A kínai hatóságok szoros kíséretében inspekciózik Vuhanban a WHO küldöttsége
Hétfőn járványközpontokba látogatott el az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) küldöttsége Vuhanban. A csapat a koronavírus-világjárvány kitörésének körülményeit kivizsgálni utazott a 11 millió lakosú kínai városba. A látogatást hónapokig tartó huzavona előzte meg, ugyanis Kína nem óhajtotta beengedni Vuhanba a nemzetközi vizsgálóbizottságot.
Január végén mégis bejutottak, és meglátogattak helyi kórházakat, valamint a hírhedt állatpiacot, ahol az első koronavírus-fertőzéses eseteket észlelték. Hétfőn a Hupej Tartományi Járványközpontot és annak vuhani irodáját keresték fel, de az információkhoz való hozzáférésüket szoros ellenőrzés alá vonták kínai kísérőik. A kórházközpont felkeresése után a küldöttség egyik tagja, Peter Daszak brit zoológus szűkszavúan csak annyit mondott újságíróknak, hogy fontos, hasznos találkozó volt.
Kína igyekszik elkerülni azt a vádat, hogy rosszul kezelte a helyzetet a járvány korai szakaszában, és aktívan igyekszik elterjeszteni, hogy a SARS-CoV-2 nem a vuhani piacon, hanem valahol máshol a világban, talán Kínán kívül ütötte fel először a fejét.
A WHO-küldöttség által szerzett bizonyítékok egy feltehetően évekig tartó nyomozás anyagait bővítik majd. A vírus állati eredetének bizonyításához még rengeteg vizsgálódásra – állati minták begyűjtésére, genetikai elemzésre és epidemiológiai megfigyelésekre – van szükség.
Kína széleskörű teszteléssel és kontaktkutatással vette elejét a koronavírus hazai terjedésének. A közterületeken csaknem általános a maszkviselés, és rutinszerűen intézkednek közösségi lezárásokról, akár teljes városok vesztegzár alá helyezéséről is, ha úgy vírusgócot fedeznek fel. A legfrissebb eseteket most az ország hideg északkeleti részéről jelentik, hétfői hírek szerint országszerte három tartományban 33 új esetet regisztráltak.
A fenti görbén szabad szemmel alig látható, de januárban kétezer új fertőzést számoltak össze Kínában, ami a legmagasabb szám a járvány vuhani szakaszának márciusi lecsengése óta. 2021 első hónapjában az 1,44 milliárd lakosú országban ketten haltak bele a fertőzés szövődményeibe, ezek hónapok óta az első COVID-19 miatti halálesetek, amiket Kínából jelentettek.
Február 12-én, pénteken ünneplik a holdújévet, erre utazási korlátozásokkal és online oktatással készül a kínai kormányzat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egy éve jelentették az első COVID-19 miatti halálesetet Vuhanból, és ott már működik a normálisra emlékeztető élet
2020. január 11-én ismerte el Kína egy 61 éves férfi halálát, amit egy új típusú koronavírus okozott. A hírhedt állatpiac azóta is bedeszkázva áll, a vuhaniak azonban büszkék a hatékony járványkezelésre.
15 fotó Vuhanból, ahonnan két és fél hónap karantén után szabadjára engedték az embereket
Feloldották a január 23. óta tartó szigorú kijárási korlátozásokat a koronavírus-járvány kiindulópontjában, a kínai Vuhanban, így emberek milliói mozoghatnak újra szabadon hosszú idő után.
Egy éve élünk együtt a koronavírus-járvánnyal, és hol van még a vége?
Íme az elmúlt egy év, vagyis körülbelül 525 600 perc vázlatos koronavírus-krónikája infografikákkal: hogyan jutott el néhány hónapon belül szinte a világ összes pontjára, hogyan lett a kézfertőtlenítő, a maszk és a fizikai távolságtartás mindennapjaink része, és hogyan váltunk mindannyian házi járványszakértőkké.