Luxusgyorskaja zacskóból: aki gyűlöli az evést, annak ez lesz a kedvenc étele

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az evés a szükséges jó; olyan kényszer, aminek muszáj alávetnünk magunkat, de élményszerű is lehet. Hogy ki mit eszik, és ki mit tart egészségesnek, arról nincs közmegegyezés: máshogy közelíti meg a kérdést a szakács, a dietetikus és az éhes civil.

De kezdjük az alapoknál. Az evés, akárcsak az alvás, alapszükséglet. Ha nem eszünk, ránk tör az éhség; ez a szervezet vészjelzése, ami a tápanyagbevitel elmaradására figyelmeztet. Rossz érzés, de ha eszünk, elmúlik; így nyugtázza a testünk, hogy megkapta a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, zsírt, rostot, fehérjét és szénhidrátot.

Mielőtt az ősember megismerte a tüzet, a húst és a vadászatot, az egész napját az ennivaló keresésével tölthette a természetben, mert csak így maradhatott életben. Neki az evés kalóriabevitel volt, nem élmény. Aztán jött a vadászat, a húsevés, a tűz felfedezése, a fűszernövények, a kifejlett agy, meg az írásbeliség megjelenése, és lassan-lassan kialakult az, amit ma gasztronómiának hívunk.

A gasztronómia nem ugyanaz, mint az evés; az egy másik iskola. Nemcsak az életben maradásról szól, hanem az ízek élvezetéről is. A tápanyagbevitel úgy viszonyul az evéshez, mint a mesterséges megtermékenyítés a szexhez: a végeredmény ugyanaz, csak a szex érzéki gyönyört is okoz. És ha úgyis muszáj enni, miért ne együk azt, ami a legnagyobb örömöt okozza?

Ezt a látszólagos evidenciát és több ezer év gasztronómiai örökségét köpte szembe a 2014-ben Angliában alapított cég, a Huel. Ők is a tökéletes táplálékot akarták megalkotni, mint minden mesterszakács, de nekik az evés nem az ízekről szól, hanem a maximális hatékonyságú tápanyagbevitelről. (A márkanév is a human fuel – emberi üzemanyag – szavak összevonásából ered.) A saját gyártású italporokat, turmixokat, vegán csokikat és instant ételeket nem azzal reklámozzák, hogy finomak, hanem a vitamin- és ásványianyag-tartalmukkal, a kedvező előfizetési modellekkel és az ingyenes kiszállítással. A Huel nem gasztronómiai hagyományokat ápol, hanem a gasztronómia előtti korba nyúl vissza; oda, ahol az evés nem élmény volt, hanem az életben maradás záloga.

A Huel bevezető terméke, a Powder már a 3.0-s verziónál tart.Illusztráció: Huel

Ennél lehangolóbb étvágygerjesztőt még életemben nem láttam, de a kíváncsiságom erősebb volt. Fogtam a bankkártyámat, és befizettem egy egyhetes Huel-diétára.

Porból lettél, levesporrá leszel

Kevés élelmiszeripari cég lehet a világon, ami nyűgként gondol az evésre, de a Huel ilyen. Nem úgy működnek, mint egy ételgyártó, hanem úgy, mint egy szoftvercég. Nem élményt kínálnak, hanem megoldást, és nem új recepteken dolgoznak, hanem magasabb verziószámú ételeken. Ugyanakkor a minőséget is fontosnak tartják. A Huel-termékek alapanyagai ellenőrzött forrásból származnak: minden bio, öko és vegán. Nem árulnak szemetet, csak teljes értékű ételeket, amiken ítéletnapig elélhetünk.

A Huel első termékei magas tápanyagtartalmú italporok voltak. A hírnév megalapozásához ez is elég volt, de mivel az emberiség nagy része többre tartja az ízeket az intravénás táplálkozás hatékonyságánál, muszáj volt bővíteniük a termékkínálatot. A legújabb, 1.0-ás verziószámú fejlesztés, a Hot & Savory a leginkább ételszerű Huel-termék, így jó eséllyel válhat a kétkedőket meggyőző kapudroggá. A forró vízben oldódó, zacskós levesekre emlékeztető poroknak nemcsak magas tápanyagtartalmuk, hanem ízük, illatuk és textúrájuk is van.

A Hot & Savory háromféle ízesítésben kapható: fűszeres-paradicsomos (Tomato & Herb), mexikói csilis (Mexican Chili), illetve currys (Thai Green Curry) verzióban. Az összehasonlítás kedvéért – és hogy az ízlelőbimbóim ne pusztuljanak el az unalomtól – mindháromból vettem egyet-egyet. A Huel a 44 eurónál drágább rendeléseket ingyen szállítja, és az előfizetőknek tízszázalékos kedvezményt adnak.

Matekozzunk kicsit. A három csomag 75 euróba, nagyjából 26 ezer forintba került. Nem olcsó; három zacskónyi ételporból 21 adag jön ki (összesen 8400 kalória), vagyis egy adag ára nagyjából 1290 forint. Sok? Zacskós levesért igen, de egy vitaminokban, rostban, szénhidrátban és ásványi anyagokban gazdag ebédért nem – főleg, hogy egy tányér ételnek babacipőnyi ökológia lábnyoma van. Hogy az íze milyen? Gondoltam, egy hétig csak kibírom; ha nagyon rossz, majd vigasztal a tudat, hogy gyorsan meg lehet enni, és ha nekem nem is esik jól, a bolygónak igen.

665 gramm nettó tápanyag

Néhány nappal a rendelés leadása után megérkezett a fekete kartondoboz, benne három műanyag zacskóval, két öblös műanyagkanállal és egy csavaros tetejű műanyag keverőpohárral. Az öko-bio-vegán-környezettudatos Hueltől kissé fonáknak tűnhet a nyakló nélküli műanyaghasználat, mentegetőznek is miatta: az ételekben nincs tartósítószer, így a környezetkímélő papírzacskókban megromlanának a termékek, míg a műanyagban egy évig elállnak.

Három csomag, két kanál, egy pohár: ezt kapjuk 75 euróért. Meg 1995 gramm fagyasztva szárított zöldséget, amiből összesen 21 adag ételt készíthetünk.Fotó: Hegyeshalmi Richárd

A keverék össztömege 665 gramm; alighanem ez a legkevésbé kerek szám, ami valaha élelmiszer csomagolására került. Talán unciában adták meg az eredeti értéket? Ugyan, az 23,45 uncia lenne, annak sincs több értelme. A megfejtést végül a csomag hátuljáról lestem le: egy csapott mérőkanálnyi keverék tömege 48 gramm, egy adaghoz kettő kell, ami 95 gramm (igen, kilencvenöt – ne engem kérdezzenek, hová tűnt 1 gramm, ez van a csomagoláson), és 95 gramm 7 adaggal felszorozva az annyi, mint… igen, pont 665.

Feltéptem a Thai Green Curry csomagolását, és azonnal megcsapott a kókusztej és a curry illata. Semmi vegyszerszag, semmi szintetikus zacskósleves-aroma; az összhatás olyan, mintha liofilizálták volna egy jobb keleti étterem egyik fogását. Nincs benne állati fehérje, csak magas rosttartalmú növényi alapanyagok, adagonként 24 gramm növényalapú fehérje, 26 vitamin és ásványi anyag és lassan felszívódó szénhidrátok.

