Áttörő genetikai kutatás bizonyítja, hogy az elefánt igenis képes berúgni
Ki ne emlékezne a Sivatagi show csúcsjelenetére az erjedt gyümölcstől lerészegedő szavannai állatseregletről? És ki tudná elfelejteni azt a jávorszarvastehenet, amely egy svéd kisvárosban annyira berúgott a rothadt almától, hogy végül röfögve fennakadt egy fában, és kénytelen volt elviselni, hogy a szomszéd félhülyének nevezi?
A részeg állatokról szóló vicces anekdoták száma nagy, de viszonylag kevés mögöttük a tudományos tény. Az elefántokról például eddig azt tartotta a tudomány, hogy egyszerűen nem tudnak elég erjedt gyümölcsöt magukhoz venni ahhoz, hogy lerészegedjenek, mert túl nagyok.
Mareike Janiak, aki alapvetően az állatok emésztéses adaptációját kutatja a Calgary-i Egyetem antropológusaként és molekuláris ökológusaként, arra vállalkozott, hogy körüljárja az elefántok és az alkoholfogyasztás viszonyát. Kollégáival április végén a Biology Letters folyóiratban publikálta azt a tanulmányt, amely az etanolbontási képesség genetikai variabilitását vizsgálja. Arra jutottak, hogy a korábbi következtetések elhamarkodottak, a becsípett elefántokról és egyéb emlősökről szóló történetek pedig végső soron igazak lehettek.
Felszorozni elefántra?
Azok a kutatók, akik korábban azt állították, hogy az elefánt nem részegedhet le a rothadt gyümölcstől, egy egyszerű számításra támaszkodtak, amely a marula gyümölcs etanoltartalmán, az emberi alkohollebontó képességen és az elefántok méretén alapult. Tehát lényegében azt vették figyelembe, mennyi marula kellene ahhoz, hogy az ember berúgjon, majd ezt felszorozták elefántra. (Az Afrika déli felén elterjedt marula, azaz Sclerocarya birrea a szömörcefélék közé tartozó faj, amely kedvező körülmények között szép nagy fává terebélyesedhet, termését az ember mellett az afrikai elefántok, a zsiráfok és az orrszarvúfélék is lelkesen fogyasztják, ipari alapanyag is.)
A fenti logika azonban nem számol azzal, hogy az elefánt szervezete nem képes olyan gyorsan feldolgozni az alkoholt, mint az emberé. Sőt, az emberi test gyors alkoholbontása egészen speciális adottság: a folyamatban részt vevő enzimek egyike – az alkohol-dehidrogenáz, amelyet az ADH7 nevű gén szabályoz – olyan változatban fordul elő, amely lehetővé teszi, hogy az ember negyvenszer gyorsabban dolgozza fel az etanolt, mint más főemlősök.
Ez a változás ráadásul már 10 millió évvel ezelőtt végbement a főemlősökkel közös őseinkben, jóval az előtt, hogy az ember elkezdett volna saját kezűleg mámorító italokat készíteni, ami legkorábban 12 ezer évvel ezelőtt történhetett az erjesztés feltalálásával. Az alkohollebontásra való képesség a gyümölcsevéshez való alkalmazkodás velejárója lehetett, különösen abban az időben, amikor az emberelőd épp lejött a fáról, és a földön valószínűleg jó sok hullott gyümölcsbe botlott. A túlérett vad terméseknek és nektáraiknak pedig meglepően magas etil-alkohol-tartalma lehet.
Gyümölcs és alkohol
A testméret szimpla összehasonlítása tehát kevésnek tűnik ahhoz, hogy a különféle állatfajok alkoholfogyasztási képességeit felmérjék, ezért Janiak és kutatótársai az ADH7 gén jelenlétét vizsgálták meg 85 emlősfaj genomjában.
Azt találták, hogy a legtöbb vizsgált emlősnél hiányzott a génnek az a bizonyos variánsa, amely a gyorsabb etanollebontást garantálja, sőt több faj genomjában nem is találtak funkcionális ADH7-et – közéjük tartoztak az afrikai és az indiai elefántok is, de még kihalt rokonuk, a mamut sem rendelkezett a génváltozattal.
A működő ADH7 gén nélküli fajokban közös volt, hogy általában nem fogyasztanak sok gyümölcsöt: egy részük többnyire füvet legelészik (például a tehenek, a lovak, a birkák, a kecskék), egy másik csoportjuk egyéb növényi részekkel táplálkozik (például a hódok és az elefántok), és ott vannak a húsevők is, amelyek szintén nélkülözik a gént.
Az etanol bontási folyamata igen összetett, számos lépésből áll, és többféle enzim is fontos szerepet játszik benne, nem kizárható tehát, hogy az elefánt valami más molekuláris eszközzel hatékonyan bontja le az alkoholt. Mégis nagyon valószínűtlen, hogy ezt a képességét az emberekéhez lehetne mérni. Egyszerű felszorzással nem lehet eldönteni, hogy az elefánt berúghat-e, ha túl sokat eszeget a lejárt szavatosságú marula gyümölcsből, és eljuthat-e az alábbi videón demonstrált vállalhatatlan viselkedésig.
Akik bírják a piát
Az ADH7 gén módosult változata ugyanakkor nem csak az embernél fellelhető: azokra a fajokra jellemző, amelyek táplálkozásában hangsúlyos a gyümölcs, illetve a nektár. Ilyen például a véznaujjú maki, egy madagaszkári főemlős, amely előszeretettel szürcsöli az utazók pálmája nevű növény nektárját.
Ugyancsak jól bírják az alkoholt a gyümölcsdenevérek, akárcsak a repülőkutyák, amelyek kizárólag gyümölcsön és nektáron élnek. Ez az alkalmazkodás indokolt is az ő esetükben, hiszen könnyű elképzelni, milyen rosszul jön egy repülő állatnak a részegség.
„Az emlősök táplálkozása csodálatosan sokszínű, akárcsak az emésztőrendszereik és alkalmazkodásuk a különböző tápanyagokhoz. Ahelyett, hogy az emberi adottságokból következtetnénk, és antropomorfizálnák az állati metabolizmust, inkább vegyük figyelembe a fajok és táplálkozásuk evolúciós hátterét” – összegzett Janiak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: