A katasztrófa elkerülése érdekében a véletlenszerű tesztelés azonnali megkezdését sürgeti a Harvard professzora

2020.03.27. · gazdaság

Az elmúlt időszakban az Egyesült Államokban – akárcsak Magyarországon – elmaradt a tömeges koronavírus-tesztelés, ami komoly járványügyi kockázatokat vet fel, kezdve onnan, hogy így észrevétlenek maradnak a tünetmentes hordozók, és szabadon terjed a kór, egészen odáig, hogy nincsenek hiteles adatok egy-egy ország átfertőzöttségétől, a COVID-19 halálozási rátájától.

Az eszközhiány miatt az USA-ban is azokra korlátozták a tesztelést, akik a legsebezhetőbbek, vagy más szempontból számítanak magasabb kockázatúnak. Ez a helyzet most kezd megváltozni, ahogy egymás után elérhetővé válnak a különféle tudományos műhelyek és magáncégek által fejlesztett tesztkészletek. Emiatt írt nyílt levelet James Stock, a Harvard Egyetem közgazdász professzora, aki korábban Barack Obama elnök gazdasági tanácsadó testületének is tagja volt.

Stock a levélben amellett érvel, hogy az Egyesült Államokban a tesztkészletek egy részét az véletlenszerűen kiválasztott alanyok tesztelésére kellene fordítani. Ami ugyanis ezekből a tesztekből kirajzolódna, az sokat segítene a döntéshozóknak abban, hogy milyen szabályozásokkal kell reagálni, illetve többet árulna el arról, hogy milyen jövő vár a gazdaságra.

photo_camera Tesztkészleteket ellenőriznek egy Szöulhoz közeli gyárban március 27-én. Fotó: ED JONES/AFP

A tünetmentes kérdés

Az egyik legnagyobb ismeretlen a mai helyzetben, hogy hányan lehetnek azok a hordozók, akik abszolút tünetmentesek, vagy csak egy megfázásra emlékeztető enyhe tüneteket szenvednek el a koronavírus miatt – és épp ezért soha nem kerülnek nyilvántartásba. Ha tudnánk, hogy ezek a vírushordozók sokan vannak, az tagadhatatlanul jó hír lenne: azt jelentené, hogy a halálozási ráta alacsonyabb, az egészségügy pedig kisebb tehernek lesz kitéve, és a csoportimmunitás is nagyobb eséllyel alakulhat ki.

Közgazdasági megközelítésben a tünetmentesek nagy aránya azt jelentené, hogy a korlátozó intézkedéseket viszonylag hamar biztonságosan fel lehetne oldani, és a kórházi ápolásra szorulók száma is ésszerű határon belül maradhatna, miközben a gazdaság újraindul.

Ha viszont az derülne ki, hogy kevesen maradnak tünetmentesek, az azt jelentené, hogy a legnagyobb gazdasági összeomlást csak emberéletek árán lehetne elkerülni.

Amíg azonban a tünetektől szenvedőknek spórolják meg a teszteket, illetve a tünetmentesek szűrése nem reprezentatív, sem a tünetmentesek arányáról, sem pedig a koronavírus-fertőzés prevalenciájáról nem győződhetnek meg a döntéshozók és az elemzők. 

Ehelyett tehát széleskörű, reprezentatív, ha úgy tetszik, randomizált tesztelésre lenne szükség – írja Stock, aki azt javasolja, hogy a random tesztelést a legérintettebb államokban (ez most New York) kezdjék el, és onnan terjesszék ki a vizsgálatokat az ország többi részére.

Legalább legyünk birtokában a tényeknek

Többféle becslés létezik arról, hogy mekkora lehet egy populációban a tünetmentes koronavírus-hordozók aránya: a Diamond Princess nevű, úszó szállodából lett karanténhajón például a fertőzötteknek csak 20 százaléka maradt tünetmentes. Izlandon, ahol lakosságarányosan nagyon széles körben teszteltek, a korai adatok szerint a fertőzöttek 50 százaléka maradt tünetmentes, Kínában pedig egészen nagynak, 85 százaléknak mérték ezt a rátát.

A közgazdász szerint még csak meg sem kell várni a szövetségi járványügyi hivatal, a CDC engedélyét, a saját gazdaságuk megmentése érdekében bölcsen eljárni akaró államok saját hatáskörben is dönthetnek a reprezentatív tesztelés mellett.

A legtöbb recesszió azért kezdődik el, mert a nemzeti piacok összeomlanak, így működik a rendszer legalábbis egy pénzügyi válság esetén. Ezúttal azonban a szolgáltatóipar kényszerű lezárása a válság felhajtó ereje, ami az Egyesült Államokban erősen helyi jelleget kaphat, mivel az egyes területek eltérő mértékben érintettek a járványban – ezért is van olyan nagy jelentősége a helyi gazdaság szempontjából, hogy mennyire megbízható adatokon alapulnak az egyes államok intézkedései.

„Akármilyen furcsán is hangzik – folytatja Stock –, jó hír lenne, ha sokan már észrevétlenül átestünk volna a víruson.” Ha így lenne, akkor a koronavírus-antitestre való tesztelés (amivel Coloradóban már próbálkoznak) széles körű bevezetése mellett a cégek újrakezdhetnék a működést, és talán elkerülhető lenne a gazdaság hosszú távú sérülése. 

Ha viszont nem így van, a politikai döntéshozóknak azonnal neki kell állniuk megbirkózni azzal a fájdalmas dilemmával, hogy rengeteg ember meghaljon-e, vagy pedig a gazdaságot hagyják pusztulni. „Mielőtt ezzel a disztópikus döntéshelyzettel szembetaláljuk magunkat, legalább legyünk birtokában a tényeknek” - zárja nyílt levelét Stock.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás