Hosszú távú hatása lehet a karanténnak az óvodás gyerekek lelki életére

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A COVID-19 világjárvány visszaszorítását célzó rendelkezések alaposan felforgatták a kisgyerekes családok mindennapjait. A gyakorta változó korlátozások, a hosszú ideig tartó bezártság és a szülők feszültsége óhatatlanul hatást gyakorolt a családban élő gyerekekre is. Különösképp érintette ez az óvodásokat, akik a körülöttük zajló változásokból leginkább a feszültségeket, a megváltozott kereteket és a mindenhonnan hallható ijesztő híreket érzékelik, azonban a racionális magyarázatokat, az események mögötti indokokat még nem képesek kognitív szinten feldolgozni. Ez pedig felveti a kérdést, hogy milyen pszichés hatást gyakorol a karantén erre a korosztályra. Ebben a rendkívüli állapotban mennyire érvényesülnek a szorongásos kórképek kialakulásában szerepet játszó környezeti tényezők? Vajon várható-e emiatt növekedés a következő évek során a diagnosztizált gyermekkori szorongásos esetek számában?

Szokatlan körülmények a megszokott környezetben

A három-hatéves korosztály számára a mások tudatállapotáról való gondolkodás, az érzések és szándékok előrevetítése még nehézséget okoz, és az elvont gondolkodás képessége is csak az iskoláskor kezdetére szilárdul meg. Éppen ezért a helyzetek feldolgozása inkább zajlik érzelmi, mint tudati szinten. Mindemellett az ilyen korú gyerekeknek a felnőttekhez viszonyítva sokkal kevesebb tapasztalatuk van a világról, amihez a különféle élethelyzeteket hasonlítani tudnák, ezért a körülöttük zajló események sokkal inkább tűnnek számukra kiszámíthatatlannak. 

Ebben a korban kifejezetten fontos a napi rutin, ami állandóságával segít ellensúlyozni a gyermeki pszichére jellemző bizonytalanságérzetet. Az óvodák bezárása azonban felborította ezt: hiába kerültek a gyerekek a megszokott, otthoni környezetükbe, a körülmények egészen szokatlanok voltak. A hétköznapok rutinjához kötődő óvodai menetrend sok szempontból kevéssé megvalósítható otthon, az eddig az otthonléthez kötött hétvégékkel szemben pedig a szülőknek most egyszerre kellett a munkára, a kisebb gyerek(ek) foglalkoztatására és adott esetben a nagyobb testvér(ek) iskolai helytállására koncentrálniuk. Ez bizonyosan számos kihívást és feszültségforrást jelentett, még a legrugalmasabb felnőtt számára is. A környezetből érezhető feszültségek pedig a gyerekekhez is lecsapódnak. Kutatások támasztják alá, hogy a szülők nagyfokú szorongása fokozza a gyermekeik által megélt félelmeket is, valamint az anyák nehézségei saját érzelmeik szabályozásában közvetlenül előrevetítik gyermekeik érzelemszabályozási problémáit.

A hétköznapi rutin változása mellett a médiából vagy a felnőttektől hallott beszélgetések is fokozhatják a gyermekek negatív érzéseit. A megbetegedéstől való félelemen túl, a hírekben hallott kórházi elkülönítések kapcsán erőteljesen jelenhet meg a szülőktől való elszakadás lehetőségének ijesztő képe, vagy akár az idősebb rokonok veszélyeztetettsége miatt átélt aggodalom. A Kína és az Európai Gyermekgyógyászati Társaság (EPA-UNEPSA) által létrehozott együttműködési munkacsoport a COVID-19 járvány során Senhszi tartományban előzetes tanulmányt készített, amely kimutatta, hogy a 3-6 éves korosztályban az idősebb gyerekeknél gyakrabban jelentkezett a túlzott ragaszkodás és a szülők megbetegedésétől való félelem. Habár a szeparációs szorongás ebben a korban a fejlődés részeként természetes módon is jelen lévő állapot, súlyosbíthatják a jelenlegihez is hasonló traumatikus élethelyzetek.

Egy másik, Hupej tartományban végzett online kérdőíves felmérés az általános iskola 2-6. osztályos tanulóit kérdezte a helyzettel kapcsolatos optimizmusukról, illetve a megfertőződéstől való félelmeikről. Az eredmények az 1784 kitöltő 22,6 százalékánál depresszív, 18,9 százalékuknál pedig szorongásos tünetek megjelenését mutatták. 

Egy korábbi, 2013-as tanulmány pedig a H1N1 és a SARS vírusok által érintett területeken a szülők megkérdezésével vizsgálta a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tüneteinek megjelenését a családokban. A eredmények azt mutatták, hogy a társas izolációt megélő gyerekek csoportjában a traumatikus stressz pontszám átlaga (22,3) négyszer olyan magas volt, mint azoknál a gyerekeknél, akik nem tapasztalták meg ezt az állapotot (5,5). Valamint a szülői beszámolók alapján a karanténban lévő gyerekek 30 százaléka érte el a PTSD-RI kérdőíven klinikai szintet jelző értéket.  

Szorongásos zavarok előfordulási gyakorisága és biológiai háttere

Evolúciós szempontból nézve az egészséges mértékű szorongás sokban járult hozzá az emberek túléléséhez. A szorongásos tünetek feladata ugyanis, hogy fizikailag, mentálisan és a viselkedés szintjén felkészítsék az egyént a veszélyhelyzet felismerésére és a helyzettel való megküzdésre. A szorongásszerű reakciók közé sorolható például az emelkedett pulzus, az éberség, a nyugtalanság és a stresszhormon kiválasztása, ami mind a menekülésben, mind pedig a harcban hasznára válhat az embernek. Egyes kutatók még azt is felvetik, hogy a szorongásra kevéssé hajlamos emberek hosszú távú túlélési esélye kisebb, mint azoké, akiknek a szorongásra való hajlama közepes mértékű. 

A mai nyugati társadalmakban azonban kisebb a relevanciája annak a fajta megküzdésnek, amire az egészséges szorongásos reakció készíti fel a szervezetet. Elég ritka esetben kerül sor tényleges fizikai küzdelemre vagy menekülésre. Bizonyos mértékben azonban minden ember szorong, és vannak olyan helyzetek, tárgyak (pl: éles tárgyak, kígyók, mélység, sötétség), amelyek általánosságban szorongáskeltőek az emberek számára. A gyermekekre pedig különösen jellemző, hogy tartanak az új helyzetektől és az ismeretlen ingerektől, ami bizonyos mértékig kifejezetten hasznos, hiszen segíti őket a számukra biztonságot adó szülők közelségét keresni. Ez a hatás azonban normál esetben az idő előrehaladtával folyamatosan csökken, ahogy a gyerekek egyre több tapasztalatot gyűjtenek a körülöttük lévő világról.

A szorongásos zavarok  mégis a gyermekkor legjellemzőbb pszichopatológiájának tekinthetők, a gyerekek 5-20 százalékát érintik. Egy 2018-ban megjelent amerikai kutatás szerint a 6-17 éves korosztályban 2003 és 2012 között folyamatosan növekedett azoknak az aránya, akiket addigi életük során diagnosztizáltak már depresszióval vagy szorongásos zavarral (lásd ábra). Mindemellett a szorongásos betegségekben szenvedő szülők gyermekei is gyakrabban szoronganak, aminek genetikai háttere is van (az additív gének a variancia 59 százalékát magyarázzák).

Kizárólag az óvodás korosztályt vizsgálva a kutatások nem mutatnak különbséget a szorongásos tünetek megjelenésében fiúk és lányok között. Idősebb gyereknél is csupán kis mértékű nemi eltérés található, ami függ a szorongásos zavar típusától. Az internalizáló problémák – amikor a személy az átélt negatív érzelmeit elfojtja, befelé fordítja – gyermekkorban különböző időpillanatokban felmérve stabilitást mutatnak, ami többnyire genetikai meghatározottság eredménye. Ezt támasztják alá azok a kutatások is, amelyek szerint a kisgyermekkori félénkség és visszahúzódás összefügg a 13-14 éves kori szorongásos zavarok és a 21 éves kori depresszió kialakulásával.

Ha kizárólag a genetikai tényezők lennének felelősek a szorongásos tünetek megjelenéséért, akkor az olyan környezeti események, mint a jelenlegi világjárvány, várhatóan nem befolyásolnák a kórkép megjelenési valószínűségét. A kutatási eredmények azonban nem erre utalnak. 

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

A gyerekkori szorongásban nagyobb szerepet játszik a környezet

Számos kutatás támasztja alá, hogy a genetikai faktorok mellett környezeti hatások is szerepet játszanak a kórkép kialakulásában. A környezeti hatás mértékét mutatja, hogy a szorongás előfordulási gyakorisága a háborús események, politikai elnyomás, illetve nagyobb társadalmi változások arányában növekszik. Az érzelmi-hangulati problémákra – ide tartoznak a szorongásos zavarok is  – általánosan is jellemző, hogy kialakulásukhoz a negatív gyermekkori események (például a szülő elvesztése vagy tartós távolléte, a szülő pszichopatológiája vagy egyéb traumatikus események) is hozzájárulnak.

A kialakulás valószínűségének soktényezős voltát nyomatékosítják azok a longitudinális kutatások, amelyek szerint a különböző rizikótényezők hatása egymásra rakódik. Ilyen például az etnikai hovatartozás, a gazdasági státusz, a szülők iskolai végzettsége, a családszerkezet, a szülői bánásmód, a gyermek születése körüli sajátosságok vagy épp a tapasztalt nyomasztó események és a társas támogatás mértéke. Azaz a tényezők együttes fennállása jobban növeli a zavarok megjelenésének valószínűségét, mint egyetlen változó erőssége.

A szorongásos zavarok és a depresszió esetében a közös környezeti tényezők hatása gyermekkorban erőteljesebb, mint serdülő- és felnőttkorban. Az öröklődés szerepe serdülőkor után, 18-30 éves kor között 40 százalékról körülbelül 70 százalékra növekszik. Figyelembe véve a gyermekkori érzelemfejlődés sajátosságait, ez az adat nem is meglepő, hiszen csecsemőkorban az érzelemszabályozás még szinte teljesen a külső tényezőkön (például: szülő nyugtatása) múlik, és ez csak idővel válik belsőleg szabályozott és egyre inkább tudatos folyamattá. Habár óvodás korban már sok szempontból képesek a gyerekek saját érzelmeiket befolyásolni, az iskolás kor előtt az érzelemszabályozás még nagymértékben kötődik az őket nevelő felnőttekhez. 

A felsorolt környezeti hatásokat és biológiai tényezőket végiggondolva felmerül a kérdés, hogy ha ilyen erőteljes a szerepe a környezeti hatásoknak a gyermekkori szorongás kialakulásában, akkor vajon egy-egy háború, világjárvány vagy egyéb társadalmi trauma hatására miért nem lesz minden kisgyermekből szorongó serdülő vagy felnőtt?

Környezeti hatásokra való egyéni fogékonyság és a védőfaktorok

A differenciált érzékenység elmélete alapján egyénenként különbözünk abban, hogy mennyire reagálunk érzékenyen a környezetünkre. A fokozottabb érzelmi reaktivitású gyerekek (akik hajlamosabbak impulzívan, érzelmi szinten reagálni egy-egy eseményre) fejlődését jobban befolyásolják mind a pozitív, mind pedig a negatív környezeti hatások, szemben az alacsonyabb érzelmi reaktivitású társaikkal.

Ez az érzékenység neurobiológiai megalapozottságú, és evolúciós értelemben adaptív egyéni különbségeket mutat. Azaz az erőteljesebb reaktivitás negatív helyzetekben fokozza a pszichológiai értelemben vett sérülékenységet (hiszen a negatív érzelmek megélése is fokozódik). Más szempontból viszont hatékony evolúciós stratégiák kialakítását is ösztönzi (például a gyermekkori sérült kötődés a felnőttkori társas kapcsolatokban önérvényesítő hozzáállást valószínűsít, vagy épp promiszkuitásra és alacsony szülői bevonódásra sarkall), ami annak ellenére növeli a relatív fitneszt, hogy a nyugati társadalmakban a felsoroltak nem feltétlenül tekinthetők kívánatos viselkedési formáknak.

Az elmélet alapján beláthatjuk, hogy két testvér hiába él azonos környezetben, genetikai hajlamaik miatt mégis képesek azt eltérően befogadni, így a környezet hatása sem lesz számukra azonos. Ez pedig azt is jelenti, hogy eltérő fejlődési útvonalak vezethetnek azonos pszichopatológiai kimenethez, azonos útvonalak végződhetnek eltérő pszichopatológiai kimenetelben, sőt ugyanazon vonás a fejlődés eltérő szakaszaiban többféle tünetegyüttest is kiválthat.

Mindemellett fontos kiemelni, hogy a társas környezet nemcsak rizikófaktorként, hanem védőhálóként is szolgálhat a jelenlegihez hasonló stresszhelyzetekben is. Hiszen a felnőttek megküzdési módja mintául szolgál a gyerekeknek és a szülők is megmutathatják, hogy a belső feszültségek játékkal, meseolvasással, rajzzal és mozgással oldhatók. Megfelelő feldolgozás és támogatás mellett a gyerekek nagy eséllyel fordítják át a megélt stresszt a poszttraumás fejlődés irányába, így patológiás kimenet helyett olyan pozitív tulajdonságok erősödéséhez járulhat hozzá ez a tapasztalat, mint a megfontolt döntéshozás képessége vagy épp az egészségtudatos szemléletmód.

Összességében elmondható, hogy a társas elszigetelődés, a kortárs interakciók csökkenése, az oktatási intézmény adta keretek és támogatás hiánya, valamint a megbetegedéstől való félelem általában negatívan befolyásolja a gyerekek pszichés állapotát, ami képes fokozni a meglévő genetikai hajlamot is. Megfelelő odafigyeléssel azonban mérsékelhetők a rizikótényezők, a negatív hatások pedig ellensúlyozhatók. Éppen ezért a járványt követő időszakban különösen fontos, hogy mind a szülők, mind pedig a társadalom fokozott figyelmet szenteljen a gyerekek a mentális egészségmegőrzésének.

A szerző pszichológus, az ELTE etológia doktori programjának hallgatója.