Nemek szerinti bontásban kellene vizsgálni a COVID-járvány hatásait ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljanak a hónapok óta tartó és az emberiséget egyes feltételezések szerint akár még évekig is sújtó járványügyi helyzet és a nyomában haladó kormányzati egészségügyi intézkedések nőket sújtó többletterhei. Bár a pandémia az egész világot gúzsba köti, egyre több a bizonyíték arra, hogy a nőket összességében lényegesen hátrányosabban érintik a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, mint a férfiakat.

Közvetlenül a járvány beindulása után egyértelművé vált például, hogy a társadalmi távolságtartás és a kijárási korlátozások világszerte jelentősen növelik a nők ellen családon belül elkövetett erőszak mértékét és gyakoriságát. A segélykérő hívások száma világszerte többszörösére nőtt, egyes európai országokban gyógyszertárakban bemondható kódokat találtak ki a bajban lévő nők számára. Magyarországon a kormányzó pártok épp ezt az időszakot használták fel arra, hogy végképp ellehetetlenítsék a 2014-ben elfogadott, ám itthon azóta sem ratifikált, a nők elleni és a családon belüli erőszak felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatását. 

Távolról sem a nők biztonsága az egyetlen, ami veszélybe került a járvány miatt. Európa-szerte nőjogi szervezetek hívják fel a figyelmet arra, hogy a többnyire már amúgy is társadalmi többletterheket cipelő nők irányában érzéketlen járványügyi szigor évekkel, évtizedekkel vetheti vissza a nők egyenjogúsági törekvéseit. A gyermekeket nevelő családokban ugyanis elsősorban a nők fizetetlen otthoni munkája nőtt például azzal, hogy az iskolák bezártak. Ennek is betudható, hogy a nők a férfiaknál nagyobb arányban veszítették el az állásukat. Mindez a gyermeküket egyedül nevelő nőket még nehezebb helyzetbe hozta, különösképp, ha egyébként is bántalmazó kapcsolatból menekülve választották a válást, vagyis a másik szülő együttműködésére végképp nem számíthatnak. 

Nincs olyan társadalmi réteg, amelyben a nők nem járnak rosszabbul

Hogy a nőket érő hátránytöbblet mennyire nem korlátozódik a társadalmilag amúgy is hátrányosabb helyzetben lévő – a hagyományos sztereotípiák alapján az áldozatszerepre inkább kárhoztatottnak hitt – nőkre, jól jelzik a tudományos karriert építő nők utóbbi hetekben a témában sorra megjelenő cikkei.  A COVID-járvány hatására az egyébként is a férfiak felé lejtő életpályákon nemcsak megtorpant, de visszájára is fordult az utóbbi években, legalábbis Nyugat-Európában és Észak-Amerikában elindulni látszó kiegyenlítődés. 

Olga Surkov, Tatjana Derjugina és Jenna Stearns közgazdász-kutatók több ezer szaklap 2018 és 2020 között publikáló szerzőit mérték fel, hogy kiderüljön, változott-e a nemek aránya a szerzők körében. Vizsgálatukból az derült ki, hogy 2020 márciusában 3, áprilisban további 5 százalékot zuhant a publikáló nők aránya. Hozzáteszik, hogy miután a közgazdasági cikkek szerzői között amúgy is legfeljebb 25 százalékos a nők aránya, ha középre súlyozott módon vizsgálják a csökkenést, az márciusra 12, áprilisra 20 százalékot jelent. Miután a tudományos publikációk átfutási ideje még a szakmailag nem lektorált folyóiratokban is hosszabb, mint a nagyobb nyilvánosságot vonzó közéleti lapokban vagy magazinokban, a Medium.com-on megjelent cikk szerzői májusban még drasztikusabb visszaesésre számítanak. 

Surkov hangsúlyozta, leginkább azok a nők váltak a karanténok kezdete óta a férfi kollégáiknál kevésbé produktívvá, akiknek van gyermekük. Ez annak fényében nem túl meglepő, hogy a kijárási korlátozások azzal is együtt jártak, hogy bezártak az óvodák és az iskolák, és a gyerekek nemcsak, hogy otthon vannak, de foglalkozni, tanulni is kell velük. A gyermekteleneket, illetve azokat, akik állandó segítségre számíthatnak a gyerekeik körül, kevésbé sújtják a járvány okozta életmódbeli változások. A szerzők az igazságosság kedvéért azt is hozzáteszik, hogy azokban a családokban, ahol a szülők egyenlő mértékben veszik ki a részüket a gyerekek körüli teendőkből, a férfiak is a nőkéhez hasonló hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon. Más kérdés, írják a szerzők, hogy a férfi tudósok a nőkhöz képest négyszer nagyobb valószínűséggel élnek együtt olyan partnerrel, aki nem dolgozik a háztartáson kívül sehol. Surkov az összefoglalója végén azt a műhelytitkot is elárulta, hogy a fia a kijárási korlátozások kezdete óta a kelleténél lényegesen többet nézi a tévét, a vizsgálatában részt vevő Stearns-nek nincs gyermeke, Derjugina pedig, amellett, hogy együtt él az anyósával, bentlakó bébiszittert foglalkoztat. Így sikerült a három kutatónőnek összehoznia a női kutatók publikációs eredményeiről szóló cikket. 

A több publikációról is kiderül, hogy kevesebb

Hasonló tendenciára hívta fel a figyelmet az American Journal of Political Science két szerzője, Kathleen Dolan és Jennifer Lawless is. A két kutató elsőként némi meglepetéssel azt tapasztalta, hogy a saját szakterületükön, a politológiai szakirodalomban idén márciusban első ránézésre nemhogy nem csökkent, de némiképp még nőtt is a publikációk száma, azon belül pedig a női szerzők részaránya. Március 15. után az elmúlt 3 évhez képest 25-ről 33 százalékra nőtt a női szerzők által is jegyzett publikációk száma. Korai lenne azonban azt hinni, hogy ezen a tudományterületen a COVID-járvány még jót is tett volna a nők munkaképességének. 

Amikor azt vizsgálták ugyanis, hogy az egyszerzős tanulmányok esetében hogyan változott a nemi arány, kiderült, hogy nincs ok az optimizmusra. Az általuk vizsgált 108 tanulmány közül 46-ot jegyzett egyetlen kutató. Az egyszerzős tanulmányok vizsgálatából pedig az is kiderült, hogy a nőknek kevesebb idejük van a munkájukra, mint a járvány előtt. Míg korábban az egyszerzős tanulmányoknak valamivel kevesebb mint a negyedét jegyezték nők, március közepe óta ez az arány 17 százalékra csökkent. 

A férfiaknak se megy jobban, ha véletlenül ők csinálják 

Ezekre a tendenciákra alapozva Alessandra Minello olasz szociológus április közepén azt prognosztizálta a Nature-ben publikált véleménycikkében, hogy a mérleg nyelve a járvány és a krízis csillapodásával sem áll majd vissza a COVID előtti időkben megszokott helyzetbe. Minello szerint a nők aktuális publikációs válsága hosszú távon is nyomot hagy majd azokon az erőfeszítéseken, amelyek a tudományos közösségekben tapasztalható nemi esélyegyenlőséget voltak hivatottak növelni. Azok, akik lemaradnak a járvány miatt bevezetett korlátozások következtében kialakult új élethelyzetük, azon belül is a megnövekedett otthoni, gyermekgondozási terheik miatt, a járvány elvonulása után is jóval kisebb eséllyel fognak tudni előrébb jutni, mint a szóban forgó terhekből kisebb arányban részesülő, jellemzően gyermektelen, illetve férfi kollégáik.

Szociológiai kutatások egész sora igazolja vissza, hogy a női emancipációs törekvések többnyire annyit értek el, hogy a nők egyenlő mértékben vehetik ki a részüket a munkából. Cserébe viszont legtöbbször ugyanannyi munkával lényegesen kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és az otthoni munka oroszlánrésze is rájuk marad. Mint Minello írja, az Egyesült Államokban a dolgozó nők kétszer annyi házimunkát végeznek, és kétszer annyi időt töltenek gyermekgondozással, mint az ugyanannyit dolgozó férfiak. Még a nemi egyenjogúsítás terén élen járó skandináv országokra is igaz, hogy a fizetetlen munka közel kétharmadát továbbra is a nők végzik, és ha még ez sem lenne elég, azokban a háztartásokban is a nők töltik a több időt otthoni munkával, ahol ugyancsak ők keresik a pénzt is. Minello szerint a férfiaknak fontos szerep juthat abban, hogy mindez megváltozzon, és a mostani járványhelyzet ebben akár még segíthet is. Kutatótársai köréből olyan példával támasztja ezt alá, amelyben az orvos feleség a járvány ideje alatt sem tud távmunkában dolgozni. Így közgazdász-kutató férjnek úgy kellene otthonról folytatnia megszokott munkáját, hogy közben gondját viseli 5 és másfél éves gyermekének, ami neki sem megy túl jól. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: