Három-négyszáz vírusellenes hatóanyag tesztelése folyik

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Közel másfél hónapos kihagyás után újra jelentkezik a Karanténnapló, a Budapest Science Meetup koronavírus-járvány alatti különkiadása. Az új epizód vendége nem más, mint Kemenesi Gábor virológus, a koronavírusok vezető magyarországi szakértője, akivel Varga Máté genetikus, a Qubit szerzője beszélget.

Az interjú Kemenesi elhíresült előadásával kezdődik, melyet 2016 márciusában tartott a Budapest Science Meetup-on „Denevérek és vírusok - a következő világméretű járvány forrásai?" címmel. A szakember erre reagálva elmondta, hogy nem ő látta előre az új koronavírus-járvány érkezését, hanem maga a tudományterület, amivel foglalkozik. Azt is kiemelte, hogy a pandémiák évtizedében és évszázadában élünk, így valószínűleg nem ez lesz az utolsó jelentős járvány, amivel számolnunk kell.

Varga ezután arról érdeklődött, hogy áll a koronavírus genomok hazai  meghatározása, melyben Kemenesiék kutatócsoportja a tavasz folyamán úttörő munkát végzett. A kutató szerint bár ennek folytatása óriási fontosságú lenne, az utóbbi időszakban a hazai koronavírus-genomok kis mennyiségének hátterében a járványügy és a kutatói szféra nem optimális együttműködése áll.

„Most tényleg azon küzdünk, hogy legrecensebb mintákhoz hozzá tudjunk jutni" – mondta Kemenesi, hozzátéve, hogy új koronavírus-genomok meghatározásával szuperterjesztői térképek létrehozására is lenne lehetőség, ami a járvány jövőbeli kezelését is potenciálisan segíthetné.

Varga ezután az antivirális hatóanyagok tesztelését hozta szóba, amit Kemenesi és munkatársai is nagy erőkkel végeznek. A szakember válaszában leszögezte: ő és kollégái a tesztekről azért kommunikálnak csak nagyon óvatosan, nehogy fals reményt keltsenek egy-egy hatóanyaggal szemben, amely könnyen lehet, hogy későbbi, embereken végzett klinikai tesztek során elbukik.

„Három-négyszáz közötti hatóanyag tesztelése folyik... digitális droplet PCR-el egész komoly kópiaszám méréseket végzünk, illetve az infektív vírusnak a jelenlétét, hiányát is ezzel párhuzamosan mérjük – mondta Kemenesi, aki egyúttal az ilyen kutatások korlátaira is felhívta a figyelmet: – A flaskában történő vizsgálat nagyon messze van attól, hogy beadjuk [a hatóanyagot] az embernek"

Varga végül az ismeretterjesztés kihívásairól kérdezte a virológust. Kemenesi elmondta, hogy a járvány során rádöbbent, hogy mennyire fontos ez a tevékenység,  és hogy milyen károkat okozott ennek hiánya. Az őt ért Facebookos támadó kommentekre reagálva kifejtette: feszült helyzet ez mindenkinek, de neki a tájékoztatás a feladata. A kutató hozzátette: "Én nem azt várom, hogy bárki is higgyen nekem, és ez a nagy különbség; én tájékoztatni szeretnék."

Varga Máté Kemenesi Gáborral készített teljes interjúja itt tekinthető meg:

Ha valaki pedig a teljes epizódra kíváncsi, ahol a járvány és a tudományos kutatások fejleményeiről beszélünk, az itt látható: