A Nobel-díjas Jennifer Doudna rémálma: Adolf Hitler a genetikai előadáson
Etikus-e a genetikai dopping? Érdemes lenne-e génszerkesztéssel tompítani a légszennyezettség hatását, hogy az adott városban élő emberek rezisztensek legyenek a rossz levegőre? Hogyan állunk az embriók génszerkesztéséhez? Ki vállalja a felelősséget a következő generáció jövőjéért? Érdekük-e a gyógyszergyártóknak, hogy felszámoljunk minden betegséget és eljöhet-e a korszak, amelyben nincsenek betegségek?
A CEU Határtalan tudás sorozatának Megszerkesztett életek – bioetikai jövőképek című, csütörtök esti beszélgetése a génszerkesztés forradalmi technológiájának társadalmi és bioetikai vetületeit járta körül. A megosztó témáról Sándor Judit, a CEU professzora, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának igazgatója, Kakuk Péter bioetikus, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának kutatója és a WHO Kutatásetikai tanácsadója és Dinnyés András, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az őssejtkutatással foglalkozó BioTalentum Kft. ügyvezetője beszélgetett.
A CRISPR/Cas-9 gyakorlatilag genetikai szövegszerkesztő
A génszerkesztés körüli etikai dilemmák akkor kerültek igazán rivaldafénybe, amikor egy kínai kutató, He Csiankuj 2018 novemberében bejelentette, hogy CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológiával úgy változtatta meg két ikerlány génjeit, hogy azok rezisztenssé váljanak a HIV-vírusra. A bejelentés óriási vihart kavart, és világszerte heves vitákat váltott ki tudományos körökben. Az embriókon végzett, kutatásetikai engedély nélküli kísérletek miatt végül a kutatót három év börtönre ítélték Kínában.
A technológia, amelynek jelentőségét mutatja, hogy kifejlesztéséért 2020-ban Jennifer Doudna amerikai és Emmanuelle Charpentier francia kutató kémiai Nobel-díjat kapott, Sándor Judit szerint olyan, mint egy szövegszerkesztő program. Az ember genetikai kódja egyfajta szövegként fogható fel, ahol a szavak egyes géneket testesítenek meg. A CRISPR/Cas-9 rendszer pedig a keresés és csere (search and replace) funkció, amikor egy bizonyos szót egy másikra cserélünk anélkül, hogy bármi mást megváltoztatnánk. Maga a technológia azért forradalmi, mert felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a jövőben úttörő génterápiákkal számos genetikai okokra visszavezethető betegséget gyógyítani lehessen, sőt ne csupán felnőttek, hanem embriók génhibáit is kijavítsák. Ugyanakkor rengeteg elvarratlan jogi és etikai kérdést is hordoz, hiszen a jog öt évezreden át alakult szövetéhez képest a genetika „írásbelisége” maximum hatvan évet ölel fel.
Fluoreszkáló nyúl és a génmódosítás határai
Dinnyés András előadásában kifejtette: a CRISPR/Cas-9 mellett más genetikai terápiás módszerek is szóba jöhetnek, sőt, bár az egész terület gyerekcipőben jár, néhány esetben már eljutottak a kutatások a klinikai tesztelés első fázisába. Ezek nem a génsorrend, hanem a génműködés megváltoztatását, az epigenetikát veszik célba. Ezen keresztül valós esély nyílik például a vakság egyik formájának, a makuláris degeneráció vagy a Parkinson-kór tényleges gyógyítására. Ezek a technológiák az őssejtkutató szerint a jövőben sertések szerveinek módosítására is használhatók lehetnek, amelyeket így emberekbe lehetne visszaültetni. Ezzel például enyhíthetővé válna a globális donorszervhiány, kérdés azonban, mennyire elfogadható ez a társadalomnak. Dinnyés mindenesetre egy első hallásra ennél is meredekebb elképzelést is megemlített: olyan kiméraállatok létrehozását, amelyekbe emberi sejteket ültetnek, hogy ezekből hús-vér emberekbe visszaültethető emberi szervek fejlődjenek ki.
A science fiction rajongói még ezen a ponton sem állnak meg: a génszerkesztéstől, különösen a CRISPR/Cas-9 rendszertől egyenesen az ember tökéletesítését, a születendő gyerekek hajszínének meghatározását, IQ-jának vagy éppen sportteljesítményének fokozását remélik. No de mi van, ha valami félresikerül? Megengedhető-e, hogy az ember felrúgja a természet szabályait és újakat írjon helyettük? És hol húzódik a határ a génszerkesztés céljai között: gyógyításra vagy az emberi képességek javítására használjuk a technológiát? Esetleg kifejezetten szórakoztatásra? Gondoljunk csak Albára, a sötétben fluoreszkáló nyúlra, amelynek génjeit egy kiállítás kedvéért módosították.
Jennifer Doudna (rém)álma
Sándor Judit előadásában a génszerkesztés körüli aggodalmakra Jennifer Doudna álmát hozta fel példaként. A Nobel-díjas vegyész egyszer azt álmodta, hogy előadást tart a génszerkesztésben rejlő lehetőségekről, és a sorokban ül egy ember, aki kifejezetten élénken érdeklődött a technológia iránt. Ez az ember nem más volt, mint Adolf Hitler. A CEU professzora szerint a bioetika fejlődési pályája legújabb állomásának tekinthető, amikor egy Nobel-díjas kutató felelős pozícióját használva másokkal közösen igyekszik körüljárni az általa fejlesztett technológia esetleges társadalmi hatásait.
A génszerkesztés pedig számos területen feszegeti az emberi lét határait, és Sándor Judit szerint az etikai viták eddig megszokott szerkezetét is átírhatja. Felmerül a kérdés, mit jelent a bioetikában az életvédő álláspont, amikor a génszerkesztés révén olyan embrióknak is lehetne esélyük az életre, amelyeknek eddig nem volt. Ez átírhatja a mesterséges reprodukció gyakorlatát és lehetőségeit is. Ezen kívül felmerül, hogy kinek állhat érdekében a génszerkesztési beavatkozás, és hogy alkalmazásakor mit kellene figyelembe venni: egy gyermek szülőjének, a társadalomnak, esetleg magának a következő generációnak az érdekeit? Számos új jog is születhet a technológia révén, például a genetikai hovatartozás joga. Az egyik hatalmas kérdés pedig, hogy milyen hatással lesz az egészségi állapotot érintő egyenlőtlenségekre: csökkenti vagy növeli a különbségeket?
Mindhárom kutató egyetértett abban, hogy az ember korábban megváltoztathatatlannak vélt határokat feszeget, amely komoly technológiai, biológiai és etikai kihívásokkal jár. Dinnyés szerint komoly nemzetközi összefogásra, a jogászok és az élettudományokkal foglalkozó kutatók közös munkájára van szükség ezen kérdések kezeléséhez. Sándor Judit úgy vélte, még sosem volt ennyire egymásra utalva a természet- és a társadalomtudomány.
Kakuk Péter előadásában végigvezette, hogy a Helsinki Nyilatkozattól a kutatásetikai bizottságok felállításán át a klinikai vizsgálatok előzetes regisztrációjáig és a tudományos folyóiratok felelősségéig hogyan váltak az elmúlt évtizedek során az orvosi kutatások átláthatóbbá, követhetőbbé és számonkérhetőbbé; hogyan jutott el az etika odáig, hogy ne a tudományos eredmények után szaladjon, hanem esély nyíljon arra, hogy már a kutatások legelején etikai szempontokat ágyazzanak be a vizsgálatokba és a tudósok ne csak utólag jöjjenek rá a társadalmi kockázatokra.
Génmódosítás koronavírusra
Kakuk kifejtette, hogy a bioetika a jogi, filozófiai és társadalomtudományi diszciplínák eszközrendszerét használja az élettudományi kérdések vizsgálatára, és megpróbálja feltenni azokat a kérdéseket, amelyeket a laborban dolgozó tudósok helyzetükből adódóan nem tesznek fel. Sándor ezt hipotetikus példával illusztrálta: tegyük fel, hogy a jövőben technikailag akár elképzelhető és megoldható is lehetne génszerkesztéssel olyan embereket létrehozni, akik rezisztensek lennének a nagyvárosok rossz levegőjére. Ez azonban a társadalom egészére nézve nem helyes megközelítés, hiszen a légszennyezettséget kellene csökkenteni, nem csupán egy kiváltságos elit számára elérhetővé tenni a jó levegőt. Dinnyés ehhez hozzátette, hogy hosszabb távon az evolúció során ugyanez történne: azok a fajok maradnának életben, amelyek adaptálódnának a rossz levegőhöz. Egy etikus társadalom azonban megpróbálja a vadon törvényei helyett az egész társadalom, beleértve a betegek és a gyengék érdekeit is szem előtt tartani.
Az őssejtkutató szerint hosszú távon a génmódosításon alapuló regeneratív medicina a koronavírusra is jelenthetne megoldást. Habár jelenleg a vakcinás megoldást használjuk, el lehetne gondolkodni egy olyan módszerről, amely az immunrendszer és az ellenállóképesség génmódosítással történő fejlesztésével tenné ellenállóbbá az idősebb korúakat a vírussal szemben. Sőt, nem csupán a koronavírus, hanem a rák, a bakteriális fertőzések és egyéb betegségek is szóba jöhetnek.
Viszlát vírusok, soha többet fertőzések?
A génszerkesztés felveti a filozófiai kérdést, hogy egy ideális világban elérhetünk-e oda, amikor minden betegséget gyógyítani tudunk, és azt a sokkal földhözragadtabb felvetést is, hogy ez mennyire áll érdekében a gyógyszergyáraknak. Sándor szerint nem érdemes a betegségeket egyfajta statikus halmazként elképzelni, amely fokozatosan csökken, inkább egy állandóan mozgásban lévő, dinamikus területként érdemes felfogni. Manapság például sokkal jobban figyelünk a pszichénkre, a civilizációs ártalmakra, mint néhány évtizeddel ezelőtt, sőt, másfél évvel ezelőtt senki nem tudta, mi az COVID-19. Ugyanakkor a bioetikus szerint a génszerkesztés lényegesen átírja, mit jelent majd a jövőben az egészség és a betegség fogalma.
Dinnyés ugyancsak úgy vélte, hogy nem tudjuk végleg legyőzni a betegségeket: ha például korai betegségeket megoldunk, előjönnek majd az időskori problémák. A kutató szerint a gyógyszergyártók és a társadalombiztosítók érdekei egybeesnek a társadalom érdekeivel: valódi megoldást igyekeznek találni az egészségügyi problémákra, nem kifizetődő számukra a betegségek megléte. Kakuk hozzátette: a piaci viszonyok miatt például nem érdekük olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek nagyon kevés ember igényeit elégítik ki. Ez olyan probléma, amit a társadalomnak orvosolnia kell, és vannak is olyan országok, amelyek alapokat hoznak létre a ritka betegségek kutatására és finanszírozására, hogy ezeket a betegeket se érje hátrány a piac működése miatt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
