A klímaváltozás a síturizmust is lenullázhatja
A század végére a valósághoz jelenleg legközelebb álló klímaforgatókönyv szerint az Alpokban, a Pireneusokban, Skandináviában, Észak-Amerikában és Japánban a jelenlegi üzemeltetési gyakorlat mellett a sípályák túlnyomó többsége, néhány magashegyi és magas földrajzi szélességen fekvő síterep kivételével, nem lesz fenntartható – olvasható a Másfélfok című környezet- és klímavédelmi oldalon pénteken megjelent tanulmányban.
Lehoczky Annamária meteorológus, éghajlatkutató elemzésében idézi az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) krioszféráról és óceánokról szóló tematikus jelentését, amely szerint az alacsony hegyvidéki területeket borító hótakaró az egész bolygón csökkenő tendenciát mutat. A 20. század közepe óta mind az átlagos hóvastagság, mind pedig a felhalmozódott hótömeg egyre kevesebb.
A hóborítás időtartama évtizedenként átlagosan 5, de vannak olyan hegyvidéki régiók, ahol 10 nappal rövidült. Habár a magashegyi területeken a hótakaró jelentős változása eddig nem tapasztalható, ismereteink elég korlátozottak ebből a zónából. Ezeken az igen nehezen megközelíthető helyeken nagyon ritkák a helyszíni mérések, így állapotukról csak a folytonos, nagyfelbontású műholdas megfigyelések kezdetétől vannak adataink – ezek az adatsorok viszont még sokszor nem elég hosszúak a megbízható elemzésekhez. Az ilyen kutatások egyike a magyar Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció.
Hó helyett eső
„A hegyeket évszakosan vagy állandóan borító hótakaró fontos szerepet játszik az ökoszisztémák működésében, táplálja a gleccsereket, befolyásolja a lejtős tömegmozgásokat (például földcsuszamlások) és árvizeket, valamint világos felszíne visszaveri a beérkező napsugárzást, csökkentve ezzel a felszín felmelegedését és hőszigeteli az alatta fekvő talajt, illetve a permafrosztot” – hívja fel a figyelmet az éghajlatkutató. Ugyanakkor ma már tényfaktum, hogy az éghajlatváltozás módosítja a hótakaró kialakulását befolyásoló környezeti tényezőket, például a szilárd csapadék gyakoriságát, de az olvadásért felelős tényezőket is. Vagyis a hótakaró, különösen a hegyvidéki régiók alacsony és közepes magasságú területein rendkívül érzékeny az éghajlatváltozásra.
A hótakaró csökkenés Lehoczky szerint az alacsony hegyvidéki területeken nagyrészt annak tudható be, hogy szilárd csapadék helyett egyre gyakrabban eső hullik, továbbá, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet miatt egyre nagyobb mértékű az olvadás. Emellett számos kutatás azt is vizsgálja, hogy a légkörből leülepedő, különösen a sötét színű (így az olvadást elősegítő) korom és egyéb ásványi részecskék milyen hatással vannak a hótakaróra. Egyes tanulmányok szerint az ázsiai és dél-amerikai magashegységekben az emberi tevékenységekből és a biomassza égéséből származó korom hozzájárult a helyi hótakaró zsugorodásához.
A magyar klímakutató idézi azokat az éghajlati modelleket, amely számításai alapján az alacsony hegyvidéki területeken számos régióban, például az Alpokban, Észak-Amerika nyugati részén, a Himalájában és a szubtrópusi Andokban a hó vastagsága/tömege várhatóan átlagosan 25 százalékkal csökken a közeljövőben (2031–2050) a közelmúlt (1986–2005) átlagához képest, függetlenül attól, hogy melyik éghajlati forgatókönyvről van is szó. A 25 százalék ráadásul egy átlagszám, ez az érték valószínűleg 10 és 40 százalék között alakul az IPCC szerint. Ha az éghajlatváltozás fokozódik, a pesszimista forgatókönyv szerint akár 90 százalékos csökkenés is várható a század végére (2081–2100), de még az optimista forgatókönyv szerint is 40 százalékos.
A síturizmusnak kampó
Lehoczky szerint „az egyre rövidülő hószezon, a szilárd csapadék helyett egyre gyakoribb téli esők, valamint az egyre zsugorodó hótakaró, gleccserek és permafroszt együttese Damoklész kardjaként lebeg a síturizmus felett”.
A klímakutató szerint Európában a síelés és a téli turizmus 1930 utáni felfutása jelentős gazdasági növekedést hozott az alpesi régiókban, és a téli sportok kedvelőinek ellátása és felszerelése mára globálisan sok tízmilliárd dolláros iparággá nőtte ki magát.
A síparadicsomok azonban kitettek az időjárási és a hóviszonyoknak. A hótakaró és a síelő látogatások közötti szoros összefüggés miatt a kevesebb téli hó az USA-nak évente egymilliárd USD veszteséget és 17 400 munkahellyel kevesebbet jelentett 2001 és 2016 között a gyengébb években. Lehoczky szerint a jövőben pedig egyre inkább hasonló gazdasági kiesésre kell számítani az egyre fokozódó globális éghajlatváltozás hatására. „Az elkövetkező 30 évben – függetlenül attól, hogy melyik éghajlati forgatókönyv mentén halad az emberiség – az IPCC szerint egyre több üdülőhelyen veszélybe kerül a hóbiztos szezon, főleg az alacsonyabb magasságokon” – így a klímakutató.
