A Nemzet mint édesanya állította a karácsonyfát gyermekeinek, de nem a gyermekszobában, hanem a kórházakban és a táborokban
A karácsonyi szellem egyik legtöbbször emlegetett megnyilvánulása az első világháború idején tartott tűzszünet: a német és a brit katonák 1914-ben, miután már öt hónapja harcban álltak egymással, letették a fegyvert, karácsonyi dalokat énekeltek együtt, lejátszottak egy focimeccset, és úgy általában visszaadták az emberiségbe vetett hitét azoknak, akik ebben az ember jóságát látták igazolódni. A keleti fronton is történtek hasonló esetek, a katonák fenyőágat lengettek, karácsonyi dalokat énekeltek, átmenetileg fegyverszünetet kötöttek. Ez csak félig-meddig tekinthető karácsonyi csodának: XV. Benedek pápa 1914-ben azt kérte a szembenálló felektől, hogy szüneteltessék a harcokat az ünnep idejére, ebből azonban hivatalosan nem lett semmi.
Miután mindenki megkapta az ellenségtől a szilvapudingot vagy valami konzervet, a felek visszatértek egymás halomra gyilkolásához. A háború folytatódott, közvetlenül utána pedig jött a spanyolnátha, majd nem sokkal később még egy háború, közben egymást követték a karácsonyok.
Nem mindegyik volt felhőtlen. Az 1914-es eset után betiltották az ilyen demoralizálónak ítélt különbékéket – ezek egyébként sem terjedtek ki az egész frontra, és a háborús karácsony előtt és után is legfeljebb akkor jöhetett létre ilyesmi, ha össze kellett szedni a halottakat. (Rövid és elszigetelt karácsonyi felbuzdulások azért akadtak: a magyar honvédek hasonló esetről számoltak be a Gyimesi-szorosból, Galíciából és az olasz frontról is, itt a katonák kavicsra kötözött cigarettát dobáltak át ajándékként az ellenségnek.) A Kecskeméti Lapok című újság sem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a nagy háború első évének karácsonyáról írt: „Csodálatos karácsonya volt az idén Magyarországnak. A legmeghatóbb, amit képzelni lehet, igen emlékezetes és mégis azt kell kívánnunk, hogy belátható időn belül meg ne ismétlődjék. A Nemzet mint édesanya állította a karácsonyfát gyermekeinek, de nem a gyermekszobában, hanem a kórházakban és a táborokban”.
Hol a játszi, csillagos, derült karácsony?
Ugyanebben a lapban jelent meg A harcterek véres karácsonya című cikk is: „1914 karácsonya! De szomoruan uj fogalom vagy nekünk! Óh, hol van a többi karácsonyest játszi, csillagos, derült, önfeledten boldog hangulata az idén? Csak emlékünkben már”. Az ünnepi hangulat, amit a lövészárkok között megtartott barátságos focimeccs sugall, itt már alig látszik – ebben némi szerepe lehetett annak is, hogy a háború kitörésekor az volt a hivatalos direktíva, hogy karácsonyra véget is ér majd. Erről hamar kiderült, hogy nem így lesz; a Dunántúli Protestáns Lap szerint „könnyben, vészben, lángtengerben, füstgomolyagban, romokon, omladékokon át lép hozzánk az Eljövendő, köszönt be a karácsony ünnepe! (…) Ezerkilencszáztizenöt karácsony nyom nélkül szállt el az emberiség felett, nemhogy nevelve, fokról-fokva tökéletesítve, de még mélyebbre süllyesztve, szinte a vadállati kegyetlenség legalacsonyabb színvonalára?!”.
A Pesti Hírlap 1916-ban szintén borús képet fest az ünnepekről, igaz, vezércikkében megjegyzi, hogy „a harmadik háborus karácsony elborult horizontján csak az az örömsugár világít végig, hogy a központi hatalmak a véres harcmező minden táján a győzelem oltárán áldozhatnak a Hadurnak”, és „most először kezd derengeni a távol ködében a béke kilátása”. Az még tényleg csak derengett: a háború elején szerveződött jótékonysági egyletek csomagjai kezdtek elmaradozni, a postaszolgálat akadozott, bevezették a jegyrendszert, gyakran már a rokonok sem kaptak küldeményeket. A karácsonyi fegyverszünetet ugyan betiltották, de elszórt példái mégis maradtak a szokásnak, a harcoló katonákat pedig a vezetés igyekezett borral, dohánnyal és extra élelemmel ellátni az ünnep idejére. A lövészárokban elterjedt a fenyőág feldíszítése, jobb híján azzal, ami kéznél volt – töltényhüvelyekkel, apróbb használati tárgyakkal (a legendás amerikai konzervnyitó, a p38-as számtalan felhasználási területei között a karácsonyfadíszt külön is feltüntették). Az ünnepi hangulatot a háborúban tábori képeslapokkal is érzékeltették, Magyarországra leginkább Ernst Kutzer német grafikus grafikái jutottak el, ezek leginkább angyalkákat ábrázolnak harctéri környezetben, német és magyar felirattal: kellemes karácsonyt. A grafikákon általában kisangyalok szerepelnek, amelyek ajándékot visznek a lövészárokban sínylődő katonáknak. Egy esetben maga Szent Miklós is felbukkan egy lapon, öszvért vezet egy lövészárok mellett, az állat nyergéből pedig a kihagyhatatlan kisangyal integet.
A spanyolnátha
A Nagy Háború is véget ért, csak hogy jöjjön utána a spanyolnátha – ez pedig megint csak tönkretette az ünnepeket. A járvány rengeteg áldozatot követelt, volt, ahol a színházakat zárták be, volt, ahol a templomokat is. Magyarországon 1918-ban Szabó Sándor tisztifőorvos szerint a nemrégiben lezajlott forradalom elsősorban a járványügyet érintette hátrányosan: a korábban bevezetett, a világ többi részén elterjedt korlátozásokat eltörölték, a járványbizottság által hozott rendeleteket hatályon kívül helyezték. A legnagyobb gondot a kávéházakban, éttermekben és hivatalokban, de főleg a tömegközlekedésben tapasztalható zsúfoltság okozta, a járványbizottság ezt próbálta meggátolni – egyebek mellett a színházak és iskolák újbóli bezárásával. Szabó akkori javaslatai, a mulatók, kávézók, éttermek nyitva tartásának korlátozása, a mozik és a fertőzés által érintett iskolák kísértetiesen ismerősnek tűnnek. San Franciscóban 1918 októberében bevezették a kötelező maszkviselést is, valamint a mostanihoz hasonló távolságtartási szabályokat hoztak, ezeket az esetszámok csökkenésével eltörölték, a lakosság tiltakozása miatt pedig nem is vezették be újra. A betegség karácsony idején újult erővel támadt: arra ugyan nincsenek megbízható adatok, hogy az áldozatok számának januári emelkedése valóban összefüggött-e a karácsonyi időszakkal, a közös ünnepléssel vagy a bevásárlással, a számok mindenesetre emelkedtek.
Howard Markel, a Michigani Egyetem orvostudományi tankszékének vezetője szerint a maszkellenességet részben a marketing okozta: a kereskedők tartottak tőle, hogy az emberek nem szívesen tartózkodnak majd a boltokban ilyen körülmények között. A boltok élelmesebb része persze azonnal átállt a házhoz szállításra (idén is micsoda sikereket aratott az Amazon), a társadalom azonban megértőbben fogadta még a maszkviselést is. Markel szerint ennek az egyik oka az lehetett, hogy a családok gyakrabban találkoztak, így a karácsonyi nagy közös ünnep kihagyása nem érintette őket olyan érzékenyen, a másik pedig az, hogy a diftéria és a gyermekbénulás miatt a fertőző betegségek a hétköznapi élet részének számítottak, így könnyebben elfogadták a védekezéssel járó kényelmetlenségeket is.
A második világháború
Nem kellett hozzá túl sok idő, hogy megint valami ünneprontó dolog történjen. A spanyolnátha ugyan rengeteg áldozatot szedett, de 1919 után csitulni látszott, ezután viszont mindössze húsz év kellett egy újabb katasztrófáig, a második világháború kitöréséig. A karácsonyi ünnepeknek ez sem használt, a rengeteg halálos áldozat és az általános rombolás mellett ismét beköszöntött az élelmiszerhiány, a legtöbb helyen a papír is hiánycikknek számított, az elsötétítések és a bombázások miatt pedig a közös ünneplésnek is befellegzett. Az első világháborúhoz hasonlóan a másodikban is megünnepelték a karácsonyt, Kutzer képeslapjai helyett viszont már filmen érkeztek a jó hírek a frontról. A képeslap is megmaradt, de a papírhiány miatt rossz minőségű, vékony papír jutott csak a levelezésre. Egy 1946-os brit rövidfilm szerint már a kisgyerekek is megértik, hogy az ország a létéért küzd, így a karácsony sem lesz olyan, mint szokott lenni; egy 1942-es amerikai propagandafilm záróképeiben a metróban ünneplik a karácsonyt, valószínűleg a légitámodásokra utalva, egy 1944-es brit propagandafilmben pedig azt mutatták be, hogy a Brit Királyi Légierő pilótái az ünnepek alatt szánkóznak és hógolyóznak. A brit mozikban 1942 márciusa és 1946 novembere között futott az a rövidfilm, amelyben a lakosság számára biztosított extra ünnepi jegyek átvételére hívták fel a figyelmet.
A Szentesi Napló 1941 aranyvasárnapján szintén a háború okozta hiányról írt: a cikk szerint „a karácsony előtti vasárnapot nevezték a régi jóvilágban aranyvasárnapnak. Azért nevezték annak, mert ezen a vasárnapon reggeltől tán éjfélig is nyitva tartottak az üzletek és a forgalom „aranyat ért”. A cikk ezután azt hangsúlyozza, hogy a hiány magában még nem teszi tönkre a szeretet ünnepét, azok pedig, akik átélték az előző nagy háborút, tudják, hogy ilyenkor nem minden zajlik úgy, mint a hétköznapokban, azonban azt is állítja, hogy az áruhiányt nem kizárólag a háború, hanem egyéb szerencsétlen külső körülmények okozták. Az áremelkedésért sem a háború felelős, Szentesen úgy látták, hogy egyesek harácsolni akarnak, és árufelhalmozásra használják ki az ünnepi időszakot – amelynek a végén Magyarország már feltámadt.
Lehet, hogy ez örömmel töltötte el a Szentesi Napló munkatársait, de a háború alatti éveket nem mindenki élte meg ilyen optimista módon: a hagyományosnak (vagy többé-kevésbé hagyományosnak) tartott ünnepek elmaradtak, fakóbbak lettek, nélkülözni kellett a családot, a szokásos ünneplést, és persze a karácsony szellemét is (nem a dickensit): miközben a béke és a szeretet ünnepéről szóltak a hírek, vígan folyt a népirtás is.
Megtanít az élet
A koronavírus miatt meghozott korlátozások hasonlóak, mint a spanyolnátha idején hozott rendelkezések: jobb kerülni a mozit, nem kell étterembe járni, maszkot kell viselni, viszont elsötétítésre és élelmiszerjegyre nincs szükség. Nem bombáznak, nem lőnek, van internet, házhoz lehet rendelni nagyjából mindent, amit el lehet képzelni. Erich Kästner írta a Negyevenhat szenteste című cikkében, hogy „vannak dolgok, amelyek hatalmasabbak, mint a vágyak. És nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, akár tetszik, akár nem. Idővel az ember ezt érzi és megtanulja. Megtanítja rá az élet”. Kästner, amikor ezeket a sorokat írta, 46 éves volt és Münchenben élt, és mivel a náci Németországban betiltották műveit, Svájcban publikált, ha egyáltalán, és néhány cikket engedhetett csak meg magának a hazájában. Drezdát, a szülővárosát, elpusztították.
És aztán Magyarországon jött 56 és az akkori hiány, a világon mindenhol pedig a korlátozások: nem volt egyszerű élni sem, de a karácsony sem telt kellemesen. A jegyrendszer miatt az ünnepi menü is felborult, ami pedig az ünnepi hangulatot illeti, az lehet, hogy végérvényesen elveszett 1914-ben, amikor még egy utolsó alkalommal tisztelteben tartották a karácsony szentségét, már ha van ilyen. Különbékék persze születnek azóta is, de világháború azóta csak egy volt.
Azoknak tehát, akik amiatt sírnak, hogy idén nincs karácsony: karácsony márpedig van, legfeljebb nem olyan, mint tavaly vagy tavalyelőtt. De ha kibírtuk 1914-et, kibírtuk a spanyolnáthát, a világháborút, 1956-ot, kibírjuk azt is, hogy 2020-ban ne fújjuk az orrunkat a nagymamába. Most az egyszer.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