Hogy maga az étel miből áll össze? Szárított barna rizsből és kinoából, borsófehérjéből, lenmagból, kókusztejporból, lencséből, szárított csemegekukoricából, borsból, újhagymából, zöld curryből, emellett sok fűszerből: sóból, korianderből, chiliből, köményből, gyömbérből, fekete borsból, kókuszcukorból, illetve kókusz- és napraforgóolajból. Bár a Huel nem a diétázókat célozza, a dietetikusok és a kalóriaszámlálók imádni fogják a Hot & Savoryt, mert a zacskó hátulján egy 50 soros táblázatban mikrogrammra lebontva feltüntetik az összetevőket.

A parányi zöldségdarabkák és a finomszemcsés por nem fest túl bizalomgerjesztően. Ez lenne a fenntartható, egészséges táplálkozás jövője? Ez a madáreledel? Tüsszentek egyet – nem a viszolygástól, csak a por csiklandozza az orrnyálkahártyámat. Na, kóstoljuk meg.

Fogtam a keverőpoharat (mivel a pohár fekete, csak napokkal később szúrtam ki a hatalmas, ugyancsak fekete Huel-logót az oldalán), beleszórtam két csapott kanálnyi keveréket, és ráöntöttem 210 milliliter forró vizet. Nem kellett precízen méricskélni: egy étkezéshez két kanálnyi alapanyag kell, meg annyi víz, hogy a keverék szintje a keverőpohár belső oldalán körbefutó sávig érjen. Homogénre kevertem a híg masszát, rácsavartam a pohárra a tetőt, és 5 percig állni hagytam.

Szépen beállított termékfotók kontra rideg valóság. Szerencsére az íze sokkal jobb, mint amilyenre a külső alapján következtetnénk.Fotó: Hegyeshalmi Richárd

„Nem rossz” – gondolom az első falat után. „Sőt, kimondottan finom” – helyesbítek, miután le is nyelem. A Thai Green Curry ízében a curry és a kókusztej dominál. Nincs mesterséges aromája, csak édeskés-fűszeres zöldségkeverék-íze. Rágni sem kell, legfeljebb egy-egy kukoricaszem, néhány szilárdabb zöldségdarab és pár mag roppan a fogam alatt. Az állaga pépes-krémes, akár a rizottóé.

Kis falatonként kanalazom, ízlelgetem, kóstolgatom – és nem tudok belekötni. Az eszem tudja, hogy egészséges, a nyelvem érzi, hogy finom; mire értékelhető kritikát tudnék megfogalmazni róla, már meg is ettem. Nem volt sok, mégsem éreztem kevésnek. Elverte minden éhségemet.

Érthetetlen, hogy miért érzem jóllakottnak magam harminc deka pépes-fűszeres zöldségtől. Számoljunk csak: 95 gramm zöldségpor + 210 milliliter víz = 305 gramm. Energiatartalom: 35 gramm szénhidrát (ebből 10 gramm cukor), 12 gramm zsír, 14 gramm rost, 23 gramm fehérje, 1 gramm só – ez összesen 400 kalória. De hát az semmi! Egy felnőtt napi energiaigénye 2000-2500 kalória! Miért nem kívánok mást? Miért nem küld vészjelzéseket a testem, hogy egyek csokit, sült krumplit, kacsát, fánkot, borsópürét, humuszt vagy szalonnát?

Nem értem, de nem is tiltakozom. Miért kéne? Vannak más számok is a mérleg serpenyőjében: 1 perc elkészítés, 5 perc várakozás, 3 perc evés. Még sosem készítettem ilyen rövid idő alatt ennyire egészséges és tápláló ételt. A hozzávalók összeírása tovább tartana. A mosogatással is fél perc alatt végzek.

9 perc (ha a mosogatást is beleszámoljuk: 9,5 perc) alatt eljutottam az evés gondolatától a jóllakásig. Nincs hiányérzetem. Minden oké. Éhes voltam, de már nem vagyok az. Probléma megoldva.

