Előre menekül a TikTok Amerikában
Miután Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere július 6-án adatvédelmi és kémelhárítási okokból felvetette betiltását, a képviselőház pedig július 20-án hétfőn megszavazta, hogy a szövetségi tisztségviselők nem használhatják az applikációt, a TikTok kedden július 21-én bejelentette, hogy 10 ezer új munkahelyet hoz létre az USA-ban – adta hírül az Axios.
A keddi bejelentés szerint a mobiltelefonos közösségi alkalmazást tulajdonló kínai techvállalat egyebek mellett fejlesztőmérnöki, értékesítési, tartalmi moderálási és ügyfélszolgálati munkahelyeket hoz létre a következő három évben Kaliforniában, Texasban, Floridában és Tennessee-ben.
Az amerikai Forbes összeállítása szerint a 2 milliárd felhasználóval büszkélkedő közösségi alkalmazás – amelynek tulajdonosát, a kínai ByteDance techvállalatot 2020 májusában 100 milliárd dollárra értékelték az elemzők – jelenleg 1400 főt foglalkoztat az Egyesült Államokban.
A New York Times úgy értesült, hogy a TikTok kötelékében 35 washingtoni lobbista is tevékenykedik, akik közül többen is jó kapcsolatokat ápolnak Donald Trump, amerikai elnök belső köreivel.
A mobilos applikáció ügyében egyébként már az Európai Adatvédelmi Testület is vizsgálatot indított, az alkalmazás tiltását (közel 60 más kínai mobilappal együtt) elsőként pedig az addig a legtöbb TikTok-felhasználót adó India rendelte el június végén, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva, miután a két ország határán fegyveres konfliktussá fajultak a területi feszültségek.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A TikTok mindent tud rólad, tehát Kína is mindent tud rólad, és ebből még nagy baj lehet
India és az USA nemzetbiztonsági kockázatnak tartja Kína első nemzetközileg is népszerű mobilappját, a TikTokot, amit egyre többek szerint csak egy trendi videómegosztónak álcázott adatgyűjtő szolgáltatás. A tizenévesek kedvenc közösségi platformja szándékosan addiktív, és könnyen tömegmanipulációs eszközzé alakítható.
Az Egyesült Államokban a TikTok betiltását fontolgatják
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint csak azok töltsék le az alkalmazást, akik a személyes adataikat a kínai kommunista pártra szeretnék bízni. A TikTokot Indiában már betiltották, Hongkongból pedig ki fog vonulni.
Lista készült a leggonoszabb techcégekről, és a Facebook csak a második
Diktatúrákat kiszolgáló mesterséges intelligenciát, rendőrséget kiszolgáló házi asszisztenst, dróntámadásokat segítő projektet és pár másodperces addiktív videókat is tartogatnak a világ leggonoszabb technológiai vállalatai. Az Amazon vezeti a listát.