Párkereső rituálék, válságvirsli és tüntető mámor – így köszöntötte az újévet Magyarország 100-150 éve

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

2020-ban valószínűleg minden korábbinál többen töltötték a szilvesztert a technológia társaságában, sokan csak webkamerán vagy okostelefonon keresztül láthatták családjukat, barátaikat – nehéz is elképzelni, milyen lett volna az újévköszöntő buli, ha még ezek az eszközök sem állnak rendelkezésre. Ahogy abba is nehéz belegondolni, hogy száz vagy százötven éve még bőven tartották szilveszterkor a társaságokat lefoglaló népszokásokat. A szórakozás mellett a párkeresés is nagy hangsúlyt kapott a tradíciókban, és az újévi babonáknak is nagyobb jelentőséget tulajdonítottak.

A magyar sajtótörténet különböző korszakaiból szemezgettünk olyan cikkek közül, amelyek a szilveszteri mulatságokról, azok másnapi következményeiről, és az újévet övező hiedelmekről számoltak be.

Szilveszter 150 éve: szex, alkohol, férfiuralom

Varga János 1869-ben a Vasárnapi Ujságban írt a szilveszteri-újévi szokásokról. Cikke alapján a szilveszteri buli helyszínének kiválasztása már akkor is napokon, heteken át tartó mizéria volt, bár a szempontrendszer még meglehetősen patriarchális volt: „Rendesen olyan lányos házra esik a választás, a hol a »lepény alja nem ég a tepsihez,« s a hol »az eladó keze után tizenkét legény is megtörülhetné a száját.«” A cigányzenészek a kamrában felállított tornyos ágyon tömörültek, az idősebbeket az asztalhoz ültették, míg a fiatalok ott foglaltak helyet, ahol találtak. Persze a szabályok rájuk is vonatkoztak: „Legények, lányok külön-külön csomóba ülnek, már a mint az illik, mert bizony egymás mellett egyik-másik kujon legény nem igen férne meg a bőrében.”

Tévés bakiparádék és köztársasági elnöki köszöntő hiányában táncos mulatság volt a program, majd addig ettek, amíg már mozdulni sem tudtak. A jó magyar vendéglátás aranyszabályai persze már akkor is érvényesek voltak: „ha a szép szó nem használ, a szabadkozó legénybe a gazda bizony két kézzel is bele kínálja még azt a kis darab bélest, ezt a morzsányi fánkot.” Az Activity, Scrabble és Twister előtti időkben leginkább olyan játékok mentek a házibulikon („fordulj bolha,” „szita-forgás,” „gombócz-forrás”), amelyek szabályaikban különböztek ugyan, de valahogy mind arra futott ki, hogy párba álltak a legények-leányok, és csók lett a vége.

Életképek 1886-1887 fordulójárólForrás: Vasárnapi Ujság

Ugyancsak a Vasárnapi Ujságban jelent meg Krenedits Ferencz 1899-es írása, amelyben az újévhez kötődő babonákról, népszokásokról írt, hiszen a szilveszteri szentháromságon („lakoma, zene és táncz”) túl is volt mivel múlatni az időt. A lányoknak például a bögreemelés rituáléján kellett átesniük. Hat bögrét helyeztek az asztalra, amik alá fésűt, szenet, sót, kenyeret, gyűrűt és olvasót (vagyis rózsafüzért) dugtak, majd a lánynak – aki természetesen nem tudta, melyik bögre mit rejt – választania kellett egyet, hogy megtudja, mit hoz számára az újév. Fifti-fifti volt a helyzet: „A fésű veszekedő férjet, a szén sok gondot, a só jómódot, a kenyér békességet jelent, a gyűrű a választott elnyerését, az olvasó a pártában maradást jósolja meg.”

A népszokások jó része a lányok férjhez adása körül forgott. Éjfélkor például akkorát kellett a disznóól ajtajába rúgniuk, amekkorát csak tudtak, majd figyelni kellett a hangokat – a babona szerint ahány röffenés hallatszott bentről, annyi év múlva ment férjhez a lány. A nagy állattartó családok lányainak azért volt egy kibúvó: az óltól visszafelé egy fát kellett megrázni, és egy dal eléneklése („Lehúllottak a levelek... / Hol van, a kit szeretek? / Ugass-ugass fehér kutya, / Jöjj el babám gyorsan futva”) után a kutyaugatást figyelni – ha volt ugatás, a disznó hazudott, és még abban az évben férjhez ment a lány.

A píszí pedig láthatóan még fasorban sem volt: „A népbabona továbbá azt tartja, hogy új-év reggelén zsidóval találkozni nagy szerencse, czigányt látni boldogság.” Ráadásul azt is tartották, hogy „a melyik házba új-év reggelén legelőbb férfi ember teszi be a lábát, annak a háznak következő évre meg van állapítva a szerencséje; a melyikbe ellenben asszony lép be, az a ház rossz napoknak néz elébe. Ott egész éven át napirenden lesz a pörlekedés; törni, zúzni fognak a fazekak a konyhán s minden szerszám kiszárad a nyeléből.”

Forrás: Vasárnapi Ujság

Az újévkor fogyasztandó és távol tartandó ételek babonáit sokan máig tartják, bár az elmúlt évek személyes tapasztalatai alapján azt már kevesen tudják, miért szabad vagy éppen tilos bizonyos dolgokat enni a hiedelmek szerint.

  • „Új-év napján nem szabad szárnyas állatot enni, mert az hátra kapar s így elkaparintja az ember orra elől a szerencsét;
  • malaczpecsenyét azonban jó enni, mert a malacz előre túr s ekként rá bukkan a szerencsére, s a ki pecsenyéjéből eszik, mindenben biztosítva lészen előmenetele;
  • új-év napján nem szabad káposztát főzni, mert akkor az egész esztendő savanyú lesz;
  • nem szabad borsót enni, mert a ki borsót eszik, az könnyelműen játszik szerencséjével;
  • lencsét és köleskását kell enni, hogy évközben sok pénzünk legyen, a lencse ugyanis olyan, mint a pénz, a köleskásának pedig aranyszine van.”

Baltával és szódásüveggel mentek egymásnak a körúton

A clickbait és a bulvár modern rettegői figyelmébe ajánljuk a Kis Ujság nevű független politikai napilap 1929-es újévi beszámolóját – a százezres példányszámban megjelenő lap szlogenje az volt, hogy „A magyar nép szolgálatában,” de országos hatása miatt úgy is ismerték, mint „a magyar vidék életének legfőbb irányítóját”. Tehát ez a népszerű, fontos újság a következő címmel számolt be a szilveszteri mulatságokról: „Verekedések, betörések, öngyilkosságok és balesetek Szilveszter és ujév napján”. A közcímek sem voltak kevésbé érzékletesek:

  • „Revolver, méreg, akasztás”;
  • „Hirtelen halál a bálon”;
  • „Véres csata az utcán”;
  • „Gázolások és összeütközések”;
  • „Rablótámadás hajnalban”.

Sehol nem volt még a nevük elhallgatását kérő források és az emberek személyi jogaiért aggódó újságírók kora, a Kis Ujságnál így a teljes nevekkel és véres részletekkel sem fukarkodtak. Csak egy példa arra, hogy mik zajlottak ekkoriban szilveszterkor a budapesti éjszakában: „Valóságos utcai csata zajlott le ujév estéjén a Teréz-köruton. Vincze György vendéglős és Vincze Mihály hentesmester, Vas Árpád mázoló, Sükösd József boltiszolga, Nagy József és János kőművesmesterek verekedtek össze egymással. A két táborra oszlott társaság baltával, késsel és szódavizes üveggel vett részt a véres csatában, amit az utca közönsége nem tudott megakadályozni. Amikorra megfelelő rendőri karhatalom érkezett a helyszínre, a társaság minden tagja sebesült volt.”

A majdnem egész oldalas cikk végén már úgy tűnik, hogy jön legalább egy bekezdésnyi felüdülés, hiszen az utolsó közcím „Az ujév első szülöttje”, de még ide is maradt egy csavar: „Csizmarik Mihályné szilveszteri mulatságon vett részt a férjével. Éjféltájban szülési fájdalmak lepték meg a fiatal asszonyt és azonnal hazasietett. A Jász-utca 109. számu ház előtt azonban összeesett és pontosan 12 óra 3 perckor mentőorvosok segítségével az utcán hozta világra gyermekét.”

A világválság hozta el a virslizést

A Magyar Nemzetet alapító Pethő Sándor korábbi lapja, a Magyarság újságírójának 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején jutott eszébe szilveszteri riportot készíteni a szerencséhez köthető állással rendelkező dolgozók (kéményseprő, malacárus, jós) munkájáról, de jóformán mindenki csak panaszkodott. A kéményseprőnek kevesebb dolga volt az évben, mert az emberek kevesebbet fűtöttek; a malacárus képtelen egész malacokat eladni, így jobb híján fillérekért árulja a szerencsét hozó szőrüket; míg a legtöbbször hetekkel előre lefoglalt kávéház dolgozója szabad asztalokat kínál az esti mulatságra. A kávéházasnak egy utolsó reménye maradt: „Hogy őszinte legyek azonban, én egyedül csak a nőkben bizom. Bennük van még némi svung, némi mersz és némi kedv. A férfiak készen vannak s csak a nők képesek megcsinálni ezt a Szilvesztert.”

Szilveszteri fotó 1933-bólFotó: Fortepan / Lovas Rita

A malacárusok még évekig szenvedték a válság hatásait, és valószínűleg innen ered a szilveszteri virslievés hagyománya is. 1937-re kilóként 4,50 pengőre ugrott a leölt szopósmalac ára, vagyis a vendéglősök csak minimum 5 pengőért adhattak egy adag ropogós malacsültet, „aminek a fogyasztása pedig nemzetközi szokás és kötelesség”. Ahogy a 8 Órai Ujság című délutáni bulvárlap írta: „A vendéglősök maguk is megborzadtak ettől a szörnyű ártól és a malac helyett virslit rendeltek mázsaszámra, abban a helyes feltevésben, hogy a közönség szívesbben fogja fogyasztani ötpengős malac helyett az egypengős virslit.”

A lap mindent megtett azért, hogy a szerény virslizés ellenére ne legyen hiányérzete az embereknek, és arra az analógiára fűzte fel a helyzetet, amely szerint egy csepp tengervízben megtalálható a tenger minden sajátossága: „Ha behúnyjuk a szemünket és szabadjára engedjük a fantáziánkat, virslievés közben elképzelhetjük a kocsonya, a sonka, a kolbász, a szalonna, a malacpaprikás, a dagadó, az orrja, a hurka ízét és zamatát. Csak fantázia kell hozzá és még egy kevés erős torma, amiről a vendéglősök úgyis gondoskodnak és szinte sírunk a gyönyörűségtől.”

Az újévet csak az aszpirinhamisítók tudták elrontani 

Csak hét év telt el a Kis Ujság szilveszteri rémriportja óta, de mintha más lapot vett volna az ember a kezébe 1936. január elsején: Egy éjszakára megfiatalodott a főváros — Megbukott a csendrendelet: senkise bánja — Mondain kávémérés, mulató olaszok, hamisított aszpirin és valódi jókedv széltében-hosszában” – hirdette a „Budapest mámoros éjszakája” című cikk. Az újságíró a két hónappal korábban bevezetett, az autósok által kárhoztatott budapesti csendrendelet (vagy „kürtölési tilalom”) bukását ünnepli: „Tülkölnek ők akkor is, ha véletlenül semmi akadály sincs útjukban, csak azért, mert jól esik a lárma, jól esik a rendeletileg és lelkileg megparancsolt csend után a harsonázás, jól esik a sok homályosság után a sok fény, és jól esik a sok józanság után egy kis mámor.”

Budapest a színpadról színpadra igyekvő színészekkel, kávéházi jazz-zenészekkel, taxisok hadseregével, utcai árusokkal, és minden korábbinál több külföldivel van tele. „Közel ezerszemélyes különvonat érkezett Olaszországból, hogy a temperamentumos déli vendégek meglássák, mi középeurópaiak, akiknél sokkal több a köd, a hideg, az eső és a sár, mint a boldog délieknél, hogyan szórakozunk. Az olaszok kitünően beletalálták magukat a magyar Szilveszterbe, a legelső, amit megtanultak a buék és az a körülmény, hogy a magyar bor legalább annyi szesztartalmat rejteget magában, mint az olasz.” Hazafelé még mindenki vesz magának valami szerencséset (patkót, lóherét, műmalacot), a másnapot pedig legfeljebb az az árus tudja elrontani, aki az Oktogonon sóval kevert porcukrot adott el aszpirinként.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: