Hogyan birkóznak meg a járvánnyal az amazóniai őslakosok?
Április 9-én jegyezték fel az első koronavírusos halálesetet Brazília őslakos közösségeiben: az Amazonas-medence területén, a venezuelai határ közelében egy 15 éves fiú halt bele a COVID-19 betegségbe, aki a 35 ezer főt számláló yanomami törzshöz tartozott. Azóta ezekben a közösségekben is egyre jobban tartanak az új koronavírustól, ami nem meglepő, hiszen a gyarmatosítások idején is az európaiak által behurcolt fertőző betegségek miatt pusztult ki az amerikai kontinens őslakosainak körülbelül 90 százaléka.
A Coventry-i Egyetem kutatói 2005 óta tanulmányozzák az amazóniai őslakos közösségeket, és a Conversationben megjelent cikkükben arról is írnak, hogy a törzsekben még mindig él a távoli ősök halálos járványainak emléke a külföldiek által okozott mágikus halálesetek történeteinek formájában. A közösségek érdekeit képviselő szervezetek ezért jóval a kormányzati intézkedések előtt elkezdték az őslakosok informálását a járványról és annak társadalmi-gazdasági következményeiről.
Mivel az amazóniai népek ki vannak téve a bányászat és az olajkitermelés hatásainak, a fertőzések kockázata is nagyobb a köreikben. A járványügyi korlátozások ellenére a legális és illegális nyersanyag-kitermelés sem állt le, sőt az aktív ellenállás hiánya miatt a törvénytelen kizsákmányolás mértéke tovább nőtt, így arra gyanakszanak, hogy a yanomami törzsbe is az illegális bányászok hurcolták be a fertőzést.
Az őslakosokat védő szervezetek ráadásul nehezen tudnak kapcsolatot tartani a közösségekkel, mert a többségük visszavonult a falvakba, ahol természetesen nincs internet. Az általában közeli városokban kereskedő kecsua közösségeket sikerült szóra bírni, de mint kiderült, ők nem is annyira magától a vírustól félnek, hanem a járványügyi korlátozások gazdasági hatásaitól:
„megvannak a növényeink ahhoz, hogy gyógyítsuk magunkat, de most, hogy nem mehetünk sehová, nem tudunk pénzt keresni”
– válaszolt a kutatóknak egy kecsua gyógyító. Az őslakos családok egy része piacon értékesíti a kitermelt árukat, mert pénzre van szükségük, hogy a generátorokat működtetni tudják, igénybe vehessenek különböző szolgáltatásokat, és telefonon vagy interneten keresztül felvehessék a kapcsolatot a külvilággal. És mivel semmilyen szociális juttatásban, gazdasági segélyben nem részesülnek, különösen súlyosan érinti őket a leállás.
Az ecuadori Napo tartomány százezres létszámú őslakos közösségeiben a járvány miatt egyre nagyobb igény mutatkozik a gyógynövények ültetésére, de ezen a területen sok családot fosztottak meg földjeiktől a külső kitermelők. Az ő köreikben a kilátástalan helyzet a világ többi részén is észlelt jelenségeket erősítette fel: az alkoholfogyasztás és a családon belüli erőszak mértéke nőtt, aminek elsősorban a nők és a gyerekek isszák meg a levét.
Az őslakosok azonban külső segítség nélkül is megpróbálják felvenni a küzdelmet a járvány ellen: önként zárják el a területeikre vezető utakat, és a szoros közösségekből kitörve egyre mélyebbre húzódnak az esőerdőben, távol a fertőzésveszélytől, gyakran kulturális és spirituális jelentőséggel bíró helyszínekre menekülve.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: