A húsmentes étrend növeli a csonttörések kockázatát

2020. november 23.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

29 380 húsevő, 8037 halevő, 15 499 vegetáriánus és 1982 vegán hosszútávú utánkövetéses vizsgálata azt mutatja, hogy a húsmentesen táplálkozók körében többször fordul elő a csonttöréssel járó trauma, mint az állati fehérjét fogyasztóknál – derül ki a BMC Medicine folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányból.

Brit kutatók az EPIC-Oxford című, 65 ezer páciens bevonásával a rák és az étrend hosszútávú összefüggéseinek vizsgálatára 1993-ban indított longitudinális vizsgálat során rögzítetteket használták fel elemzésükhöz. Ennek alapján kiderült, hogy 2010-ig a vegánok körében kétszer gyakoribb volt például a csípőtörés, mint a húsevőknél, miközben a vegetáriánusok és a halevők ilyen traumára való kockázata 25 százalékkal volt alacsonyabb mint az állati fehérjével egyáltalán nem élőké.

Azt azonban a kutatók is elismerték a tanulmányukat szemléző New Scientistnek, hogy az elmúlt 10 évben a vegán termékek kínálata is jóval gazdagabb lett szerves kötésű kalciumot tartalmazó élelmiszerekben, főleg tej- vagy tejtermékhelyettesítőkben, ezért valószínűsíthető, hogy 2010 óta csökkent vagy kiegyenlítődött a kockázati különbség.

Angolos marhasült salátaágyon
Fotó: Yoshikazu Okunishi/The Yomiuri Shimbun via AFP

Az Epic-Oxford adatbázisának egy korábbi elemzése ugyanakkor azt mutatta, hogy a húsmentes táplálkozás 15 százalékkal csökkenti a rák, 10 százalékkal pedig a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

Itt eszik a legtöbb húst a világon

Itt eszik a legtöbb húst a világon

Qubit.hu gazdaság 2019. február 4.

Indiában hiába növekedett a jólét, húsfogyasztásban kulturális okokból utolsók a világon. De ez a kivétel: a globális húsfogyasztás növekedését a nagy lélekszámú országokban terjedő jólét pumpálja. A fejlett Nyugat egyelőre csak papíron vega.