A hat legjobb tó között végzett a Balaton egy globális felmérésben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Világszerte egyre sűrűbben következett be algavirágzás a nagyobb tavakban, azonban mindeddig senki sem végzett olyan hosszú távú, átfogó kutatást, amelyből kiderült volna, hogy vajon valóban globális jelenségről van-e szó.
A Stanford Egyetem kutatói ezt elégelték meg 2019-ben: Jeff Ho, Anna Michalak és Nima Pahlevan 100 négyzetkilométernél nagyobb tavak algásodását vizsgálták 28 éven keresztül. A képeket a Landsat nevű műhold készítette 1984 és 2012 között, így a friss fejleményekről nem sokat árultak el, a jellemző trendekről viszont annál többet.
A kutatás eredményeiről nemrégiben adott hírt a NASA is: ezek szerint a kutatók általánosságban egyre súlyosabb algásodást figyeltek meg, mindössze hat esetben számoltak be tartósan javuló tendenciáról, ezek közé a tavak közé tartozott a Balaton is.
Romló trendek és kivételek
Az általános romló trend Anna Michalak szerint teljesen egyértelműen kimutatható volt, tehát nem arról van csak szó, hogy évtizedekkel korábban kevésbé figyeltek a problémára: egyre több helyen és egyre nagyobb mértékben tapasztaltak algásodást.
A kutatók szerint ugyan az algavirágzás a legtöbb esetben egyértelműen intenzívebbé vált, ennek oka nem derült ki egyértelműen. Ho és kollégái szerint az, hogy a felmelegedés által kevésbé érintett tavaknál figyeltek csak meg javulást, arra utal, hogy a klímaváltozás gátolhatja a víz tisztulását.
A NASA híre szerint a Balaton meglepő sikere valószínűleg a magyar tenger kiemelt gazdasági és turisztikai szerepének köszönhető, ami miatt az állam kiemelt figyelmet fordított a vízminőségre.
Az MTA Nemzeti Víztudományi Programjának tavalyi közleménye szerint az 1990-es évek végére valóban megfeleződött a Balaton növényi tápanyagterhelése, így az algaterhelés is csökkent, igaz, 2019 nyarán nem várt növekedési folyamat indult be – ez viszont már nem szerepel a kutatásban vizsgált felvételeken. Az algainvázió a tudósok szerint a Balaton eddiginél komplexebb, átfogóbb kutatásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
A NASA felvételei szerint legalábbis hosszú távon a tó jól teljesített, remélhetőleg a továbbiakban is megtartja ezt a jó szokását.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az a suttyó, aki felgyújtja a nádast, helyrehozhatatlan károkat okoz a természetnek
Fonyódon a múlt héten 100 hektár vált a tűz martalékává. A nádastüzek a helyi növény- és állatvilág elpusztítása mellett a nagyobb ökológiai rendszereket is károsítják. Az önmaguktól elvétve meggyulladó természetes társulások számos pótolhatatlan funkciót töltenek be a víztisztítástól a partvédelmen át a biodiverzitás fenntartásáig.
A rejtélyes algainvázió mutatja, mennyire kellene egy rendesen megfinanszírozott Balaton-kutatás
A MTA Nemzeti Víztudományi Programjának vezetői ismertetik az augusztus végi algainvázió tényeit, de a jelenség okait ők sem ismerik. Az invázió szerintük a döntéshozók számára is érthetővé teszi, hogy nem halogatható tovább a Balaton eddigieknél átfogóbb és összetettebb kutatásának megfelelő állami finanszírozása.
Lenyűgöző fotók készültek a természet alkotta balatoni jégszobrokról
A hétvégén jégcsipkébe öltözött a Balaton, péntekig nem enged a fagy. Nehéz elképzelni, hogy tavaly ilyenkor 20 fok fölötti hőmérsékleteket is mértünk.