70 százalékban hatásos az oxfordi vakcina
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca korábban is ígéretesnek tartott vakcinája a tesztek harmadik fázisában a tesztalanyok 70,4 százalékánál akadályozta meg a fertőzést. A kétszeri oltással operáló vakcina a különböző korcsoportoknál egyaránt működött – jelentette a BBC.
A tesztekbe 20 ezer embert vontak be a kutatók, az alanyok egyik felét az Egyesült Királyságban, a másikat Brazíliában oltották be. Azok között, akik a valódi vakcinát kapták meg, azok közül 30-an, a placebóval oltottak közül pedig 101-en mutatták a COVID-19 tüneteit. Ugyanakkor egyetlen tesztalany sem szorult kórházi kezelésre.
A kutatókat meglepte, hogy ha valaki két egyforma dózist kapott, akkor 62 százalékos védettség alakult ki, de azoknál, akik először egy alacsonyabb, majd egy magasabb hatóanyagú dózist kaptak, azoknál 90 százalékos hatást mértek. Az utóbbi esetben a tünetmentes fertőzöttek aránya is ritkább volt. A miértre még nincs válasz.
Az amerikai Pfizer,mínusz 70 Celsius-fokos tárolást igénylő vakcinájával szemben az AstraZeneca oltóanyaga csak hétköznap hűtést igényel. Az Oxfordi Egyetem Jenner Intézetében 10 hónap alatt fejlesztett vakcina ára is barátibb az eddigieknél, a BBC szerint mindössze 3 angol font (középárfolyamon 1200 forint), míg a Pfizer-vakcina 15, a Moderna oltása pedig 25 fontnak megfelelő összegbe kerül.
Az AstraZeneca 3 milliárd, világszerte forgalmazandó adag előállítását tervezi. A magyar kormány a hírek szerint már le is kötött 6,5 milliót, ami fele ennyi ember beoltására lehet elegendő, mivel két oltásra van szükség.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A végleges eredmények szerint 95 százalékban hatékony a Pfizer-BioNTech vakcinája
Ez jobb eredmény az előzetesen jelentett 90 százaléknál és a Moderna 94,5 százalékánál is – az orosz vakcináról nem is beszélve. Komoly mellékhatásról senki sem számolt be, így decemberben már meg is kaphatja az engedélyt az első koronavírus-vakcina.
Jönnek a koronavírus-vakcinák, de honnan tudjuk, hogy tényleg hatékonyak és biztonságosak?
A világ most a Pfizer és a BioNTech 90, illetve a Moderna 94,5 százalékos hatékonyságú vakcinájára figyel, miközben fél szemmel Oroszország és Kína irányába is tekintget. De mit jelentenek ezek a százalékok, és mikor alakul ki nyájimmunitás? Melyik oltásból vásárol be Magyarország, és mi az a vakcina-nacionalizmus?
A Moderna vakcinája 94,5 százalékos hatékonyságú
A két oltással immunizáló amerikai fejlesztésű vakcina mellékhatásaként a fejlesztők a fáradtságot és az izomfájdalmakat említették meg hétfői közleményükben.