Magashegyi kockázatok
A hegyi hótakaró zsugorodása és a gleccserek visszahúzódása nem csak a havas sportokra van kedvezőtlen hatással. Az olvadó hó- és jégtömegek a felszín destabilizálódásához vezetnek, aminek következtében gyakrabban fordulnak elő földcsuszamlások, kőhullás, kőpergés – hívja fel a figyelmet Lehoczky.
De gyakoribbá válhatnak a szakirodalomban rain-on-snow events néven emlegetett hegyi árvizek is , amelyeket a hófelszínre lehulló nagymennyiségű csapadék vált ki. A Svájci-Alpokban ezek az események akár megduplázódhatnak, ha a melegedés 2 és 4 Celsius fok közé ér. Az egyre kevesebb havazás és az egyre korábbra tolódó tavaszi hóolvadás miatt az Egyesült Államok nyugati részén található hegyvidéki ökoszisztémák máris egyre súlyosabb és nagyobb kiterjedésű erdőtüzeket szenvednek el.
A hegyvidéki területeken jellemző természeti csapások, mint földcsuszamlások, hegyomlások, árvizek, lavinák és ezek lánceseményeimár ma is emberéleteket követelnek és hatalmas gazdasági veszteséget okoznak szerte a világban. Az 1985 és 2014 közötti időszakban a becsült gazdasági kár 45 milliárd dollár volt a Hindukus-Himalája régióban, 7 milliárd dollár az európai Alpokban és 3 milliárd dollár a dél-amerikai Andokban.
Ivóvíz- és energiahiány
A hegyekből érkező olvadékvíz és az abból kialakuló folyók emberek millióinak nyújtanak megbízható ivóvíz- és energiaforrást. Az Alpok hegyei tehát nemcsak kedvelt turista célpontok, de Európa „víztornyaiként” is szolgálnak, szabályozva az olyan nagy európai folyók vízellátását, mint a Rajna, a Rhône, a Pó és a Duna. Így ami az Alpokban történik a hóval, annak tovagyűrűző hatása Magyarországon is érződni fog a Duna vízhozamán, vízminőségén és a folyami kereskedelmen keresztül, de közvetetten is érintve leszünk a gazdasági kapcsolatok révén is.
Ha a globális melegedés hatására az olvadás mértéke nagyobb, mint a hó- és jégtömegek utánpótlása, a Föld magashegyi régiói, vagyis az „óriás víztornyok” szép lassan kiürülnek. Így az olvadás lecsengése után az egyre kevesebb és kiszámíthatatlanabbá váló vízutánpótlás problémákat fog okozni a vízerőművek és a mezőgazdaság számára, és alapjaiban ássa alá a víz- és élelmiszerbiztonságot a bolygó számos sűrűn lakott régiójában, mint például a Jangce és a Gangesz termékeny síkságán.
A globális villamosenergia-termelés körülbelül 16 százalékát adja a vízenergia, de egyes országokban a vízerőművek szolgáltatják az energiatermelés oroszlánrészét. A vízenergia az EU-28 villamosenergia-termelésének mintegy 10 százaléka ilyen, a legnagyobb beépített kapacitás Norvégiában, Törökországban, Franciaországban és Olaszországban található. Dél-Európában az elkövetkező 30 évben a vízenergiatermelés akár 5–15 százalékkal is csökkenhet, amivel mindenképp számolni kell a tiszta energia beruházások tervezésénél. Mivel jelenleg a vízerőműveket a történelmi vízjárási és éghajlati adatoknak megfelelően építik, az éghajlatváltozás és nagyobb fokú hó- és jégolvadás hatására megváltozó vízhozam komoly kihívást fog jelenteni az energiatermelés számára.
Megoldások
Lehoczky az IPCC javaslatait idézi. Ezek szerint a helyi közösségek és cégek számára a síturisztikai bevételek csökkenésének ellensúlyozására kulcsfontosságú alkalmazkodási stratégia gazdasági tevékenységeik diverzifikálása, vagyis egyéb, „nem havas” rekreációs és kikapcsolódási lehetőségek kínálása, például hegyi kerékpározás, hegyi csúszdák, fedett mászófalak és vízi parkok, valamint fesztiválok és egyéb események rendezése. De már arra is vannak példák, hogy síterep-üzemeltetők más helyszínre költöztek, vagy pedig egyszerűen csökkentették tevékenységüket. Ugyanakkor paradox és az éghajlatkutató szerint etikailag is megkérdőjelezhető új marketing fogás az „utolsó lehetőségre” épülő turizmus („last chance tourism”), amikor olyan gleccserekhez vagy havas tájakhoz kínálnak látogatást utazási irodák, melyek hamarosan el fognak tűnni az éghajlatváltozás hatására, például Új-Zélandon vagy Kínában.
A magyar éghajlatkutató szerint az Európai Unió éghajlatváltozással foglalkozó adatszolgáltató programjával együttműködésben több nemzetközi projekt is azon dolgozik, hogy a helyi döntéshozást és az alkalmazkodási stratégiák kidolgozását segítő interaktív térképeket és számítógépes alkalmazásokat fejlesszenek ki. „Ilyen például a ProSnow térképe, amelyen megtekinthető, hogy az Alpok völgyeiben (jelenleg még tesztfázisban csak egy völgyre érhetőek el az adatok) milyen hóvastagságra számíthatunk ezen a télen és a jövőben, különböző alkalmazkodási stratégiákkal és azok nélkül. Egy másik érdekes döntéstámogató eszköz a finn SnowApp, ami megbízható havi előrejelzést biztosít a hógyártáshoz szükséges időjárási feltételekről, ezzel segítve a síterepet üzemeltető döntéshozók hómenedzsment tervezését” – írja Lehoczky.
(Via Másfélfok)
Korábbi kapcsolódó cikkeink: