Egyre égetőbb kérdéssé válik a fenntartható fehérjebevitel a Földön: a húsnak hatalmas karbonlábnyoma van, a műhús előállítása egyelőre költséges és bonyolult, a hal meg el fog fogyni. A népességnövekedéssel ezekből amúgy sem jut majd elég mindenkinek, de szerencsére itt vannak a hüvelyesek, amelyek egy népességrobbanás idején már megmentették egyszer az emberiséget, mégsem becsüli őket túl sokra senki.

Pedig a bab, a borsó és a lencse nem tűnt el, csak kiment a divatból. Ezen próbál segíteni az a magyarul frissen megjelent szakácskönyv, ami kifejezetten a gyerekeket érzékenyítené a bab iránt. Van is miért: ahogy Balázs Bálint, a budapesti székhelyű Environmental Social Science Research Group (ESSRG) vezető kutatója tavaly a Qubitnek elmondta, még az iszonyúan egészségesnek tartott mediterrán konyha is kezdi elfelejteni hüvelyeseket, legalábbis Olaszországban és Portugáliában sem esznek már annyi babot, mint a régi szép időkben. Európában az olaszok és a spanyolok számítanak a legnagyobb fogyasztóknak, a világon a legtöbb babot pedig Indiában eszik (ugyanez igaz a lencsére is).

A bab menő, olvass róla!

Ez azért is lenne fontos, mert a hüvelyesek döntő szerephez juthatnának Európa fehérjeellátásában, ha kellő támogatást kapnának – sőt ahogy egy nemrégiben megjelent tanulmányukban Balázs és társai hangsúlyozták, valójában a hüvelyesek nagyobb támogatottsága szükségszerű és logikus lépés lenne egy fenntarthatóbb élelmezési rendszer kiépítésében.

Hogy ez miért nem történik így, annak több oka is van, ezek közül pedig az egyik egész egyszerűen az, hogy az emberek nem rajonganak a babért (lencséért, borsóért), vagy azért, mert úgy tartják, hogy puffaszt, vagy egyszerűen csak azért, mert egy konzerv sóletnél izgalmasabb ételeket is el tudnak képzelni. Ha pedig valaki bab nélküli környezetben szocializálódik, aligha lesz belőle Piedone, ha felnő.

Az ESSRG gyerekeknek szóló könyvében röviden elolvashatjuk, hogy miért jó hüvelyeseket fogyasztani, a „Babos kisokos” című fejezetben pedig hüvelyesügyi kiskátéhoz juthatunk: a könyv szerint érdemesebb a száraz hüvelyeseket választani, mert olcsóbbak és finomabbak, de arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeket viszont be is kell áztatni. Aztán ledobják az atomot: jön Babszem Jankó, és a barátai is színre lépnek. Azt hittem, viszonylag naprakész vagyok babból, de a csillagfürtről eddig csak azt tudtam, hogy létezik, azt nem, hogy hüvelyes, de azt sem, hogy aranyos.

A három nővér és a chili sin carne

A könyv a hüvelyesek sokszínűségének ünnepe, igaz, gyerekekre optimalizálva, egyszerű receptekkel, de nyilvánvaló a törekvés arra, hogy bemutassa a zöldségfélék globális jelentőségét. A három nővér leves sütőtökkel, babbal és kukoricával készül, mert Amerikában az őslakosok ezeket termesztették egymás mellett, a skót lencseleves olivaolajjal és vöröslencsével (ez valami újmódi dolog lehet), a chili sin carne meg hegyi lencsével készül, nem babbal (és, ahogy a neve is mutatja, nem is hússal).

Ezután jön még a zöldséges ospriada („hatalmas bab- és borsó-buli!”), a vöröslencsés, kókuszos dahl és a vesebabos brownie, a szerző, Eva Lingemann ezzel azt akarja bemutatni, hogy a hüvelyesek igenis jelen vannak az európai (és nemzetközi) gasztrokultúrában, csak egy kicsit utánuk kell menni. Jó, a dahl nem éppen európai, de az, hogy a könyv nincs tele indiai receptekkel, már magában jól mutatja, hogy hiába ők eszik a legtöbb hüvelyest, azért nem kizárólag ők fogyasztják.

A mostani könyv kifejezetten a gyerekeket célozza, de a tanácstalan felnőtt babkedvelők is találnak recepteket angolul és németül is a hüvelyesek fenntartható termesztését és fogyasztását szorgalmazó európai uniós TRUE project oldalán, és akad ott egy portugál gyűjtés is, szintén angol nyelven.

(A receptkönyvet a TRUE projecttől kaptuk, és az ő engedélyükkel raktuk fel az oldalra. Köszönjük!)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: