A széklábakat összefogó botocskák behelyezésével és egy kis csiszolással messziről már egészen székszerű lett a szék, igaz, rossz helyre fúrtam, rossz botot vágtam, és általában mindent elrontottam, amit el lehet. Már megint.
Szomorú sors a hűtlen székfaragóé: sötétben, -1,8 fokban kell dolgoznia, de talán a hideg, talán a közelgő karácsonyi határidő miatt a lucaszéke látványos, ám némileg aggasztó fejlődésen ment keresztül.
Folytatódik a Qubit ember-szék-boszorkány-kísérlete, de nem újabb botokkal, hanem ismételt fúrással: igaz, hogy a lucaszéke lassan készül, de lyuk mindenképp kell hozzá, de lehet, hogy az előzetes tervek sem ártanak. A mostani cél a hétféle fa, de a botokat valamiféleképpen rögzíteni is kell a széken, és továbbra sem lehet csavart vagy szöget használni hozzá.
A székkészítés a szakmai felkészültség mellett alapos időbeosztást is igényel: miután rájöttem, hogy jobb esetben mindjárt kész van a boszorkánydetektor, mert elég neki három láb és még néhány fadarab, visszavettem az eddig sem túl viharos munkatempóból, és csak egy lyukat fúrtam bele.
Lassan, de biztosan alakul a Qubit szék-ember-kísérlete: a hétfőn elkezdett lucaszéke ugyan még mindig nem nagyon hasonlít egy székre, de legalább az egyik lábként szolgáló botot sikerült elhelyezni az erre a célra fúrt lyukban. Ha lesz még legalább két másik, semmi nem óvja meg a boszorkányokat a detektálástól.
A szilveszteri-újévi babonák a 19. században leginkább a párkeresésről, a huszadikban viszont már a pénzügyi boldogulásról szóltak, és még a virslizést is a nagy gazdasági világválságnak köszönhetjük. Az újságok vidéki népszokásokról és a nyüzsgő budapesti éjszakáról is beszámoltak az év első napjain, de az is tipikus szilveszteri cím volt, hogy „Revolver, méreg, akasztás”.