David Bowie csettintene a nyelvével

A következő napokban folytattam a kísérletezést a keverékekkel. A vízzel hígított Mexican Chiliből ragacsosabb állagú trutyi lesz, mint a curryből; olyan, mintha vegán csilis babot, vagy annak a melegszendvicskrémmé aljasított verzióját szopogatnám. Nem olyan pikáns, mint a Thai Green Curry, mégis egész jó – ehető, laktató, többet nem várok el tőle.

47 gramm tömény egészség. Egy teljes adaghoz két mérőkanálnyi keverék kell, amit 210 milliliter forró vízzel kell felönteni, majd kavargatás után 5 percig pihentetni.Fotó: Hegyeshalmi Richárd

A Tomato & Spice sem rossz, de a három közül ez a leggyengébb. Talán azért érzem annak, mert gyakran főzök arrabiatát, és a nyelvem ösztönösen azokat az ízeket keresi, no meg a tésztát, ami a Huel keverékéből hiányzik. Némi parmezán kategóriákat javít a minőségen; megborítja a kalóriaszámlálást, de az íznek jót tesz. Nem mintha arra a három percre ne lenne mindegy.

A gasztronómiában a nemtörődömség hamar megbosszulja magát. A vacak alapanyagokból, hozzáértés nélkül készített ételek többnyire rossz ízűek, pocsék állagúak, egészségtelenek. A Huel nem a szakács, hanem a fogyasztó nemtörődömségéből indul ki. A minőségi alapanyagok kiválasztásával és a tápérték belövésével gondoskodnak róla, hogy az is egészségesen étkezhessen, aki egy fakanalat is lusta felemelni. A csúcsgasztronómia, a fine dining arra törekszik, hogy az evés a lehető legnagyobb élmény legyen, a Huel meg arra, hogy a lehető legkisebb probléma.

És ki tudja, talán nekik van igazuk. David Bowie megjósolta, hogy a jövőben a zenét nem kultúraként kezeljük majd, hanem szolgáltatásként. Hogy a zene olyan lesz, mint a villany vagy a víz: mindenhol elérhető, és természetesnek vesszük, hogy van. Ma, amikor fix havidíjért cserébe dalok tízmillióihoz férhetünk hozzá bárhol és bármikor, tudjuk, hogy Bowie-nak igaza volt. Száz-százötven éve senki nem hitt volna neki. Hogy az egyik legfontosabb művészeti ág jelentéktelen háttérzajjá silányuljon? Hogy Haydn és Mozart műveinek élvezete elválasztható a koncerttermektől, az élő zenétől, a frakkoktól és a páholyoktól? Pedig így történt, mi vagyunk rá az élő tanúk.

Lehetséges, hogy a Huelre és más, a táplálkozás reformját ígérő cégre is hasonló sors vár. Ma kevesen hiszik, hogy az evés megfosztható a táplálkozással járó élménytől, pedig ahhoz, hogy a Föld minden lakosa enni tudjon, és a bolygó se menjen tönkre, változtatnunk kell az étkezési szokásainkon. A Huel megközelítése talán radikális, de a modelljük életképesnek, fenntarthatónak tűnik. Nem ijesztik el a civileket olyan alapanyagokkal, mint a Toloache vagy a Typhoon a kekszeikhez és energiaszeleteikhez használt rovarliszttel, és a készételeik sem olyan undorítóak, mint a szintetikus főzelék a Mátrix ebédjelenetéből.

Ha ez az étkezés jövője, én nem félek tőle. Az új ízeket talán hiányolom majd, de megspórolok egy csomó időt, amit piacokon, üzletekben, fűszerboltokban, illetve a sütő előtt forgolódva tölthetnék. Ha megéhezem, nem kell kitalálnom, hogy mit egyek, nem kell bevásárolnom, nem kell főznöm, csak ennem, és ha nem leszek éhes, nem fog hiányérzet gyötörni, ami új ízek felfedezésére sarkallna. De addig is be-beülök majd egy jobb étterembe, amikor csak tehetem. Ki tudja, meddig űzhetem még ezt a furcsa hobbit.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: