Nem tudják, mit tesz a naptej a korallzátonyokkal, de itt az ideje kideríteni

2021.03.31. · tudomány

Meglepő hiányosságra hívta fel a figyelmet a Yorki Egyetem egy frissen megjelent tanulmánya: bár a korallzátonyok a környezetvédelem kiemelt témájának számítanak, azt még csak nagyon keveset vizsgálták, hogy vajon mennyire tesz nekik rosszat a napolaj vagy a naptej.

A kutatók szerint arról már születtek kutatások, hogy általában milyen hatással vannak ezek az anyagok a tengerek élővilágára, azzal pedig még többet foglalkoztak, hogy az édesvízi élőlényekre hogyan hatnak ezek a vegyszerek, a különösen sérülékeny korallokkal eddig nem nagyon foglalkoztak.

A tanulmány szerzői szerint a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy az UV-védő vegyszerek különböző módokon viselkednek a különböző környezetekben. A kutatók négy javaslatot tesznek a további vizsgálatokra: először is fel kell mérni, hogy mennyire szennyezettek a tengervizek, meg kell vizsgálni, hogy a napvédő szerek milyen hatással vannak a korallokra, ezek után pedig ellenőrizni kell, hogy az esetleges károkért milyen anyagok felelősek.

Az oxibenzon biztos nem tesz jót

Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a széles körben használt oxibenzon kifejezetten árt a koralloknak, fény hatására pedig még nagyobb károkat okoz, mint sötétben. A naptejekben található mikrorészecskék károsítják a halak egészségét és csökkentik a termékenységüket. A tanulmány szerint az oxibenzon károsítja a korallállatok lárváit, károsítja a DNS-üket, ami miatt a saját mészvázukba bezáródva elpusztulnak, erre hivatkozva kezdeményezték is a szer betiltását az Európai Unióban.

Nem az oxibenzon az egyetlen olyan széles körben használt vegyszer, ami árthat a tengeri élővilágnak, de a szer hosszabb távú hatásait, illetve azt, hogy mennyi időn keresztül képes károkat okozni, miután a vízbe jutott, még vizsgálják. A napozókészítmények átfogó vizsgálata még az idén lezárul, ennek eredményeitől függően a kutatók ezután javaslatot tesznek az egyes vegyületek mellőzésére, illetve arra is, hogy mennyit használhatnak ezekből a különböző készítményekben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás