Elfelejtette saját dalát a kihalás szélére sodródott ausztrál énekesmadár

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ismert, hogy az énekesmadarak hímjei énekükkel jelzik területük határát, ezzel üzennek a többi hímnek, de a tojóknak is, hogy itt a párválasztás lehetősége. Az ének fontos információkat tartalmazhat az egyedek fizikai kondíciójáról, egészségi állapotáról, sőt korábban szerzett tapasztalataikról. Az is ornitológiai tény, hogy fajoknak megvan a csakis rájuk jellemző egyedi dallamképlete, éneke.

Ám, úgy tűnik, hogy akárcsak az emberi nyelveknél is tapasztalható, a populáció drasztikus csökkenésével a fajjal együtt az éneke is a kihalás szélére sodródhat. Legalábbis ez derül ki a Canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói által a brit tudományos akadémia Proceedings B című folyóiratában publikált tanulmányából.

A kutatók a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a mézevőfélék (Meliphagidae) családjába tartozó kockás mézevő (Anthochaera phyriga) még életben lévő példányainak szokásait vizsgálták. Tudni kell, hogy az alig 300 egyedre zsugorodott populációjú fajt a Természetvédelmi Világszövetség, az IUCN Vörös listája a súlyosan veszélyeztetett kategóriában tartja nyilván.

Anthochaera phyrigaFotó: Wikipédia

Kiderült, hogy a vadon élő kockás mézevő hímek 12 százaléka a fajra jellemzőtől teljesen eltérő, más fajokéra hasonlító dalokat énekel. Méghozzá olyan területeken, ahol nagyon kis számban fordulnak elő az egyedeik. Ahol viszont nagyobb a kockás mézevők létszáma, ott a hímek még őrzik saját dallamaikat.

Ennek oka a kutatók szerint az, hogy az énekesmadarak többségéhez hasonlóan, a kockás mézevők idősebb fajtársaiktól tanulják meg a fajspecifikus dallamkészletet, csakhogy ahol a fészkeket elhagyó fiatal hímek nem találkoznak idősebb fajtársaikkal, ott más énekesmadarak dallamkészletét sajátítják el. (A tanulmányról videós összefoglalót is készítettek a szerzők, amit magyar felirattal is elláttak.)

Márpedig az elmúlt évtizedekben élőhelyének mintegy 90 százalékát elvesztő, a kihalás szélére sodródott mézevőknél megszakadni látszik ez a típusú áthagyományozódási lánc. 

A canberrai kutatók most azon vannak, hogy a korábban a vadon élő egyedek daláról készített felvételekkel először a fogságban tartott egyedeket tanítsák meg a valódi kockás mézevő dallamokra, hogy aztán ezek adják tovább szabadon bocsátásuk után az eredeti dialektust a többieknek. Már csak azért is, mert feltételezéseik szerint a populációcsökkenésnek az is az oka, hogy a tojók nem ismerik fel az idegenül éneklő hímeket, így a párválasztás sem lehetséges. 

Az ausztrál ornitológusok szerint kutatásuk legfőbb tanulsága, hogy a természet- és fajvédelmi munka során lényeges figyelembe venni a fajspecifikus „kulturális jegyeket” is, hiszen ezek nélkülözhetetlenek az állatok életben maradásához és boldogulásához.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: