Mit várnak Magyarországtól a kínai kötvénytelepesek, és mi vezérli a visszarománosodást?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Vannak-e kínai-magyar vegyesházasságok? Hogyan képzeli el a házasságot egy magyar nővel a „tipikus migráns vállalkozó” és a kínai egyetemista? – ez is szóba került a a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) november 16-17-i konferenciáján, ahol egyebek mellett a nemzetállamok határain átnyúló társadalmi folyamatokról, vagyis a transznacionális mobilitásról és a migrációról tudósító legfrissebb kutatások beszámolói hangzottak el. 

A TK eseménye szorosan kapcsolódott a Goethe Intézet és az ELTE Magyarországi Németek Kutatási Központja által szervezett Közös utakon című nemzetközi társadalomtudományi kerekasztalhoz, amely szintén a mobilitás többféle aspektusát tárgyalta meg a történelmi és jelenkori migrációtól kezdve a helyzet lehetséges megoldásaiig

A TK-s konferencia Egyenlőtlenségek, integráció, mobilitás és migráció című szekciójának előadásait a Kisebbségkutató Intézet kisebbségszociológiai és antropológiai osztályát vezető Feischmidt Margit segítségével foglaltuk össze.

Vegyesházasságok és a kötvénytelepesek stratégiái

A házasságkötést a migrációkutatási szakirodalom az integráció egyik meghatározó csatornájaként tartja számon. Bár a legnagyobb látható bevándorlócsoportot alkotó magyarországi kínai diaszpórában az endogámia, vagyis a saját etnikumból és szűkebb társadalmi rétegből történő párválasztás az uralkodó, a témát kutató Kovács Nóra, a Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársa szerint a nyelvi és kulturális akadályok ellenére nem kivételesek a kínai-magyar párkapcsolatok és házasságok sem. 

A párokkal folytatott interjúkon alapuló kutatás kétféle markánsan elkülönülő, a transznacionális mobilitásban is szerepet játszó magánéleti típust azonosított. A Kovács által diákszerelem néven említett kategóriában a nyelvtudás, illetve annak hiánya nem jelentett akadályt, a szociokulturális különbségeket áthidalta a közös tanulmányi időszak, a hasonló végzettség. Nem véletlen, hogy a 17 vizsgált kapcsolatból mindössze két ilyen házasság végződött válással.

Ezzel szemben a másik markáns kategóriában, ahol a férfi „tipikus migráns vállalkozó” volt, zömmel zátonyra futottak a kapcsolatok. Kovács tapasztalatai szerint a válással végződő ellentétek alapja, hogy felek gyökeresen másképp értelmezték a család fogalmát. A transznacionális családi vállalkozást üzemeltető fél értelmezésében a családi gondoskodás kiterjed a teljes kínai rokonságra, az otthon maradottak támogatása pedig előrébb való, mint a magyarországi gyerekek neveltetése. A diákszerelmekként azonosított kapcsolatok viszont épp azért bizonyultak tartósabbnak, mert kimaradt belőlük a fent vázolt gazdasági aspektus.

Beck Fanni, a CEU doktorandusza és Nyíri Pál, az amszterdami Vrije Egyetem kutatója az Európába költöző kínai középosztály migrációs stratégiáit vizsgálta, méghozzá a Magyarországon letelepedési kötvénnyel gyökeret eresztő családok esetében. Kutatásuk szerint a gazdag kivándorlókat ugyanis a transznacionális családi vállalkozást vivő honfitársaikkal ellentétben nem elsősorban gazdasági okok motiválják. Beck és Nyíri azt találták, hogy a 2013 és 2017 között a kötvényprogram révén letelepedett családok – köztük az országba az apát hátrahagyva csak gyerekeikkel érkező anyák – azért váltottak lakóhelyet, hogy maguknak és utódaiknak egészségesebb, élhetőbb környezetet teremtsenek. 

A 2015-ben húsz család bevonásával megkezdett követő kutatásból mára kiderült, hogy a jelentősebb anyagi befektetést igénylő, komoly szociokulturális kihívást is jelentő áttelepülés legfőbb oka(i) a gyerek(ek). A kutatók által megkérdezett családok szerint a választásuk alapja a kínainál jóval kevésbé tekintélyelvű, a versengés helyett a kreativitást és az autonómiát támogató oktatási rendszer.    

Li Csan-su a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnöke (középen) egy kínai-magyar két tannyelvű iskolában tavaly májusban BudapestenFotó: XINHUA via AFP

Beck és Nyíri úgy találták ugyanakkor, hogy miközben interjúalanyaik a gyerekekre nehezedő nyomás csökkentéséről beszéltek, sok kínai szülő egyre több iskolán kívüli zenei, nyelvi vagy sportfoglalkozással terheli meg őket. A kutatók szerint azok a szülők, akik az európai stílusú „boldog oktatásban” bízva fektettek a letelepedési kötvénybe, fokozatosan szembesülnek egy olyan oktatási rendszer valóságával, amely nincs felkészülve a migráns tanulókra.

„Longitudinális kutatásunk feltárja, hogy a boldog, szabad és kreatív gyermekkor folyamatos idealizációja ambivalens módon a verseny újjáélesztésével párosul olyan körülmények között, amelyben az erőforrások jelentése és értéke nem világos” – fogalmaztak a kutatók.

Vasárnapi iskolák

Papp Z. Attila, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az Egyesült Királyságban létrehozott magyar hétvégi iskolák példáján számolt be Kovács Eszterrel és Kováts Andrással közösen végzett migrációkutatásáról.
Magyarország 2004-es EU-s csatlakozása után óvatos becslések szerint is több tízezer magyar költözött az Egyesült Királyságba – pontos számot a kutatók szerint a migráció transznacionális jellege, a ki- és visszaköltözés dinamikája miatt nem lehet és nem is érdemes elvárni. 

Papp Z. és munkatársai 2018-ban és 2019-ben három alkalommal végeztek terepmunkát az angliai magyarok körében, céljuk az volt, hogy a hétvégi magyar iskolák példáján keresztül megragadják az új magyar diaszpóra intézményesülési folyamatait. A szociológusok a Régió című folyóiratban tavaly ismertették hipotézisüket, miszerint „a hétvégi magyar iskolák által kialakított társadalmi tér olyan találkozási pont, ahol a magyar származású és migrációs folyamatokban érintett személyek társadalmi integrációs stratégiái, a kivándorlás/kiköltözés által a kibocsájtó közegre való reflexiók, a nyelvi-kulturális identitás megélésnek és ápolásának késztetései egyaránt valamilyen szintű intézményességbe csatornázódnak. Mivel zömében újonnan létrehozott képzési formákról van szó, azt is reméltük, hogy az intézményesség kezdeti szakaszához kapcsolódó sajátos narratívákat is sikerül beazonosítanunk.”

A terepmunka során a kutatók azt találták, hogy a vasárnapi iskolák alapítói és működtetői körében tapasztalható női dominancia egy tipikus női migrációs útvonalra, az általuk „követő migrációként” azonosított jelenségre enged következtetni. „A követő migráció azt a gyakori munkavállalási célú migrációs mintázatot jelenti, amikor először csak a pár férfi tagja vándorol ki, majd amikor a férfi már stabil munkaviszonnyal és kedvező egzisztenciális kilátásokkal rendelkezik, a nő is utánamegy. Az ilyen migrációs útvonalon külföldre kerülő nők gyakran nem tudnak − vagy nem akarnak − az eredeti szakmájukban elhelyezkedni.” Gyakori az is, hogy a követő migrációval külföldre kerülő nő otthon megszerzett képesítését a fogadó országban hivatalosan nem ismerik el, de az is, hogy a nő nyelvi akadályok miatt nem tud a szakmájában elhelyezkedni. A szociológusok előtt egy másik tipikus migrációs mintázat is kirajzolódott az interjúkból: az eredetileg rövid távú tanulmányi vagy munkavállalási célú migráció, amely párválasztási okok miatt fordult át kitelepülésbe.

Az is kiderült, hogy a több mint 30 angliai vasárnapi iskola célcsoportjába tartozó szülők nem egységesek a kivándorlás percepcióját és értelmezését tekintve. „Az etnicista stratégiát valló szülők a magyar iskolában a magyar jelleget tartják fontosnak, és a biztonságot nyújtó nemzeti-kulturális tudáskészlet kialakítását várják el.” Eközben az angol társadalomban való integrációjuk felemás, nem utolsó sorban a megfelelő angol nyelvtudás hiánya miatt. „Egy másik szülői stratégiát integracionistának nevezhetünk, ők azok, akik nyitottak a befogadó társadalom irányába is, és tudatában vannak annak, hogy a magyar iskola által hordozott értékek fontosak ugyan, de nem kizáró jellegűek: fontos a magyar nyelvismeret, a kultúra, a néptánc is, de a gyereknek a mainstream iskolában is maximálisan helyt kell állnia.” A harmadik szülői stratégiát a szerzők transznacionalistának nevezték el, és ebbe a kategóriába azokat a szülőket sorolták, akik jelenlegi helyzetüket is egy állandó mozgás részeként értelmezik: „ők valójában nem »kivándoroltak«, hanem »kiköltöztek«, és mint ilyenek, bármikor tovább költözhetnek, akár haza Magyarországra is. Számukra a magyar iskola, a kulturális hagyományok megőrzése pragmatikus okokból is fontos, e tudáskészletet ugyanis bármikor használni, kamatoztatni lehet.”

Repatrióták

Izabella Main, a poznani Adam Mickiewicz Egyetem kutatója a lengyelországi társadalmi mobilitás és a migráció kapcsolatának sajátos aspektusait vizsgáló kutatásairól számolt be előadásában. Terepmunkái során a főként Németországból hazatelepülő uniós polgárok, illetve az Ukrajnából és a keleti blokk más országaiból, főleg Kazahsztánból érkező lengyel származásúak hivatalos és nem hivatalos megítélésének jelentős különbségeit tárta fel. 

Main szerint a két csoport tagjai nagyon eltérő elvárásokkal szembesülnek, a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásai drasztikusan mások, ahogy a mobilitási csatornák is. Mondanunk sem kell, a kirekesztés és az idegenként, jelesül ukránként való megbélyegzés nem a „Németből” érkezett és letelepedni kívánó lengyelek osztályrésze.  

Ukránellenes grafiti Krakkóban 2017 tavaszán (UA=ukrán; von=ki)Fotó: Artur Widak/NurPhoto via AFP

A nemzeti identitás merőben más apsektusára hívta fel a figyelmet a Romániai Kisebbségkutató Intézet két munkatársa. Oltean Ovidiu és Anghel Gabriel Remus egy párhuzamosan zajló, a német identitást érintő paradox jelenségről számolt be. 

A szociológusok kutatásaiból kiderült, hogy egyre gyakoribb a visszarománosodás azoknak a körében, akik egykor a romániai német kisebbséghez tartoztak, majd az 1990-es években Németországba vándoroltak. A kutatók szerint a nürnbergi közösségekben tapasztalható jelenség hátterében integrációs problémák állnak: a romániai németek nem találták a helyüket az anyaországi szociokulturális térben, és bár gazdasági értelemben beilleszkedtek, mégis közelebb érzik magukhoz a román identitást, ezért román intézményi és informális hálózatokat alakítottak ki maguknak – amire ráerősít, hogy a családalapításkor nem ritkán Romániából választanak maguknak házastársat is. 

Ezzel szemben a romániai Nagyszebenben a német felmenőkkel nem rendelkezők németesedtek el az elmúlt évtizedekben. A kutatók szerint a német identitást magukévá tevő fiatal középosztálybeliek tudatosan csatlakoztak a kisebbséghez, szorgos tanulással elsajátítva a nyelvet és a szokásokat – mára állítólag ők alkotják a nagyszebeni németek törzsgárdáját.

Angela Merkel és Klaus Iohannis nagyszebeni német hagyományőrzők gyűrűjében 2019 májusában NagyszebenbenFotó: FRANCOIS LENOIR/AFP

Vagyis Németországban azok románosodtak el, akik a legvadabb Ceaușescu-diktatúra asszimilációs nyomásával is dacoltak, a mai Romániában viszont a többségi nemzethez tartozók választottak maguknak új identitást. 

Az esemény médiapartnere a Qubit volt. 

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Korábbi kapcsolódó cikkeink: