Nem Ázsiából, hanem Európából érkezett New Yorkba a vírus, és már február közepén javában fertőzött

2020.04.09. · tudomány

Már február közepén elkezdett terjedni a világjárványt kiváltó SARS-CoV-2 New Yorkban és környékén – hetekkel az előtt, hogy a hatóságok előtt ismertté vált az első eset. Az erről szóló, még peer review (szakértő kutatók ellenőrzése) előtt álló tanulmányból az is kiderült, hogy New Yorkba nem ázsiai, hanem elsősorban európai utazók hozták el a vírust – mondta a New York Times-nak a tanulmány egyik szerzője, Harm van Bakel, a Mount Sinai kórházban működő Icahn Orvosi Egyetem genetikus kutatója. 

A tanulmány még nem száz százalékos eredményeit megerősíti, hogy időközben egy másik kutatócsoport a New York-i Egyetem Grossmann Orvosi Karáról egészen hasonló következtetésekre jutott még úgy is, hogy más eseteket vizsgált, mint a Mount Sinai-osok. Csak az volt a közös a két tudományos munkában, hogy mindkét csapat New York-iaktól március közepén vett vírusminták genomját vizsgálta. 

A tanulmány arra jutott, hogy ha már akkor agresszív tesztelésbe kezdtek volna az Egyesült Államokban, talán sikerült volna megállítani azt a korai terjedést, amiről a vírusok genomja tanúskodik. A most kimutatott terjedés február közepén kezdődött, amikor még csak Donald Trump elnök január 31-én kihirdetett korlátozása volt érvényben: a nem amerikai állampolgárok nem léphettek be az Egyesült Államokba, ha előzőleg Kínában is jártak. Az európai országokra vonatkozó tilalmat csak március 11-én vezették be.

Az Egyesült Államokban jelenleg csaknem 430 ezer fertőzöttet tartanak számon, a COVID-19-ben elhalálozók száma 14820. New York Cityben a 82 ezret közelíti az esetszám, a halottak száma 4571.

photo_camera COVID-19-ben elhunytak holttesteit szállítják el egy brooklyni kórházból április 6-án. Fotó: Tayfun Coskun/Anadolu Agency via AFP

Vírusmutációk nyomában

A vírusok behatolnak a sejtekbe, átveszik az uralmat a megszállt sejt molekuláris gépezete fölött, és arra késztetik, hogy reprodukálja a vírust. A vírusok eközben olyan mutációt szerezhetnek, amely elődjükben még nem volt jelen. Ha a mutálódott vírus kijut a gazdaszervezetből, és megfertőz egy másik embert, az utódjai már öröklik a mutációját.

Kutatócsoportok világszerte dolgoznak azon, hogy a különféle helyeken élő fertőzöttek ezreitől vett vírusok genomjából kikövetkeztessék a járvány terjedését – közéjük tartoznak a mostani tanulmányokat jegyző amerikai kutatók is. A vírust először kínai és ausztrál kutatók izolálták januárban, azóta számos más helyen is szekvenálták a genomját, például a Pécsi Tudományegyetemen is, és a gyarapodó adatokból kiderült, hogy a vírusnak teljesen azonos változatai, de mutációi is terjednek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás