A babonás franciák fákra aggatott maszkokkal próbálnak védekezni, de ez kevés lesz a COVID ellen
A franciaországi Hasnonban (népessége: 3861 fő) évezredek óta szokás a fákhoz fordulni, ha valami baj van. A feltehetően kelta gyökerű, majd a kereszténység által is megtűrt hagyomány szerint a közelben található szent fákra kötözött ruhadarabok magukkal viszik a betegséget. A helyiek leggyakrabban alsóneműt és zoknikat kötöztek a fákra, ettől termékenységi és mozgásszervi problémáikra vártak megoldást, 2020-ban viszont egyre gyakrabban bukkantak fel az ágakon sebészmaszkok is.
Bertrand Bosio, a Nord Fantastique nevű, helyi csodákkal foglalkozó Facebook-oldal szerkesztője szerint a környéken még mindig él a gyógyító fákba vetett hit. Sokan abban reménykednek, hogy ahol nem segít a gyógyszer, ott majd beválik a babona. Bosio annak a reményének is hangot adott, hogy a kihelyezett maszkok inkább a megelőzést szolgálják, nem pedig a betegek saját holmijáról van szó (a használt maszkokat nem szabad a szelektívbe dobni, de fákra aggatni vagy elhajigálni sem jó ötlet).
Örök ajándékok
Bár a Reuters csak tegnap figyelt fel az eleven babonára, a francia eset nem egyedülálló, Írországban és Skóciában több csodatévő helyszínről tudnak. Ezek általában forrásokhoz kötődnek, a környéken hagyott rongyok és ruhadarabok pedig kívánságokat szimbolizálnak, amelyek valóra válnak, amikor az értük kitett szövetdarab elfoszlik. Gyakran gyógyító szándékkal helyezték el ezeket az adományokat, ilyenkor a rongy pusztulásával a hagyomány szerint a betegség is eltűnik.
A történelem során több ilyen helyszínt tartottak számon, Skóciában mára kettő maradt, a kihelyezett szemét pedig komolyan aggasztja a környezetvédőket. A Munlochyban található szent kút környékéről tavaly novemberben ötven zsáknyi szemetet termeltek ki, a skót környezetvédelmi felügyelet pedig arra kéri a csodavárókat, hogy mellőzzék a rongyok elhelyezését, illetve műszálas, műanyag vagy fém adományokkal inkább ne kedveskedjenek a forrásnak. A helyszínen egyebek mellett egy pár edzőcipőt, műanyagból készült napszemüveget és esernyőt is találtak. John Stott, a helyi környezetvédelmi hivatal vezetője szerint a takarítás során megpróbálták tiszteletben tartani a hagyományt követők kívánságait, de miután úgy tartják, hogy a kívánság addigra teljesül, mire a kút vizébe mártott rongy elrohad, a soha le nem bomló felajánlásokat kénytelenek voltak eltávolítani a helyszínről.
Pogány maradványok
Nem is kell Skóciáig menni a gyógyító rongyok kedvéért. Amots Dafni történész összesen 17 különböző okot sorol fel, amiért Izrael területén rongyokat szokás elhelyezni a fákon. Ezek közül kettőt a tanulmány 2002-es megjelenését megelőzően is ismertek, ezekben az esetekben vagy esküszegésért vártak bűnbocsánatot a helyiek, vagy új ruhára vágytak, a maradék tizenöt viszont mindaddig ismeretlen volt a tudomány számára.
Ezek közül három a Közel-keleten kívül is ismert hagyomány, ezek közé tartozik a betegség átvitele, a rongy névjegyként történő használata, illetve a fa szellemének megbékítése, a többit Dafni izraeli specialitásnak, valószínűleg a politeista hitvilág maradékának tekinti. Ilyen például az ősök szellemének tisztelete, a jó termés biztosítása, a fa szellemének tett felajánlás, az ősök szellemének kiengesztelése, megemlékezés egy elhunytról, illetve a leszedett gyümölcsért felajánlott áldozat. A történész szerint a fák tisztelete leginkább a drúzok körében elterjedt, legkevésbé pedig a beduinokra és a keresztény hitű arabokra jellemző.
Magyar rongyok
Magyarországon a fákra, bokrokra kötözött rongyokat, ruhadarabokat elsősorban különböző betegségek gyógyítására használta a babonás hit. Erről elsőként Wlislocki Henrik néprajztudós adott hírt 1894-ben, onnantól fogva elfogadottnak számított, hogy széles körben elterjedt hiedelemről van szó. Grynaeus Tamás orvos, néprajzkutató szerint ez nincs így, bár ennek a gyógyításnak feltehetőleg mélyre nyúló pogány gyökerei vannak, a 19. század végére alig két tucatnyi olyan helyet tartottak számon, ahol még élt ez a hagyomány. Grynaeus megjegyzi, hogy a szokást először Szent László I. törvénykönyve említi 1092-ben, egyúttal rögtön be is tiltja: „akik pogány szokás mellett kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökröt fizessenek”, a későbbiekben ez viszont inkább kuriózumnak számít, mint bevett szokásnak. A Magyar Néprajzban viszont az áll, hogy Zemplénben és Borsodban a hatvanas években még gyakori látvány volt a „köszvényes kutak” környékén az áldozati rongy, a szélnek adás motívumát pedig gyógyító forrás nélkül is széles körben alkalmazták. Ez utóbbi esetben a beteg ingét csipkebokorra terítették, hogy a szél elfújja belőle a betegséget.
A hagyományhoz kötődő csodás gyógyulásokról bizonyára beszámolnak a hosszú használat alatt felgyülemlett tapasztalatok, de abban az esetben, ha a jótékony hatásra a felajánlás elbomlásáig kell várni, valószínűleg nem ez lesz a COVID elleni legújabb csodafegyver, ugyanis egy sebészmaszknak akár 450 évre is szüksége lehet a lebomláshoz.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
