Jacques Carelman képtelen tárgyai: a vicc, amit túlszárnyalt a valóság
Nincs akkora hülyeség, amit ne lehetne megrendelni a neten. Kapható routernek való ketrec, hogy ne legyen otthon wi-fi, csirkepelenka vagy zombi- és ördögölő machete, csak hogy a legfontosabb találmányokat említsük. Mielőtt azonban beköszöntött a boldog konzumidiotizmus kora, az ember kénytelen volt katalógusokból tájékozódni, és onnan megrendelni a nélkülözhetetlen javakat. Jacques Carelman francia képzőművész 1969-ben gondolt bele, hogy mi mindent nem árul a Manufrance nevű cég, amely 1888 óta évente kiadott katalógusaiban reklámozta a legkülönbözőbb termékeket, és úgy döntött, hogy ő maga is összeállít egy hasonló gyűjteményt.
Ebből az ötletből született meg kötete, a magyarul Képtelen tárgyak címen kiadott Fellelhetetlen tárgyak katalógusa (Catalogue d'objets introuvables).
Carelman persze viccelt, de alaposan ráfázott: elkészítette ugyan az egyiptológusoknak való írógépet (ezt jelenleg a Princeton múzeumában őrzik), de azt valószínűleg maga sem hitte volna, hogy néhány évtizeddel később az interneten egy csomó minden kapható lesz azok közül, amiket megálmodott. Jó, mondjuk könnyen lehet, hogy 1969-ben a csirkepelenkáról sem hitte volna, hogy egyszer kapható lesz, a hatvanas években valószínűleg a repülő autó is valószínűbbnek tűnt, mint egy ekkora hülyeség (egyébként kapható belőle horgolt is, de ha valaki feltétlenül a csirkéjét akarja öltöztetni, lehet neki venni műanyagból készült kis karokat is, hogy csinosabb legyen).
Az önkeverő bögre
De félre a csirkével, ideje komolyabb dolgokról beszélni: ha Carelman agya nem a bolondozáson és a tréfán járt volna, bizonyára betegre kereshette volna magát egyik találmányával, az önkeverő bögrével. Ez az 1989-es magyar kiadás 35. oldalán található, leírása szerint „elég a csészét körbe fordítani, mire a kiskanál a cukor felkavarásához megfelelő örvényt idéz elő”.
Na persze, forgassa a bögrét az, akinek két anyja van egy utcában. Az 1969-ben megálmodott termék mára megvalósult, több változatban is, és persze magasan túlszárnyalta Carelman fantáziáját. Az egyik létező önkeverő bögre leírása például így hangzik: „az önkavarós bögre 2 db 1,5 5V-os AAA elemmel működik (nem tartozék). A fülén található gomb lenyomásával a bögrébe öntött folyadékot összekeveri, így nem kell kiskanállal, meg mindenféle keverőpálcikákkal bajlódnod”. Máshol még a célközönséget is megnevezik: „ideális ajándék a lusta embereknek”. A self stirring mug kifejezésre a Google csaknem négymillió ajánlatot dob ki, úgyhogy teljesen nyilvánvaló, hogy ez lehetett volna a 20. század üzlete.
Edd meg a kanalat!
De ha ekkora látnok volt Carelman, mi a helyzet a többi ötletével? Úgy tűnik, hogy van még ott, ahonnan ez jött, és nem is kell a bögrétől túl messzire menni: itt van rögtön az ehető kávéskanál.
Lehet, hogy a szerző viccelt, vagy legalábbis viccelni próbált, de a kiflikanál igenis létezik, sőt, még vegán is: lisztből, élesztőből és vízből készül. A hétköznapi kanálhoz képest egy kicsit drága, 50 darab 40 dollárba kerül belőle, viszont százat már 78,99-ért is meg lehet vásárolni. Nem nagy ár ez az ehető kanálért, igaz, az 50 darabosnál az Amazon némileg zavarba ejtő módon az előbbiből használt termékeket is felkínál, aki az újrahasznosítás feltétlen híve, ezt az ajánlatot nem hagyhatja ki.
Ujjkefe
Carelman könyvének 50. oldalán található az ujjra húzható fogkefe.
Éreztem, hogy ez létezik, de azt hittem, hogy az ultrakönnyű taktikai felszerelések hívei vásárolják, hogy néhány grammot spóroljanak, amikor elmennek két hétre bushcraft-túrára a norvég fjordokhoz. Az ujjfogkefét kisbabák és kutyák számára fejlesztették ki, bár azok sem maradnak vásárolni való nélkül, akik nem szívesen használnák ezeket a termékeket, de valóban spórolnának a fogkefe súlyán: nekik fejlesztették ki az előre fogkrémezett, ujjra húzható verziót, igaz, a használatához azzal az ujjal kell az embernek a szájában turkálnia, amivel ki tudja, mit művelt korábban a vadonban – könnyen lehet, hogy inkább megéri a néhány gramm különbség és egy hétköznapi fogkefe használata. Carelman ettől függetlenül még képtelenségnek tartotta, erre tessék: legalább három, különböző felhasználásra szánt ujjfogkefe közül lehet válogatni, és akkor márkákról, sörtepuhaságról, ízről és színről még nem is volt szó. Képtelen? Dehogyis, többre képes!
A legegyszerűbb puzzle
Lehet, hogy 1969-ben még a gyerekek is többre voltak képesek, mindenesetre akkor Carelman számára a két darabból álló kirakós egészen képtelen ötletnek tűnt.
A szerző eredetileg gyakorlatlan kezdőknek és türelmetlen haladóknak ajánlotta a forradalmi újítást, de most már bárki meg is rendelheti. Az Amazonon egy hat kettéválasztott állatból álló készlet mindössze 8 dollár 39 centbe kerül, így az előbb felsoroltakon kívül kispénzű középhaladók is megengedhetik maguknak.
Taktikai karnapóra
Vannak örök klasszikusok is: a napórát az emberiség már elég régóta ismeri, miközben a karóra csak viszonylag későn terjedt el, a kettő ötvözése viszont nem igazán jött divatba. Carelman ennek megfelelően ezt is képtelenségnek minősítette, de nem jól tette: az önkeverő bögréhez hasonlóan gyakorlatilag ez is külön műfajnak számít.
A Helios nevű cég például nem győzi hangsúlyozni a napórának azt a kétségtelen előnyét, hogy nem kell bele elem, és a mechanikus szerkezet sem mehet tönkre, mert nincs. A lézergravírozott számlapot egyéni földrajzi helyzet alapján készítik, ennek megfelelően nem is tűnik magasnak a napkaróra 78 eurós ára. Az Amazon ebben az esetben is hasznos lelőhelynek bizonyul, 25 dollár környékén már lehet venni hagyományosabb vagy akár steampunkos napórákat is. A Helios szerint a csuklón hordható napóra tökéletes választás a vadon szerelmeseinek, erre licitál rá a SilentWalk terméke, a csuklón hordható iránytű és napóra kombinációja, így nagyjából ugyanolyan pontosan megállapíthatjuk azt is, hogy hol vagyunk, mint ahogy azt, hogy mikor. A vásárlók szerint beltéren nem működik, ezért is érdemes előbb megnézni a véleményeket, nehogy véletlenül valami hülyeséget vásároljunk.
Billentyűzet: zene a fülnek
Van Carelman könyvében egy sor olyan találmány is, ami ugyan nem létezik, de valamilyen megfelelője már eljutott a megvalósításig: a kézi körfűrész helyett az ember vásárolhat taktikai zsinórfűrészt (láncos kivitelben is kapható), világító kalapács is létezik, igaz, nem pont a szöget világítja meg, csak egy durábel zseblámpa, amivel akár ki is lehet törni az ablakot.
Carelman írmóniumként emlegette azt a szerkezetet, ami azt ígérte, hogy „az írógép billentyűi egyszerű áttétellel működtetik a harmónium klaviatúráját. A zenekedvelő gépírónők munkájuk közben kikapcsolódhatnak, ha a szerkezetet bekapcsolják”. Hogy létezik-e ilyen szerkezet? Hát persze, hogy létezik, csak nem írógépnek és harmóniumnak hívják, hanem számítógépnek és programnak. Az, aki ma zenét szeretne produkálni, miközben gépel, még választhat is, hogy dobloopokat akar-e gyártani, esetleg zongorázna vagy harmonikázna, amikor a klaviatúrát csapkodja.
Az emberiség nagy reményekkel tekintett a jövőbe 1969-ben: ekkor lőtték fel a Szojuz-5-öt, ekkor jelent meg az első Led Zeppelin-lemez, Vietnámban pedig megkezdték az amerikai csapatok kivonását. Júliusban a NASA embert juttatott a Holdra, ebben az évben indult el a Scooby-Doo a CBS-en, és ebben az évben jelent meg Philip K. Dick mesterműve, a Ubik. Ötven év alatt sok minden változott: Dick nyomokban megjósolta, hogy mi lesz itt, de ő számított is erre, Carelman pedig csak poénkodott egy kicsit, mégis próféta lett belőle. Ilyen az élet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
