Az ősember tenyérlenyomatában, a falba karcolt névben, a római nyilvános vécé firkáiban és a modern tagekben van valami közös: a nyomhagyás iránti vágy. Az őskori, az ókori és a mai firkákat mégis világok választják el egymástól.
Karinthy Frigyes érzékeny búcsújában a dinnyét némi rosszindulattal és teljes joggal a tökkel hozta atyafiságba, ám ő a görögre gondolt. De mi a helyzet a sárgával, a nyári szezon megosztó gyümölcsével, ami, csak hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, valójában zöldség?
Már 500 ezer évvel ezelőtt is az őseink kőszerszámait éleztük tovább, de a római császárok szobrai is gazdaságosak voltak: csak a fejüket kellett kicserélni. Számos műtárgy végezte már befalazva, beolvasztva vagy épp ajtókitámasztóként – úgy tűnik, az újrahasznosítás egyidős az emberiséggel.
A méhészkedő költő olyan komolyan veszi a dolgát, hogy egy babona ellenőrzése miatt egyszer még a méhek ivóvizébe is pelepisilt. Hamarosan megjelenő esszékötete, A méhészet művészete összefoglalja mindazt, amit az emberek és méhek kapcsolatáról tudni lehet.
II. Frigyes német-római császár, az utolsó Hohenstaufen 1250 decemberében hunyt el, de ez csak a történet kezdete, hiszen időről időre újabb Frigyesek bukkantak fel, összesen heten. Nem ő volt az egyetlen uralkodó, aki halála után is ennyire aktív maradt.
Az emberiség a történelem kezdete óta az arany bűvöletében él, de miért? A világ egyik leghasznosabb anyagának legnagyobb részéből cicomákat, ékszereket és aranytömböket készítenek, miközben sokkal értelmesebb célokra is lehetne használni.
Mindenhová behatoló homok, naptejtől bűzlő tömeg, verekedés a nyugágyért – ha a földi pokolba vágysz, a tengerpartnál keresve sem találhatnál jobb helyet. De hogyan kezdődött az őrület?
A kelta-keresztény és főleg az angolszász hagyomány úgy tartja, hogy október utolsó napján szellemek, halottak és démonok járják a földet, ezért is szokás a világ egy részén jelmezt ölteni vagy egyéb népszokásokkal védekezni a gonosz ellen. A szellemekről nagyjából sejtjük, hogy micsodák, a halottakat nem kell magyarázni, de hogy kerülnek a keresztény kultúrkörbe a démonok?
Az író legújabb, Rézi a páczban című tárcakötetében arra buzdítja a magyart, úgy is, mint fritőznemzetet, hogy térjen vissza a bográcshoz, a fához, a faszénhez és a kemencéhez.
A Holdra már rég eljutottunk, de azt a problémát még mindig nem sikerült megoldania az emberiségnek, hogy aminek ragadnia kellene, az nem ragad, aminek viszont nem kellene nyomot hagynia, az eltávolíthatatlannak bizonyul. Pedig már a kőkorszak óta ragasztunk, de mivel, és minek?
Az angol színész, író és humorista könyve, a Mítosz stand-upokba illő lábjegyzetekkel és közbeékelt félmondatokkal teszi lehengerlően olvasmányossá a görög mitológiát. A komoly lexikális kutatómunkát feltételező szövegből rendre kikacsintgató szerző kommentárjai sajátos fénytörést adnak a jól ismert ókori sztoriknak.
Bevallottan beles nemzet vagyunk, az irodalmunk is szügyig jár a szaftban, de nálunk az étel nem lett kultúrtárgy, és a gasztronómia nem vált civilizációnk részévé. Erdélyt viszont nem tarolta le a kirántási mánia, sem a paprikabumm – mondja Cserna-Szabó András író, a legendás Erdélyi lakoma újratöltött változatának szerkesztője.
Mi köze Einsteinnek és Arany Jánosnak a píhez? Kevesebb, mint gondolnád!