Hetekre lebontva is jól látszik a 2020-as év kiugró halálozása
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az alábbi színes ábrán az elmúlt hat év halálozási adatait ábrázoltuk hetekre lebontva a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
A különböző színkódok az év heteit jelölik, a rubrikák magassága pedig az adott héten elhunytak számát jellemzi. A bal oldali tengely jelöli az elhunytak számát.
Bár még a tavalyi évről szóló hivatalos halálozási adat sem végleges, az oszlop magassága mutatja az előző öt évhez képest jelentős többletet, és az is látható, hogy 2020 utolsó 8-10 hetében, a koronavírus-járvány második hullámában keletkezett ez a többlet.
A COVID-19 miatt elhunytakról szóló kormányzati statisztikák alapján a harmadik járványhullám miatti halálozás 2021 8. hetében kezdett el jelentősen nőni, és csak most, a 14. hét környékén tűnik úgy, hogy lassan megtörik ez a trend.
Mindez azonban a KSH adataiban még nem látszik, sőt azok jelenleg 2021 első 10 hetére kisebb halálozást mutatnak, mint 2019-ben, 2017-ben vagy 2015-ben. Idén az év első heteiben az influenzajárvány elmaradása is csökkenthette az összhalálozást.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kiugróan sokan haltak meg decemberben Magyarországon a Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint
A BM adatai szerint a decemberi halálozás a novemberinél is magasabb volt, a KSH számai ugyanakkor minimális csökkenést mutatnak. Az éves természetes fogyás 2020-ban 40 ezer főről 47 ezer főre, 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Úgy indult be a járvány harmadik hulláma Magyarországon, hogy az emberek viselkedése nem változott
A techcégek mobilitási adataiban nem látszik olyan változás januárban tavaly decemberhez képest, ami megmagyarázná a járvány belobbanását.