Több milliárd nő él időszegénységben a Földön

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Minden év április első keddje a láthatatlan munka nemzetközi napja. Láthatatlan munkának azt nevezzük, amelyet a társadalom bizonyos tagjai háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a család vagy a közösség érdekében végeznek fizetés nélkül. A kutatások szerint ezeknek a munkáknak a jelentős része Magyarországon és máshol is a nőkre hárul, és a járvány miatt bevezetett intézkedések csak fokozták ezt a terhet (lásd ezt, illetve ezt a kutatást). 

A koronavírus-járvány talán láthatóbbá teszi ezt a munkát, hiszen sokan kénytelenek szembesülni a háztartási, gyereknevelési és egyéb gondoskodási munkákkal járó feladatok intenzitásával és a rájuk fordított idő mennyiségével. A fizikai házimunkán túl egyébként jellemzően a nők felelősek az úgynevezett érzelmi vagy kognitív munkákért is. Ilyen feladat például kitalálni, hogy mit kell vásárolni, vagy éppen a gyerekek, rokonok és barátok születésnapjainak észben tartása, illetve a rokonokkal való kapcsolattartás. Ebben a cikkben azt mutatom be, hogy a láthatatlan munka hogyan vált mérhetőbb fogalommá, és ez milyen következményeket vont maga után. 

Az időszegénység

A gazdasági és foglalkoztatási statisztikákban sokáig nem jelent meg ez a fajta fizetetlen munka, hiszen a közgazdászok hagyományosan a piacon végzett munkára fókuszáltak. A fősodorbeli közgazdászok kizárólag a fizetett („produktív”) munkát tekintették munkának, és nem foglalkoztak a reproduktív munkával, amit jellemzően nők végeztek a privát szférában. Így a munka fogalma elkezdett egyet jelenteni a fizetett és a piacon végzett munkával. „Feminista” közgazdászok már az 1940-es évektől kezdve a gazdasági mutatók korlátaira hívták fel a figyelmet főként afrikai országokban szerzett tapasztalatok alapján. 

Phyllis Deane volt az egyik első közgazdász, aki szerint a GDP hiányos és elfogult becslést ad a nemzet gazdasági termeléséről. Szerinte egyenesen logikátlan volt a GDP-számításokból kizárni a fizetetlen háztartási munkát, amikor annak gazdasági értéke van. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a kormányok szeretnék növelni a nemzeti jövedelmet, akkor az összes termelő – köztük a vidéki nők – hozzájárulásait is meg kell számolni. 

Később Esther Boserup arra hívta fel a figyelmet, hogy az önellátó munkát végzők jellemzően nők, és ezek a felettébb időigényes tevékenységek jelentősen rontják a nők életminőségét, például a családtagjaikkal való valódi érzelmi kapcsolódásban. Ezeknek a feladatoknak és a feladatok megoldásához szükséges gondolatoknak, időnek és energiának a felszabadítása sok minden másra adna lehetőséget a nők számára. Mások is hangsúlyozták, hogy a megnövekedett fizetett foglalkoztatásban való részvételt gyakran a személyes gondoskodásra, alvásra és szabadidőre szentelt idő költségén vásárolják meg a nők, miközben ezeket az erőfeszítéseket és az emberek életkörülményeinek javításában játszott szerepüket rendszerint alábecsüljük. A gondoskodó munkát végzőknek így kevés idejük marad magukra vagy más tevékenységekre, ami szerintük „időszegénységhez” vezet. 

Nancy Folbre szerint a nők megtehetik, hogy kevésbé törekednek a nemek közötti egyenlőség elérésére a gyerekek és az idősek jólléte érdekében, illetve lehet, hogy a gondozási feladatok csökkentése miatt kevesebb gyereket vállalnak, ahogy ez már több országban is látszik. Ez a körülmény fokozhatja az egyenlőtlenségeket a nők között is. A jól képzett, magas jövedelmű nők gyakran kiadják a házimunkák és a gyereknevelés egy részét náluk alacsonyabb jövedelmű nőknek, amivel időt és energiát tudnak megspórolni. A rosszul iskolázott, alacsony keresetű nők viszont kevésbé tudnak rugalmasak lenni. A városi nőkkel szemben a vidéki közösségekben élő nők jobban hozzáférhetnek informális kapcsolatokhoz, és más nők segítségét is élvezhetik, például a közvetlen családtagokét. 

A láthatatlan munka láthatóvá tétele

A kritikusok szerint az, hogy a konvencionális gazdaságstatisztika nem méri a gondozási feladatokat, lehetővé teszi a törvényhozóknak, hogy a gyerekek, idősek és fogyatékosok gondozását érintő szociális ellátásokra fordított kiadásokat csökkentsék. Másrészt mivel a láthatatlan munka nem jelenik meg a foglalkoztatási mutatókban, úgy tűnhet, mintha inaktívak lennének azok, akik ezeket a munkákat végzik. Így egészségügyi szolgáltatásoktól eshetnek el, illetve a nyugdíjszámításnál sem ismerik el ezt a fajta munkát. Azt is szokták hangsúlyozni, hogy a fizetett „férfimunka” nem lenne lehetséges a fizetetlen „női munka” nélkül. Például egy gyári munkás férfi nem lenne képes a kenyérkeresői sztereotípiáknak megfelelni, ha a felesége nem vigyázna a gyerekekre, és végezné el a háztartási feladatokat, vagy Shakespeare sem tudta volna megírni a darabjait, ha a felesége nem marad otthon a gyerekekkel. 

Egyebek mellett ezeknek a kritikáknak is köszönhető, hogy a munkaerő fogalma és a gazdasági mutatók mérése némileg megváltozott az idők során. 1966-ban a munkaerő definícióját kibővítették azokra, akik saját gazdaságban végeznek mezőgazdasági munkákat, beleértve a fizetetlen családi munkát is. Majd 1993-ban a gazdasági mutatókba belekerült minden olyan áru és szolgáltatás előállítása egy háztartáson belül, amit saját használatra termelnek, például a tűzifaanyag és az ivóvíz gyűjtése vagy a családi farmokon és vállalkozásban való segítés. 2008-ban a GDP-számításba belefoglalták valamennyi áru előállítását, így például a szőnyegszövést vagy a sörfőzést – függetlenül attól, hogy eladták-e vagy sem. 2013-ban pedig a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) új definíciót adott a munkának: 

„bármilyen nemű és életkorú személyek által végzett áruk előállítása vagy szolgáltatások nyújtása mások számára, illetve saját használatra”. 

Ezzel egyidejűleg új keretrendszert is felállítottak a munka mérésére, amelybe több fizetetlen munkát foglaltak bele: megélhetési munka, háztartási munka, fizetetlen képzés és önkéntes munka. 

Mérési módszerek

Több módszer is született a fizetetlen munka értékének becslésére. A helyettesítő módszerrel azt lehet megnézni, hogy mennyibe kerülne, ha valaki más, például egy háztartási alkalmazott, takarító, szakács vagy bébiszitter végezné el az adott munkát. A lehetőségköltség módszerrel pedig azt lehet kiszámolni, hogy mekkora jövedelemről mond le valaki a láthatatlan munka miatt. Ebben az esetben ha egy egyetemi végzettséggel rendelkező személy gondoskodik egy családtagjáról, akkor azt nézik meg, hogy egy hasonló végzettséggel rendelkező szociális munkásnak mekkora az órabére. 

Ezzel a kalkulátorral ki lehet számolni, hogy hetente hány órát töltünk háztartási tevékenységekkel, és azt is megmutatja, hogy ez a munka dollárban kifejezve mennyit érne a piaci árak alapján. Az alkotók arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ne ingyen munkaerőként tekintsünk az ilyen munkát végző személyekre.

Mások azt javasolják, hogy ne a munkaerő gazdasági értékét nézzük, hanem az arra fordított időt. 1999-ben Marilyn Waring közgazdász Kenyában végzett kutatásaira támaszkodva azt állította, hogy az időhasználattal kapcsolatos felmérésekből kiderül, melyik nem képviselői kapják az unalmas, alacsony státuszú és fizetetlen munkát. Szerinte ezek a felmérések megmutatják, hogy a célzott beavatkozások – például a tiszta víz hozzáférhetővé tétele – hogyan csökkentenék a háztartási munkára fordított időt és tennék lehetővé több milliárd nő számára, hogy nagyobb szabadságot (több időt) szerezzenek a napjaikban. Egy 2018-as jelentés szerint nők százmilliói töltenek el évi két és fél hónapot azzal, hogy családjuk számára tiszta ivóvizet biztosítsanak. Ezzel a kalkulátorral kiszámolhatjuk, hogy mennyi időt töltünk hetente fizetetlen munkával, és össze tudjuk hasonlítani a saját számainkat más országokban élők adataival.  

Az időmérleg-kutatásokat eredetileg az 1910-es években kezdték el arra használni, hogy megnézzék a munkásosztálybeli családok életszínvonalát, az 1980-as évektől kezdve pedig ezzel a módszerrel kezdték megbecsülni a nők fizetetlen munkában való részvételét is. E méréseket azonban korlátozza, hogy általában csak az elsődleges tevékenységeket veszik figyelembe, tehát alulbecsülik a láthatatlan munka mennyiségét, és olyan háttértevékenységek is kimaradnak, mint például a passzív gyerekfelvigyázás. 

Az időmérleg-vizsgálatok azt mutatják, hogy a nők gyakorlatilag két műszakban dolgoznak, a dupla munkanap vagy a második műszak otthon kezdődik, miután  hazamennek a fizetett munkahelyükről. Nancy Folbre szerint a felméréseknek nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a gondozási munka mérésére, és szerinte nem családokat, hanem egyéni jövedelmeket kellene mérniük, illetve azt, hogy az egyénnek mennyi ideje marad a gondozási feladatok ellátása után. Így valóban kiderülne, ki szenved „időszegénységben”. 

A láthatatlan munka méréséből tehát kiderül, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy tevékenység elvégzése, és milyen pénzbeli értéket rendelhetünk az adott munkához vagy annak eredményéhez. A fizetett munka mellett elvégzendő fizetetlen munka hátrányos helyzetet teremt a munkaerőpiacon, és kihat az emberek jólétére, ezért fontos, hogy a fizetett és nem fizetett munka milyen arányban oszlik meg a háztartásban. Továbbá ezek az adatok elengedhetetlenek a társadalmi nemek szempontjait figyelembe vevő makrogazdasági és szociális szakpolitikák megalkotásához. Spanyolországban 2006-ban már elfogadtak egy törvényt a gondozói feladatokat ellátó családtagok támogatására, miután kiderült, hogy a nők tetemes időt fordítanak erre, fizetett munkájuk kárára. A nagyobb állami támogatás szükségességére mutat rá a „globális gondoskodási lánc” jelensége is: alacsony jövedelmű országokból nők tömege hagyja hátra a családját, hogy gondozóként munkát vállaljon gazdagabb országokban. Országok sora épít arra, hogy ezek a beszállítói láncok pótolják a gondoskodási rendszer hiányosságait és az egészségügyi, szociális és oktatási szektor alacsony finanszírozottságát. 

Fizetést a házimunkáért

A gondolat, hogy a házimunkák mérhetők legyenek, és ezekért fizetést is lehessen kapni, nem új keletű. Selma James, Silvia Federici és más feminista aktivisták a hetvenes években indították el a „Bért a házimunkáért" kampányt. A mozgalom erősen kritizálta azt a felfogást, ami azt sugallja, hogy a nők szeretetből végzik el a házimunkát, és ezért hajlandók a fizetett munkájukon kívül még több munkát végezni. A kampány elindulásában meghatározó szerepet játszott az is, hogy Izlandon 1975-ben a nők sztrájkot tartottak, és egy napra a házimunkát és a fizetett munkát is beszüntetve az utcára vonultak. A női sztrájkok és a kampányok továbbra is folytatódnak, hiszen a nők által végzett láthatatlan munka továbbra is jelentős, és a járvány csak súlyosbította azt.

Úgy tűnik, hogy ezeknek a mozgalmaknak az eredményei beérni látszanak. Nemrég egy pekingi bíróság egy válóper során úgy döntött, hogy kártérítés fizetésére kötelez egy férfit a házasság idején végzett házimunkáért a feleség javára. Erre egy új törvény adott lehetőséget, amely szerint a házastárs jogosult kártérítést kérni a váláskor, ha jelentősen nagyobb részben vett részt a gyermeknevelésben, idős rokonok gondozásában, vagy épp a férjét segítette a munkájában. Hasonló törvényre pedig Európában is volt már kísérlet. 

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

A szerző politológus, a CEU Politikatudományi, Nemzetközi Kapcsolatok és Közpolitika Doktori Iskolájának doktorjelöltje, a Qubiten megjelent korábbi cikke itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: