Unod a babkonzervet? Legelj vadnövényt!
Az igazi prepper a vadonban is kész mindenre, de nem lehet mindenki ilyen: kipróbáltam, mit lehet összehozni akkor, ha már csak liszt akad otthon, de a zöldséges már bezárt. A tavaszi kert és erdő számos csemegét kínál, ezek közül válogattunk, természetesen a teljesség igénye nélkül. Vitamindús nomád menü következik.
Komlóhajtás
A komló (Humulus lupulus) jellegzetes, magasra kúszó növény, ahogy az Erdőkóstoló írja, de arról már nem számol be, hogy mekkora nyomor, ha beköltözik az ember kertjébe: ugyan optimális esetben lehetne belőle sör is, de az indák mindent belepnek, úgyhogy inkább érdemes őket már idejekorán megenni. Akkor sincs baj, ez a rohadék úgy is el fog lepni mindent, ha egész évben eszed.
Az első sztárunk tehát a vadkomló, amit a spárgához hasonlóan lehet fogyasztani, akár prézlibe forgatva, akár anélkül, sőt, a zsenge hatások hegye még salátába is kiváló (ennek még hagyománya is van, Erdélyben már a 16. században említik egy fejedelmi szakácskönyvben). Külön öröm, hogy megfelelő türelemmel és technikával a komlótobozt sörkészítéshez és fűszernek is fel lehet használni. Spárgának kicsit sovány, de tárkonyecetes vízben kifőzve egyáltalán nem rossz – és tárkonyt is lehet találni a vadonban.
Csalán
Ismerjük ugyan, de nem szeretjük a csalánt. Hasonló vele a helyzet, mint a kisnyuszival: aranyos, de nem mindenki eszi meg. A csalán meg mondjuk csíp, és még a gumikesztyűn keresztül is, úgyhogy némi elővigyázatosság javallott, de megéri: a forrázott csalán nagyjából olyan, mint a spenót, főzeléknek meg teljesen ugyanolyan. A verdikt: vasas, erősen zöld ízek, fokhagymát kívánna, de ehető. Zsemlével, hagymával, pláne fokhagymával kiváló lenne magában is, feldolgozva a spenót méltó vetélytársa.
Az Urtica diodica vizelethajtó hatásáról ismert, de egyébként tök olyan, mint a spenót, a belőle főzött teát viszont inkább gyógyászati céllal szokták használni, mint rekreációssal. A puding próbája az evés: a tea sem rossz, pestóban viszont kiváló, ahogy spenóthelyíttesítőnek is jó. Jó tudni, hogy a vékony gumikesztyűn keresztül átszúrhat, zsengén a csúcshajtások fogyaszthatóak akár nyersen is, egyébként pár perc forrázás javallott.
Pitypang (gyermekláncfű)
Ahhoz képest, hogy mindenhol nő, aranyáron árulják a majdnem-pitypagot, a ruccolát, pedig zsengén, virágzás előtt ez a növény nemcsak hogy ehető, de még nem is olyan kesernyés, mint a divatos olasz unokatestvére. Ez persze idővel változhat. A leveleit virágzás előtt érdemes gyűjteni, persze jól megmosva, mert ki tudja, hova pisilt a kutya, a többiről nem is beszélve. A ruccola gyökere is fogyasztható, de tavasszal a virágok megjelenése előtti zsenge levelek vannak soron.
A Taraxum officinale szinte mindenhol megterem, ami a sima pázsit kedvelőinek talán nem olyan jó hír, de a gyűjtögetőknek annál jobb. A-, B- és C-vitamint is tartalmaz, ebből is érdemes olyat keresni, amit előzőleg senki nem tüsszentett le, de ez járvány nélkül is így van.
Medvehagyma
Nem mindenhol terem meg, de ahol igen, kiváló fokhagymaszaggal árasztja el az erdőt, ez is segít megkülönböztetni a mérgező gyöngyvirágtól. Az Allium ursinumot a virágok megjelenése előtt érdemes gyűjteni. A medvehagyma Magyarországon korlátozottan gyűjthető, ami azt jelenti, hogy az erdőben egy fő egy napon legfeljebb két kiló levelet gyűjthet, ami valószínűleg bőségesen elegendő.
Magában is lehet fogyasztani, de salátába vagy pestóba keverve is működik, inkább fűszerként, mint főételként, bár az előbb említett csalánnal összefőzve a spenóthoz döbbenetesen hasonló főzeléket is lehet készíteni belőle.
A giliszta kimaradt
A halászó-vadászó-gyűjtögető életmód teljes embert kíván, még akkor is, ha nem a túlélés múlik rajta: viszonylag sokat kell bogarászni, mire elegendő alapanyag gyűlik össze. A felsoroltaknál lényegesen több ehető vadnövény él az országban, az igazán elszántak pedig megpróbálkozhatnak az olyan extremitásokkal is, mint a gilisztapörkölt – bár ezt a szakértők sem javasolják, azok pedig pláne nem, akik már kóstoltak is ilyesmit. Az indiánok, a maorik és a kínaiak is fogyasztottak gilisztát, de nagyon valószínű, hogy nem azért, mert finom. Ugyan technikailag rengeteg rovar is fogyasztható lenne, de valahol meg kell húzni a határt: ha csak a táplálkozást nézzük, az ember a szomszédot vagy a kutyát is megehetné.
Semmi szükség nincs rá, hogy az ember lemenjen állatba, még akkor sem, ha épp legelni kényszerül. Az emberkísérlethez a liszten és az élesztőn kívül csak olyasmit használtam, amit szűkebb környezetemben be lehet gyűjteni, ez egyfelől szerencse dolga, másfelől azért ki lehet tapasztalni, hogy milyen növényt merre érdemes keresni. Ahogy minden hasonló projektnél, itt is érdemes többször ellenőrizni, mit szedtünk össze. Azt is érdemes megnézni, hogy kié a terület, ahol gyűjtünk, lehet, hogy a szomszéd nem fanatikus rajongója például a libatopnak vagy a tyúkhúrnak, idegenben legelni viszont nem illendő.
Kenyérrel elmegy
De ha már legel az ember, nem árt, ha stílusosan teszi, a begyűjtött alapanyagokból több fogás (például csalánleves, csalánfőzelék és még valami csalán) helyett megpróbáltam valami olyat készíteni, amit esetleg még akkor is meg lehet enni, ha az ember nem épp az éhhalál küszöbén áll. Az eredmény egy medvehagymás-csalános pesto lett zsenge komlóheggyel, pitypangsalátával, párolt komlószárral, ibolyával díszítve házi sütésű kenyéren. Önző módon feltételeztem, hogy a civilizáció összeomlása esetén is rendelkezésemre fog állni megfelelő edény, víz, sőt, még só is. A pestóban a fokhagyma hiányát ellensúlyozta a medvehagyma, fenyőmagot, mogyorót vagy diót viszont nem találtam (tavasszal nem meglepő), ahogy sajnos nem láttam egyetlen vadon kószáló parmezánt sem, ezeket ki is hagytam belőle.
Komolyabb kitartással persze több alapanyagot is lehet gyűjteni, aki ért hozzá, tovább bővítheti a menüt gombával, ősszel gyümölccsel és magvakkal, de összességében azért úgy tűnik, hogy nem volt rossz ötlet belevágni a földművelésbe és az állattartásba tízezer évvel ezelőtt, még akkor sem, ha akkoriban a vadászat előtt kevesebb bürokratikus és gyakorlati akadály állt.
Hobbinak nem rossz
A gyűjtögetésnek két fő tanulsága volt: egyrészt nem reménytelen ehető és még csak nem is rossz dolgokat előállítani abból, amit sokan gaznak néznek (a csalán kifejezetten finom, ha valaki szereti a spenótot, ezzel sem lesz különösebb baja), másrészt pedig komoly bajban lennék, ha kizárólag abból kellene megélnem, amit az erdőben találok. Kalandosabb kedvűek egy-egy kirándulást feldobhatnak a gyűjtögetéssel, az igazán elszántak célzottan is kibővíthetik a sétáikat a bevált lelőhelyek felkeresésével. Az is kiderült, hogy parmezánnal és több fűszerrel azért jóval többet is ki lehetne hozni ezekből a dolgokból, mint általában, ahogy az is, hogy tavasszal már a gyümölcsök és a gombaszezon előtt is elég sok minden akad az erdőben.
Abba meg jobb bele se gondolni, hogy a rókák hova szoktak pisilni.
(A cikk megírásához részben David Hamilton könyvét, az Ehető vadnövényeket használtuk fel. A kötet a HVG könyvek gondozásában jelent meg 2019-ben dr. Jánossy László fordításában.)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: