Márványozott műhúst növesztettek Kanadában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Új szereplő törhet be a műhúspiacra: a McMaster Egyetem kutatói egy új eljárással olyan húst állítanak elő, amelyben pontosan szabályozható a zsírtartalom, így a vásárlók ugyanúgy megválaszthatják majd, hogy mennyire legyen márványozott az általuk választott darab, mint ahogy a tej zsírtartalmáról is dönthetnek a boltban.
A kutatók szerint a növekvő húsfogyasztás miatt szükség van a fenntartható, alternatív húspótlékokra, ez a módszer pedig minden eddiginél jobban modellezi a valódi húst. A módszerrel négy nap alatt lehet ehető húst növeszteni, amely lehet sovány és zsíros is, így elméletileg a csirkemelltől a császárszalonnáig bármit elő lehet így állítani.
Ravi Selvaganapathy és Alireza Shahin-Shamsabadi, a tanulmány szerzői a módszer leírásához laboratóriumi körülmények között előállított egérhúst használtak, de az eljárást kipróbálták már nyúlhússal is. A műhús készítéséhez először izom- vagy zsírsejtekből álló, vékony lapokat állítanak elő, majd ezeket egymásra helyezik vagy összehajtják, és hagyják, hogy összeforrjanak, így hozzák létre a zsírcsíkokat az izomszövetben.
Egérrel és nyúllal bevált
Selvaganapathy szerint az így kapott szövet állagra és ízre is pont olyan, mint a valódi hús, igaz, a kutatók csak a műnyulat kóstolták meg, a műegeret nem. Elméletileg nincs akadálya annak, hogy ugyanezzel a módszerrel marhát, disznót vagy csirkét állítsanak elő, az így kapott termék ráadásul fenntarthatóbb, gyorsabban előállítható és olcsóbb lenne, mint az állattartásból származó hús.
A kanadai kutatók termékének több vetélytárssal is meg kell majd küzdenie, ha be akar törni a műhúspiacra: az állattartás ökológiai lábnyomának töredékéért előállított termékek egyre népszerűbbek a piacon. Az előrejelzések szerint a 2020-as évek végére a növényi alapú vagy állati sejtekből előállított műhúsok ára átlagosan az ötödére esik vissza, a hagyományos termékek iránti kereslet pedig csökkenni fog. Selvaganapathy azt reméli, hogy a hús-zsír arány finomhangolásával az ő műhúsuk népszerűbb lesz a hagyományos húst fogyasztók körében, a kutatók ezért létrehoztak egy startupot is a gyártására.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Szingapúrban engedélyezték a csirkementes laborcsirke fogyasztását
Az Eat Just laboratóriumi körülmények között gyártott csirkéjéhez nem kell levágni az állatokat. A szingapúri élelmiszerbiztonsági hatóság egyelőre csak éttermekben engedélyezte a termék árusítását, hogy mikortól lehet kapni az izomsejtekből készült csirkefalatokat, arról még nem érkezett hír.
Londonban megnyitott az első vegán hentes
Az Egyesült Királyságban akkorát robbant tavaly a vegán termékek piaca, hogy az islingtoni üzlet megnyitása logikus lépésnek tűnik. A szója- és szejtánhúsokat árusító hentes a november 1-jei vegán világnapon nyílt.
Helló, mezőgazdasági forradalom, viszlát, Röfi!
Soha nem látott technikai forradalom előtt áll a mezőgazdaság. A laboratóriumban előállított, állatmentes hús megszabadít az ipari állattartás szennyétől, vegyszereitől, betegségeitől és kegyetlenségétől. A fényes jövőben a mezőgazdasági exportőrök húzzák a rövidebbet.