Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy régen minden jobb volt: a tél tél, a nyár meg nyár, nem pedig locspocs, aztán meg kánikula; a világban rend uralkodott, normálisak voltak az emberek, még a politikusok is.

Pedig, dehogy! Nagy-, déd- és ükszüleink korában épp olyan abszurd hely volt a világ, mint ma. Az emberek akkor is főleg habókos arisztokratákra és milliomosokra, fanatikus pojácákra, sportolókra, futóbolondokra és ködevőkre figyeltek, és még propaganda vagy hírbuborék sem kellett hozzá. A nyár pedig akkor is bővelkedett a furcsaságokban.

Vállpántrazzia és aratóverseny

A közerkölcsiség védelme például kánikulában is kiemelt fontosságú ügy lehetett, mert 35 fok ide vagy oda, a hatóság 1932 nyarán rendszeresen tartott vállpántrazziákat a margitszigeti Palatinus Strandfürdőn, a Palán. Az Est tudósítása szerint ez abból állt, hogy egy állig begombolt egyenruhás rendőr lassan besétált a strandolók közé, ott szigorúan körbetekintett, és fehér kesztyűs kezével rámutatott a renitensekre. A strandszolga pedig ment és szólt a kipécézett uraknak, hogy húzzák vissza vállukra a hőségben lecsúszott vagy lehúzott, birkózóruha-szerű fürdőruhájuk vállpántját.

Az akadékoskodókat 5 pengőre (ma kb. ötezer forint) büntették. Szerencse, hogy akkor még nem állt ott a bejáratnál a Napozó nő szobra, mert lett volna rajta mit bírságolni. Csorba Géza 1937-ben felállított, közel négyméteres, igézően nyújtózó aktját végül nem az erkölcsi felháborodás, hanem nyolc évvel később, a főváros ostroma tüntette el a szemérmes tekintetek elől.

Az év július közepén meg aratóversenyt rendeztek egyik vasárnap délután, 30 fokban. Keglevich grófnak bizonyosan megérte saját nagykátai uradalmában kijelölni a küzdelem helyszínét huszonkét háromtagú aratóbanda vetélkedéséhez, mert két óra learatták a búzatábláját.

Az Est izgalmas sporttudósításban számolt be az eseményről, részletesen ismertetve a díjakat is. Csapatversenyben 54, 42 és 27 pengő volt az első három banda jutalma, mai áron nagyjából 50, 40 és 25 ezer forint, ami ma is versenyképes díjazásnak tűnik. Egyéniben 15, 10 illetve 5 pengő ütötte a leggyorsabb kaszások markát. A harmadik helyezett 5 pengője egyébként jó sok sárgabarackot ért akkoriban, 1932 nyarán.

Uborkaszezon és a csempészreflexek

Ezen a nyáron, mivel Ausztriával mint legfőbb partnerrel éppen lejártak a kereskedelmi agrárszerződések, a gazdák kénytelenek voltak az előző évi egy pengő helyett 20-25, de olykor csak 10 fillérért eladni kilóját a gyümölcsöknek, a zöldségekről nem is beszélve. Így esett meg a sajtócsoda, hogy uborkaszezonban uborkáról is írtak az újságok. Az elhúzódó világgazdasági válság miatt persze máshol is akadtak ellátási gondok: az angol lapok például a megugrott osztrigavámok miatt morgolódtak.

A vámhelyzet csaknem azonnal beizzította az osztrák-magyar csempészreflexeket: a soproniak például arról panaszkodtak, hogy eltűnt erdeikből a madárfütty. A brennbergi és ágfalvi madárcsempészek rákaptak ugyanis, hogy hangyatojással és lisztkukaccal csalják kalitkába az énekesmadarakat. „A soproni tégla bezzeg nem kell”, írta riportjában Az Est, viszont a „bécsi kalitkákban mindenütt soproni fülemüle kesereg”.

Szalma & kalap

A válság lehetőség is. A hajdúnánásiak például, úgy tűnt, panasz helyett megtalálni vélték a megoldást az első világháború alatt sajnálatosan tönkrement kalapszalmafonó-iparuk fellendítésére. Küldöttséget menesztettek Albrecht főherceghez, hogy „hozza divatba nálunk is mielőbb a szalmakalap viseletét, mert remélhetőleg a főherceg példaadását éppúgy követnék a népek, mint Angliában a walesi hercegét”. A hajdúnánásiak szalmakalapjai Az Est szerint egykor Dél-Amerikán át az afrikai és ázsiai gyarmatokon is népszerű viseletek voltak. A szalmakalaposoknak az ötletet egyébként a lap alig egy hónappal korábbi londoni riportja adta, amely szerint Edward walesi herceg protekcionista gesztussal segíti meg az ugyancsak leépült brit szalmakalap-ipart: divatba kívánja hozni újra a girardit.

Alexander Girardi, az olasz apától született osztrák színész valószínűleg maga sem gondolta egykor, hogy nevét korántsem komikus alakításai teszik majd halhatatlanná, hanem a Girardirostbraten nevű szalonnába tekert gombás marhasült, valamint a kedvenc kalapja. Ez utóbbit, a lapos koronájú, keskeny karimás szalmakalapot nevezik girardinak (ejtsd: zsirárdi), még akkor is, ha a fazont már évtizedekkel Girardi előtt ismerték, sőt hordták is mint hagyományos hajóskalapot. Rejtély viszont, hogy a luttoni szalmakalaposok küldöttsége mivel bírta rá Wales hercegét, a leendő VIII. Edwardot, hogy kötélnek álljon. Tény azonban, hogy az angolok által csak Sales of Wales-ként emlegetett herceg 1932 nyarán legtöbbször girardiban jelent meg a protokolleseményeken. A nánásiak iparmentő akciójáról ugyan nem szólnak további hírek, ahogy a szalmakalapos Albrecht hercegről sem, de a brit girardiról annál inkább. Divatszeszély-e, vagy a trónörökösben rejlő marketingpotenciál okozta, de a girardi úgy berobbant, hogy egy évvel később már nemzeti szalmakalapnapot is tartottak a szigetországban.

Gömbös, a sportmecénás

A Los Angeles-i olimpián induló magyar csapat finanszírozásában aztán megmutatkozott a magyar kurázsi. 1932 nyarán nagyjából már egy éve köztudott volt, hogy a bethleni konszolidáció a világgazdasági válsággal karöltve fiskális csőd közelébe juttatta az országot, amit csak a népszövetségi hitel törlesztésének felfüggesztésével lehetett elkerülni. Arról viszont csak a 1932-es költségvetés parlamenti vitájából értesült a nagyérdemű, hogy a devizakifizetések leállítása alól az olimpiai alap sem kivétel, vagyis az olimpikonok természetesen utazhatnak a versenyekre, de az állam egy kanyi vasat sem ad hozzá.

A felbőszült sportrajongók válaszul gyűjtéseket szerveztek, és apránként össze is jött a kiutazás költsége. De csak nagyjából, mivel a szakágak szigorú önkorlátozással élve csupán az esélyesnek vélt sportolóikat nevezték az olimpiai csapatba, amit a mindentudó szurkolók igencsak nehezményeztek. A lapok egyre-másra fedeztek fel kihagyott vagy kimaradt éremesélyeseket, de annyit, hogy az két olimpiára is elég lett volna. Nagy volt az izgalom, mert alig egy hónappal a versenyek megkezdése előtt még nem volt teljes a kiutazó magyar keret. A diszkoszvető (civilben rendőr) Donogán Istvánt például maga Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter támogatta. Az Európa bajnok birkózó, Zombori Ödön részvételéhez hibádzó utolsó 1000 pengőt pedig végül az olimpia után hamarosan miniszterelnökké avanzsált Gömbös Gyula állta, ma úgy mondanánk: szponzorálta. Donogán egyébként 5. lett, Zombori pedig ezüstérmet nyert, hogy aztán négy évre rá aranyat birkózzon Berlinben, ahová, láss csodát, megint csak csak barátai által összedobott pénzből utazott.

Egy év eleji verseny kisebb pénzdíjának elnyerése ürügyén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség – svéd kezdeményezésre – megfosztotta amatőr státuszától a sokszoros olimpiai bajnokot, a finn csodafutót, Paavo Nurmit. A pályafutását betetőző olimpiai maratonira készülő Nurmi ugyan elutazott Los Angelesbe, az utolsó pillanatig remélve, hogy megváltoztatják a határozatot és rajthoz állhat. De a maratoni futást – minden finn tiltakozás és tüntetés ellenére is – csak nézőként követhette. Nurmi húsz évvel később kapott kései elégtételt: az 1952-es helsinki olimpia lángját ő gyújthatta meg a stadionban.

Hanussen és a führer horoszkópja

A harmincas évek elején sem uralt mindent a sport. A világ híreire fogékony újságolvasók azon is felhergelhették magukat, hogy Bombayben a „hindu-mohamedán tusa” újabb meneteként a többségi hinduk döglött disznót hajítottak be az egyik mecsetbe. A vallásukban meggyalázott mohamedán ultrák erre tehenet öltek, amitől érthetően hamar elszabadultak az indulatok. Az egymásnak feszülő fanatikusokat végül rendőrsortüzeknek kellett megfékezniük, de a zavargásoknak így is több halálos áldozata és számtalan sebesültje volt. Mindeközben a Föld túlsó felén harcos amazonok bekapcsolódásával új szintre emelkedett a Grand Chaco olajmezőinek birtoklásáért Bolívia és Paraguay között folytatott kiszorítósdi. A paraguayi színekben hadba induló, nagy késekkel felszerelt női egység megesküdött, hogy „semmiféle púdert vagy más szépítőszert nem használnak” a végső győzelemig.

Németországban Adolf Hitler és szabadcsapatai viszont már a következő, berlini olimpiára készülve új extrém sportágat teszteltek: élesben verték laposra ellenfeleiket. Igaz, egyelőre csak otthon. Hanussen, a miszticizmusban utazó okkult csillagjós pedig már azon a nyáron borítékolta, hogy „Hitler át fogja venni a birodalmi kancellári tisztet, sőt később egy még nagyobb pozíciót is.” Az Est még Hitler horoszkópját is lehozta, olyan asztrológiai magyarázatokkal, mint „a nap erősen áll és pedig trigonban a Jupiterhez”, csak érteni kellett volna belőle.

A későbbi führerrel közeli viszonyt ápoló parafenomén viszont valamit nagyon benézhetett: alig egy évvel később az akkor már cseh származású zsidóként emlegetett Hanussent öt golyóval a mellében találták meg a Berlintől délre fekvő baruthi erdőben.

Bulvárhírek Magyarországon is teremtek. Egy futóbolond benzinnel átitatott égő vattacsomókat hajigált a szegedi színház páholyából a földszinti nézőtérre. Komolyabb sérülés ugyan nem történt, de így is nagy volt az ijedtség. A tettes elmenekült. Csak pár nappal később fogták el a kecskeméti Beretvás étteremben, ahol előzőleg jóízűen megvacsorázott, majd fizetés helyett felfedte magát a helyi újságíróknak.

A világgazdasági válság harmadik évében, 1932 igazán forró nyarán az multimilliárdos John Davison Rockefeller múlhatatlan szükségét érezte, hogy szózatot intézzen az amerikaiakhoz és egyben a világhoz is. A 93 éves petróleumkirály szerint nemzete „a pazarlás, önzés és szívtelenség által előidézett megalázó helyzetből kiemelkedve, Istenbe vetett hittel haladjon tovább az igaz úton.” Mert tapasztalata szerint a jólét mindig visszatér, és most is vissza fog. A Standard Oil atyja arra biztatta a jelenlévő újságírókat, hogy fogják majd a szaván, mert „megéri még a századik születésnapját is, ha kizárólag békében élhet”. Erre azonban már nem kerülhetett sor: Rockefeller 1937-ben meghalt és rövidesen kitört a második világháború.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: