A SARS-CoV-2-höz hasonló vírusra bukkantak Japánban és Kambodzsában

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Két, Kínán kívüli forrásból is igazolták a SARS-CoV-2 vírushoz hasonló kórokozó jelenlétét, ez az első eset, hogy a világjárvány forrásának tekintett országon kívülről érkezik ilyen bejelentés. Kambodzsában két 2010-ben befogott patkósdenevér mintáiban találtak az új koronavírushoz hasonló kórokozót. Japánban egy Rc-o-319 névre keresztelt vírust mutattak ki egy japán patkósdenevérből (Rhinolophus cornutus).

A kutatók szerint a felfedezések segíthetnek az új típusú koronavírus eredetének feltárásában, egyúttal azt is mutatják, hogy a koronavírusok jóval elterjedtebbek a patkósdenevérek között, mint korábban hitték. Miután mindkét mintát a járvány 2019-es kitörése előtt gyűjtötték, a kutatók szerint a labormintákban még több fertőzött állatra akadhatnak. Aaron Irving, a Hangcsoui Egyetem virológusa szerint az újonnan azonosított vírusok a SARS-CoV-2 elleni védekezésben is segíthetnek, ezért a jövőben az általuk kiváltott immunválaszok tanulmányozásával próbálja alaposabban megérteni a kórokozók által okozott tüneteket.

A japán patkósdenevérFotó: Wikimedia Commons

A felfedezés azért is jelentős, mert mideddig csak egy, a jelenlegi világjárványért felelős vírusra bukkantak, erről pedig csak idén adtak hírt a kínai szaklapok, holott már 2012-ben kimutatták a jelenlétét egy elhagyott rézbányában. A RaTG13 névre keresztelt vírus ebben az esetben a hivatalos adatok szerint hat bányászt fertőzött meg, a közvetítő pedig ebben az esetben is denevér lehetett, az itt gyűjtött vírusmintákat egy vuhani laboratóriumban vizsgálták. A kínai állami kommunikáció szerint a betegséget nem vírus, hanem gombafertőzés okozta, a világjárvány kirobbanása után ismerték el, hogy a betegek vérében azonban egy mindaddig ismeretlen koronavírus jelenlétére utaló antitesteket találtak.

Tovább nyomoznak

A RaTG13 génállománya 96,2 százaléban azonos a SARS-CoV-2 víruséval, eddig ez az új koronavírus legközelebbi feltárt rokona. Az Rc-o319 genomja 81 százaléban egyezik a SARS-CoV-2-vel, ez pedig nem elég ahhoz, hogy sokat eláruljon a fertőzés eredetéről: ehhez a kutatók szerint legalább 97 százalékos egyezés szükséges, aminek még a 2012-es kínai minta sem tesz eleget. A Nature-ben megjelent cikk szerint a különbségek ellenére még mindig fontos felfedezésről van szó, minél több koronavírus jelenlétét tárják fel az állatokban, annál közelebb jutnak a mostani világjárványért felelős kórokozó eredetének feltárásához. Az eddigi kutatások szerint a kambodzsai vírus közelebbi rokonságban állhat a SARS-CoV-2-vel, mint a japán, amelyről egyébként úgy gondolják, hogy jelenlegi formájában az emberre kevésbé veszélyes.

Tracey Goldstein, a kaliforniai One Health Institute igazgatóhelyettese szerint az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a SARS-CoV-2 nem valami hirtelen felbukkant újdonság, hanem sok hasonló kórokozó van jelen a világon, csak eddig nem kerültek reflektorfénybe.

A WHO a járvány kitörése óta igyekszik feltárni annak pontos eredetét, az egészségügyi világszervezet hétfőn jelentette be, hogy küldöttséget indít Pekingbe, amelynek célja a vírus pontos eredetének feltárása lesz. Az országot korábban több kritika érte azért, mert a hatóságok nem tették lehetővé a vírus pontos eredetének feltárását, állami engedélyhez kötötték az ilyen kutatásokat, és korábban azt is tagadták, hogy a fertőzés kínai eredetű lenne. A WHO közleménye szerint Kína ezúttal minden segítséget megad a nemzetközi kutatócsoportnak ahhoz, hogy pontosabban azonosíthassák a vírus eredetét.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: