Harsányi János Nobel-díja bebizonyította, hogy a játék komoly dolog
Harsányi Jánosnak már a születése is szimbolikus volt, hiszen 1920. május 29-én, ugyanazon a héten született, amikor a trianoni döntés feldarabolta az ezeréves Magyarországot. Az ország kétharmadának elvesztése, a kulturális és gazdasági egységek leválasztása és a családok szétválasztása kritikus helyzetet teremtett: a fennmaradás volt a tét. Az ország élni akart, és a nehéz körülmények között is keresni kellett azokat a lehetőségeket, amiket a sors meghagyott. Ez a keresés töltötte ki Harsányi életét, ennek játékszabályait kutatta tudományos munkájában is, ami az 1994-ben megítélt közgazdasági Nobel-díjhoz vezetett.
Sok bizonytalanság vesz körül bennünket életünkben, nem láthatunk bele mások szándékaiba sem, de mégis van rá esély, hogy lehetőségeink reális felmérésével megtaláljuk azt az utat, ami közelebb visz céljaink megvalósításához. Harsányi János ennek matematikáját vette célba, hogy megtalálja az optimumot. Sajátos etika híve volt, az utilitarizmusé, amelynek alapelve szerint döntéseinket úgy kell meghozni, hogy a lehető legtöbb hasznot hozzák. Ez azonban nem zérus összegű játék, hiszen a magunk hasznát úgy érhetjük el, ha közben mások is megtalálják saját számításukat. Így válik a haszon keresése a közösség javára is.
Egy hasznos ember
Az ország nagy részben annak köszönhette felemelkedését a trianoni mélypontból, hogy magas színvonalra emelte az oktatást, kiváló tanárok közreműködésével kiváló iskolák sora jött létre. Ezek közül is kiemelkedett a híres Fasori Evangélikus Gimnázium, amelynek diákjai közül több Nobel-díjas is kikerült. Közéjük tartozott Harsányi, aki a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KöMal) legjobb megoldói közé tartozott, és első díjat kapott a középiskolás diákok Eötvös matematikai versenyén. (Érdemes végignézni, hogy hány magyar kutató és tudós pályájában játszott fontos szerepet a KöMal, amely változatos feladataival ébresztette fel a matematika iránti érdeklődést – egykor magam is a szorgos feladatmegoldók közé tartoztam).
Harsányit érdeklődése a matematika és a filozófia felé vonzotta, de elfogadta édesapja döntését, aki azt szerette volna, hogy fia vegye majd át tőle gyógyszertára irányítását. Ezért 1939-ben, egy évvel az érettségi után Franciaországba ment a Lyoni Egyetemre, hogy ott vegyészmérnöki képesítést szerezzen. A második világháború kitörése azonban az ő életébe is beleszólt, haza kellett térnie, és a Budapesti Egyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) folytatta tanulmányait gyógyszerészeti szakon. Egyetemi évei alatt felmentést kapott a katonai szolgálat alól, de 1944-ben, a diploma megszerzése után zsidó származása miatt munkaszolgálatos lett Budapesten. Századát a következő évben Ausztriába deportálták, de Harsányi még itthon, a pályaudvaron megszökött az egységétől. Életét az mentette meg, hogy a jezsuiták elbújtatták a Mária utcai kolostor pincéjében.
A háború után filozófiai ismereteit gyarapította a Katolikus Hittudományi Főiskolán, ahol 1947-ben doktorált, majd tanársegéd lett Szalai Sándor szociológiai intézetében. Ehhez kapcsolódik megismerkedése későbbi feleségével, Klauber Annával. Vallásos meggyőződése változni kezdett, és az ateizmus felé fordult, de a marxista tanokkal már nem tudott megbarátkozni, amiért eltanácsolták a szociológiai intézetből, ráadásul a családi gyógyszertárat is államosították. Harsányi 1950-ben jegyesével együtt Ausztriába menekült, majd onnan Ausztráliába mentek tovább. Nehezen indult el ottani életük, mert a magyar diplomát ott nem fogadták el, ezért Harsányi évekig munkásként dolgozott, és esténként kezdett tanulni közgazdaságtant a Sydney Egyetemen, ahol 1954-ben megszerezte a szükséges képesítést, hogy taníthasson az intézményben.
A jó döntések titka
Ekkor talált rá arra a területre, ami igazán érdekelte, a játékelmélet egy ágára, amelynek módszertanát az elsők között alkalmazta a közgazdaságtanban. Az izgatta, hogyan lehet valóságos helyzetekben jó döntéseket hozni. A korábbi elmélet olyan helyzeteket vizsgált, ahol a szereplők kellő információ birtokában hozzák meg a döntéseket – ennek matematikájával foglalkozott Neumann János is. Csakhogy a való világ nem ilyen, ott gyakran csak feltételezésekre támaszkodhatunk, információink pedig korlátozottak. A cél, hogy a valószínűségeket és mások szándékait számba véve megtaláljuk az adott helyzetben a legjobb megoldást.
Érdemes szót ejteni a valószínűség-számítás 20. századi diadalútjáról a fizika területén is. Amikor a modern fizika szembekerült azzal a felismeréssel, hogy az atomok és molekulák világát az elektronok tulajdonságai határozzák meg, előtérbe került a valószínűség fogalma. Ennek oka, hogy az elektronokat „nem látjuk” az atomokban, csak akkor adnak hírt magukról, ha átugranak egyik állapotból a másikba, majd ezt az információt hasznosítva akarunk mondani valamit az elektron pályájáról, de ez a közelítés csak valószínűségeket ad számunkra. Ennek a gondolkozásmódnak a tükörképe jelent meg Harsányi publikációiban is a közgazdaságtan területén, és ennek fontosságát ismerte fel a tudóstársadalom 1994-ben, amikor az amerikai John Nash-sel és a német Reinhard Seltennel közösen odaítélte neki a közgazdasági Nobel-díjat.
De most még csak 1954-ben tartunk, amikor Harsányi egyetemi álláshoz jut Brisbane-ben a Queenslandi Egyetemen. Két évvel később elnyerte a Rockefeller-ösztöndíjat, és az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetemen képezte tovább magát. Főleg a matematikai statisztika módszereiben mélyedt el, és 1959-ban doktori fokozatot szerzett. Egy rövid időre még visszatért Ausztráliába, de ott nem támogatták játékelméleti kutatásait, ezért ismét az Egyesült Államokba utazott, és Detroitban, a Wayne Állami Egyetemen kapott professzori katedrát, ahol 1961 és 1963 között tanított. Egy évvel később került a Kaliforniai Egyetemre, Berkeley-be, ahol egészen 1990-es nyugdíjba vonulásáig tanított és publikált.
Kaliforniában teljesedett ki kutatása, amelynek legfontosabb tanulmányai 1967-ben és 1968-ban jelentek meg. Ezek alapozták meg hírnevét, és ezek vezettek az 1994-ben elnyert Nobel-díjig. Harsányi elismertségének jele, hogy konzultánsként kérték fel olyan stratégiai döntésekben is, amelyek a nagyhatalmak közötti fegyverkorlátozási és leszerelési egyezményhez (SALT) vezettek. A Nobel-díj elnyerése után még hazalátogatott, és nagy visszhangot kiváltó előadásban számol be eredményeiről és életútjáról. Húsz évvel ezelőtt, 2000-ben halt meg Berkeley-ben.
A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Kalandozások a fizikában címen a Qubiten futó sorozatának korábbi írásai itt, tudósportréi pedig itt találhatók.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: