Már ott is hagyta a TikTokot a Disneytől nemrég érkezett amerikai vezető

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Három hónappal az után, hogy kinevezték, már le is mondott posztjáról Kevin Mayer, a TikTok amerikai vezérigazgatója. Mayert a poszton a korábban a YouTube-nál dolgozó Vanessa Pappas váltja majd átmenetileg.

A kémkedés és adatvédelmi visszaélés gyanújába keveredett kínai  mobilalkalmazáshoz kötődő tranzakciókat augusztus elején rendeletben tiltotta meg Donald Trump elnök adminisztrációja, emiatt az alkalmazást tulajdonló kínai ByteDance perre ment. Az amerikai vezetés korábban azt is fontolgatta, hogy szőröstül-bőröstül betiltja az alkalmazást az Egyesült Államokban, de egyelőre csak a szövetségi tisztviselőknek tiltották meg a használatát.

Mayer a Walt Disney sikeresen beindított streaming ágazatáért felelt, mielőtt június 1-jén átigazolt volna a TikTokhoz, amikor egyébként a ByteDance ügyvezetőjének is kinevezték. „Az elmúlt hetekben erősen megváltozott politikai környezetben komolyan mérlegeltem, mit kívánnak tőlem a vállalatot érintő strukturális változások, és mit jelent ez arra a globális szerepre nézve, amire vállalkoztam – írta a cég alkalmazottainak szóló körlevélben. – Ennek fényében, és mivel hamarosan megoldódik a helyzetünk, nehéz szívvel tudatom, hogy távozok a cégtől.”

Kevin Mayer 2018-ban, még disney-skéntFotó: DREW ANGERER/AFP

A ByteDance alapítója, Csang Ji-ming egy másik levélben arról biztosította az alkalmazottakat, hogy gyors megoldásra törekednek a céget ért globális kihívásokat illetően, különösen ami az Egyesült Államokat és Indiát illeti. Mint írta, Mayer éppen a legnehezebb időkben csatlakozott a céghez.

Fogy a levegő a TikTok körül

A Washington és Peking között fokozódó bizalmatlanság légkörében Trump hangot adott aggodalmának, miszerint a TikTok nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államokban, és lehetséges, hogy az applikáció a kínai kormánynak közvetíti a felhasználók adatait.

A TikTokhoz kötődő amerikai tranzakciók tilalma szeptember közepén lép életbe, de nem ez az egyetlen rendelet az alkalmazás ellen: augusztus 14-én 90 napot adtak a ByteDance-nek, hogy leépítse amerikai működését, és megsemmisítse az összes adatot, amit az országban gyűjtött. Néhány héttel korábban a TikTok előremenekülve még arra készült, hogy tízezer munkahelyet hoz létre az USA-ban.

A ByteDance a hírek szerint már javában tárgyalt a TikTok amerikai, ausztrál és új-zélandi részlegének eladásáról. A vételár 25-30 milliárd dollár lenne, a vevőjelöltek között pedig olyan cégek vannak, illetve lennének, mint a Microsoft vagy az Oracle.

Indiában a TikTok egyike volt annak az 59 kínai alkalmazásnak, amit a kormány júniusban betiltott, miután a két ország közös határán villongások törtek ki. Akkor Mayer még írt az indiai kormánynak, hogy a kínai kormány sosem kért tőlük adatot, de amúgy a TikTok nem is adna át ilyesmit.

Az adathalászat és -továbbítás erősen gyanús, de nem száz százalékig bizonyított, az viszont kétségtelen, hogy a néhány másodperces videók folyamatos lejátszására épülő alkalmazás súlyosan addiktív, és tömegmanipulációra is alkalmas lehet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: