Orvos vagyok, beoltottak, de mivel?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Egy Budapest környéki szakrendelő orvosaként a hazai oltások megkezdése után pár héttel jöttem csak rá, hogy ha magam nem teszem meg, senki nem fogja nekem megszervezni a COVID-19 elleni védőoltást, így hát elkezdtem keresni a lehetőségeket. Több helyszínen való sikertelen próbálkozás után kaptam időpontot egy budapesti oltóközpontba. A visszaigazoló e-mail felhívta a figyelmemet az időpont pontos betartására, azzal, hogy ha kések, nem kapok oltást. 

Január 25-én, hétfőn a megjelölt időpontnál korábban érkeztem az oltásra, ahogyan életemben az összes olyan eseményre, ami fontos volt. Ez a nap nekem ünnep, a tudomány győzelmének ünnepe a betegségek felett, aminek sokféleképpen voltam nagyon-nagyon pici része (igaz, maga az a tény, hogy megkapja az oltást, mindenkit résztvevővé tesz). Az első szintetikus gyógyszer, az Aszpirin feltalálásához hasonlóan az új koronavírus elleni vakcina is történelmi tette az orvostudománynak; jó lenne, ha sokak lennének részesei az ünnepnek. 

Egy éve követem a COVID-19 járványt. Közleményeim jelentek meg a vírussal kapcsolatban a szakterületemen, egy közülük a Japán Endokrinológus Társaság számára íródott. A weboldalamon ingyenes tanácsadást is adok laikusoknak az oltással kapcsolatban. Elfogadtam, hogy előbb kapom meg a vakcinát, mint azok a szeretteim, akik veszélyeztetettek, de egyébként is bármelyiküknél. Rendben, gondoltam, ezzel a betegeket is védem. 

Ezért értem oda korábban. 

Az oltóközpont sorompóval védett bejáratánál egyből egyenruhás katonák fogadtak, és végig katonák terelgettek a különböző helyszínek között. A regisztrációs pont megtalálása és maga a folyamat is olyan hosszadalmas volt, hogy láttam, máris kicsúsztam a kapott időpontból, és féltem, hogy lemaradok. Ezután hosszasan, úgy háromnegyed órát várakoztam a hidegben egy másik pavilon előtt (szerencsére vittem magammal olvasnivalót a SARS-CoV-2 okozta pajzsmirigybetegségekről). Bejutottam; vérnyomást mértek, hármasával egyszerre. 

Befordultam egy rosszul kivilágított oltóhelyiségbe, ahol leültem. Az asztalon kiporciózva inzulinos fecskendőben sorjáztak egy papírtörlőn a már előre felszívott vakcinák. Kerestem a fiolát, az átlátszó üvegcsét, amin ott a felirat a Pfizer vakcinájának nevével: Comirnaty, amit korábban csak fotókon vagy az alkalmazási előírás rajzolt ábráin láttam. Amit annyiszor mondtam ki a betegeknek, akik tanácstalanok voltak. Amit szerettem volna talán egyszer kézbe is fogni. „Jobbkezes vagy bal?” – jött az azonnali kérdés, és alig mondtam ki, hogy „jobb”,  már landolt is a tű a felkaromban. Rendben.

Csakhogy bár mindenki kapott egy fénymásolt tájékoztatót az oltóanyagról, azt, hogy valójában mit adtak be, nem láttam, és ez már nincs rendben. Nagyon nincs rendben. Azt értem, hogy az asszisztens nem tudja előttem felszívni a vakcinát, mert nincs rá idő, és azt is, hogy ilyen helyzetben gyártósorszerűen működik minden. De hogy ne legyen az asztalon előttem legalább az az üres injekciós üveg, amiből az oltóanyagot felhígították és kiszívták, vagy legalább egy roll-up a vakcina képével és nevével, vagy ne lássam akár a gyártási tételszámot megnyugtatásként, az nincs rendben.

Úgy áhítottam az oltást, ahogy Szméagol vágyott a gyűrűre. Ezután nemcsak az örömöt vették el tőlem azzal, hogy tönkretették az ünnepet, de szakmailag sem tehető meg, hogy az ember nem látja a beoltott a vakcinát, amit beadnak neki. A koronavírus elleni védőoltás nem lehet olyan, mint a „svájci gyógyszer”, vagy a piros pirula, amit ügyeletben a viziten placebóként én is adtam annak a betegnek, akiről tapasztalt orvosként tudtam, hogy nincs baja, de megnyugtatja az orvostól kapott tabletta. 

Évek óta azon dolgozom, teljes erővel és minimális sikerrel, hogy egészségműveltségre oktassak: nem hagyható, hogy a betegek tudatlanul vagy az álhírek és dr. Google tanácsai alapján rosszat tegyenek vagy semmit ne tegyenek magukkal. Érteniük kell a betegségüket, és mindent tudniuk kell a gyógyszerről, amit kaptak. Az elmúlt tíz évem alatt ezért küzdöttem,  és most magam is az információhiány áldozata lettem. Beadtak a felkaromba valamit. És én nem tiltakoztam; hagytam. 

A második oltásnál már tudom majd, hogy zajlik a folyamat, és túllépek rajta, de azt, hogy ne lássam, mit kapok, nem szeretném hagyni. Nem gondolom persze, hogy desztillált vizet oltottak (bár első dühömben még ez is átfutott rajtam), de nekem könnyű, mert tudom, hogy csak egyféle oltást kaphattam, a Pfizer vakcináját. De mi lesz később, a többiekkel, amikor nálunk is többféle vakcina lesz elérhető, és felgyorsul az oltási tempó? 

Ha ez máshol is így van, akkor ezen változtatni kell, mert ünnepelnie kell annak a sok-sok embernek, aki az oltás mellett dönt. Érezniük kell, hogy apró részesei a sikernek, de ha csak rossz érzésük marad meg az oltás kapcsán, akkor dr. Google és az álhírek végleg legyőzik a jóakarókat.

A cikk szerzője gyakorló orvos, korábban a gyógyszeriparban orvosigazgatóként dolgozott.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: