globálisan, közülük 53 405-en már fel is épültek, a többiek nagy része pedig vizsgálat alatt vagy karanténban van, de a feljegyzett halálesetek száma is 3286-ra emelkedett. A vírus kiindulási pontján, Vuhanban és környékén történt 2902 eseten kívül a legtöbb halálos kimenetelű fertőzést Olaszországból (107), Iránból (92) és Dél-Koreából (35) jelentették, a többi országban tíz alatt van a COVID-19 halálos áldozatainak száma.

photo_camera Libanoni egészségügyi dolgozók fertőtlenítik Bejrút közparkjait Fotó: -/AFP

A környező országokban már csak Szlovákiából nem jelentettek koronavírusos esetet, és bár a legfrissebb adatok szerint hivatalosan még Szerbiában sincs fertőzött, a szerb köztévén már beszélt egy betegről az egészségügyi miniszter. Ausztriában 29, Horvátországban 10, Romániában 6, Szlovéniában és Ukrajnában pedig 1-1 esetet jegyeztek fel eddig.

A legutóbb azonosított romániai fertőzött, egy 71 éves suceavai férfi autóbusszal tért vissza Magyarországon keresztül Romániába pénteken az olaszországi Lombardia egy olyan településéről, ahol korábban nem regisztráltak koronavírusos megbetegedéseket – a busz Nagylaknál lépett be Romániába. Az idős férfi kedden észlelte a betegség tüneteit, ezért beutalták a suceavai megyei kórházba. A koronavírus-teszt pozitív eredménye után a jászvásári járványkórházba szállították.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás